„A jót a rossztól elválasztó vonal nem államokon, nem társadalmi osztályokon keresztül, sőt nem is politikai pártok között húzódik… hanem minden emberi szívben.”
Alexander Szolzsenyicin
Reziliencia – ez meg mi akar lenni?
Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferencia nem szokványos több oknál fogva.
Ahogy a lelkészek beszámolnak róla, hogyan érkeznek a képzésre, újra és újra megerősödik, hogy kívülről olyan ez a képzés, mint egy titokzatos, megfoghatatlan, nemigen hallott csodabogár. Persze van, akinek van tapasztalata, és el tudja helyezni a reziliencia kifejezést. Ők azok, akik tudatosan akarva, határozottan, lelkesen jönnek, és ha nem tudnak, akkor valódi fájdalommal mondanak le róla. De valljuk be, ők vannak kevesebben. A többség idegenkedve néz rá: reziliencia – ez meg mi akar lenni? Eddig is megvoltam, megvoltunk nélküle. Már megint valami felkapott, utánzott nyugatiság. Ez is valami pszichologizálás lehet.
Ezért írok most. A képzés végén nem udvariaskodó köszönetmondás szokott elhangozni. Van, aki második megtérésélménynek nevezte, amit Isten munkálkodott benne, de a nagyfokú öröm, felszabadultság és felüdülésérzet is gyakori visszajelzés. Mert ez a képzés bibliai és evangéliumközpontú. Sokszor úgy végezzük a lelkészi szolgálatot, hogy nincs időnk, keretünk, de igazán jó szempontjaink és kérdéseink sem, hogy értékeljük a lelkészségünket. A lelkészi gyakorlatunk megmérésére nem nagyon kaptunk útmutatást, hogy hogyan kellene, és sokszor az egyházi viszonyokban minket körülvevő szempontok csak az elégtelenség érzetét keltik bennünk. Ez a képzés átdefiniáltatja velünk a lelkészi szerepünk kihívásait, elvárásait, sikereit Krisztus evangéliuma fényében. Tanít arról, hogy mit jelent, hogyan tudunk megpihenni Krisztusban. Mert ez a rezilienciaképzés arról szól, hogyan sáfárkodjak önmagammal, vagyis Isten szemszögéből nézve, mit jelent ez a sajátos életforma és ez a különlegesen nehéz pálya, hogy lelkész vagyok.
Akik az elmúlt években bizalmat szavaztak és eljöttek, azok feltöltődtek. Egyrészt mert rálátást kaptak a helyzetükre, a szolgálatuk bizonyos ködös területei kitisztultak számukra, ezáltal motiválttá lettek és lendületet kaptak. Tudatosabbá lett a résztvevők számára a családjuk, barátaik fontosságának megjelenítése az időbeosztásukban, mert Isten szempontjaival kezdtek, mertek ránézni a naptárukra. Másrészről talán meglepő, de nemcsak a tartalma, hanem a képzés formátuma is a rezilienciát segíti elő. A képzési napokon a tartalomátadás nagy mértékben együtt jár annak a gyakorlatba ültetésével. Egyéni, de vezetett bibliai és szakmai reflexiók, csoportos megbeszélések, szimuláció és egyéb keretek segítik a mélyreható megértést és a gyakorlati hasznosulást.
A magas szakmai színvonalat a mély bibliai-evangéliumi református meggyőződés és a sokévnyi kutatás eredményeinek együttese adja. A lelkészek másutt is hatványozott kihívásokkal néznek szembe a hivatásukból kifolyólag. A kutatás arra kereste a választ, hogy mi segít ahhoz, hogy egy életen át nekem és a családomnak is hosszútávon élhető, és szakmailag gyümölcsöző lelkészi szolgálattal szolgáljuk az Urat. Ez a rezilienciaképzés erről szól, ehhez akar hozzásegíteni.
Van, aki olvasta az e-mailes vagy online hirdetést, és úgy jelentkezett. Van, aki mástól hallott róla, és ez motiválta. Van, akit a presbitere fizetett be feleségestől, mert leírva jónak tűnt és szeretettel kívánták a lelkészeik számára. Bárhogy is, de hívunk benneteket kicsit felüdülni, hogy „jobban” kapjanak vissza szeretteitek és Isten helyi nyája.
Égni, de közben nem kiégni_1. – Reziliencia a lelkipásztori hivatásban (Monoszló, 2024. június 3–6.)
Reziliens vezetés – Reziliencia a lelkipásztori hivatásban (Monoszló, 2024. június 9–12.)
Égni, de közben nem kiégni_2. – Reziliencia a lelkipásztori hivatásban (Bodrogkeresztúr, 2024. június 17–20.)
Előadók, csoportvezetők: Tasha Chapman, PhD, egyetemi oktató, Covenant Theological Seminary és dr. Mikola Borbála, egyetemi lelkész, KRE