„Uram, segíts meg, hogy törekedjem nem arra, hogy megvigasztaljanak, hanem hogy én vigasztaljak, nem arra, hogy megértsenek, hanem arra, hogy én megértsek, nem arra, hogy szeressenek, hanem arra, hogy én szeressek."
Assisi Szent Ferenc
A Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye lelkészi hetén
Mátraháza, 2022. február 14-18.
Hegyek. Fenyőfák. Gyönyörű panoráma. Bódítóan friss levegő. De nem csak ezért érdemes Mátraházán részt venni a lelkészi héten. A Ráday Konferencia-központ lehetőséget ad arra, hogy a lelkészi szolgálat sokszor terhelő és monoton ritmusát félretéve találkozzanak a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegyében szolgáló lelkipásztorok, s megbeszéljék, milyen örömökben és nehézségekben volt részünk az elmúlt időszakban.
Nehézségekben és megpróbáltatásokban nem volt hiány. A világjárvány kitörése óta most először volt lehetőségünk arra, hogy erre a néhány napra közösségben legyünk. Számítottunk rá, hogy nem tud mindenki eljönni, hiszen közösségi alkalmaink a járványhelyzet miatt még mindig hordoznak magukban kockázatot! A védettségi oltások felvétele, az arról szóló igazolás megszerzése, a tünetmentesség és a friss negatív teszt volt a feltétele az eseményen való részvételnek. Így nem meglepő, hogy a részvételi létszám alacsonyabb maradt a korábbi évekhez képest. Volt, aki betegség miatt nem lehetett jelen, volt, aki a rá váró rengeteg feladat és szolgálat miatt nem hagyhatta ott a gyülekezetét. Volt, aki csak egy vagy két napig tudott részt venni az alkalmon.
Specialitása ennek a néhány napnak, hogy a lelkészek tanulmányi előadásokon vehetnek részt, melyek segítséget nyújthatnak a pásztori szolgálat sikeresebb végzésében, ugyanakkor lehetőséget biztosítanak számunkra a szükséges tanulmányi kreditpontok megszerzésére. Naponta két előadást hallgathattunk meg, az esti igetanulmányok pedig teológiai ismereteink elmélyítését szolgálták.
Kedden dr. Fazakas Sándor előadásain a járvány következményeiről, az istentiszteleteken való részvételi arány csökkenéséről, valamint az online gyülekezeti alkalmakra való átállásról volt szó. Mennyivel lettünk kevesebben a járvány kitörése óta? Nevezhető-e igazi gyülekezeti istentiszteletnek az online istentiszteleti közvetítés? Helyettesítheti-e a személyes részvételt az úrvacsorai közösségben az, ha a televízió vagy a számítógép előtt vesszük magunkhoz a jegyeket, és nem a gyülekezet közösségében? Milyen lehetőségei vannak a lelkipásztornak az evangélium hirdetésére és a gyülekezet közösségének egyben tartására egy olyan krízis esetén, mint a mostani világjárvány? A tanulság: a 21. századi kommunikációs eszközökkel lehet és érdemes élni, de ezek a valódi, személyes istentiszteleti közösséget nem képesek pótolni.
Szerdán dr. Kovács Ábrahám előadásaiban a XIX. század második felében lezajlott megújulási mozgalmakat vizsgáltuk meg egyháztörténeti és dogmatikai szempontok alapján. Érdekes volt az előadásokban azt a tényt felismerni, hogy a másfél évszázaddal ezelőtti események még ma is mennyire éreztetik hatásukat a Magyarországi Református Egyházban.
Csütörtökön drs. Molnár Ambrus előadásaiban gyülekezeti szolgálatunk külső és belső, azaz kulturális és teológiai kihívásaival foglalkoztunk. A szekularizáció, az iszlám térnyerése, a gender- és LMBTQ-ideológia mind olyan kérdések, amikre egyszerűen nem tehetjük meg, hogy nem adunk egyértelmű, határozott, biblikus választ!
Ha visszagondolok a mögöttünk álló néhány napra, Péter szavai jutnak eszembe, amit a megdicsőülés hegyén mondott: „Uram, jó nekünk itt lenni!” (Mt 17,3). Köszönet illeti mindazokat, akik részt vettek ennek az alkalomnak a megszervezésében és lebonyolításában: Bán Béla esperes úrra, Varga Nándor egyházmegyei főjegyzőre, dr. Hotorán Gábor tanulmányi előadóra és Szanyi Ferenc lelkésztársunkra sok feladat hárult, de sikeres és eredményes alkalmat zárhattunk le a pénteki úrvacsorás istentisztelet után.
Külön köszönöm Balog Zoltán püspök úrnak, hogy időt szakított ránk és a konferencia első estéjén személyesen részt vett az esti beszélgetésünkön. Amit én személy szerint nagyon szeretek Mátraházán, hogy nagyon jól főznek. Aki volt már fönt, jól tudja: a Ráday Konferencia-központba nem fogyókúrázni jár az ember. Ezúton is köszönöm mindannyiunk nevében a konyhai személyzetnek, hogy ilyen jól tartottak minket. Remélem, hogy a következő évben biztonságban, békében, csendben, örömben, lehetőleg minél nagyobb létszámban gyűlhet össze majd egyházmegyénk lelkészi közössége!
Nagy Dávid