„Uram, segíts meg, hogy törekedjem nem arra, hogy megvigasztaljanak, hanem hogy én vigasztaljak, nem arra, hogy megértsenek, hanem arra, hogy én megértsek, nem arra, hogy szeressenek, hanem arra, hogy én szeressek."
Assisi Szent Ferenc
A hazaérkezés öröme
Az ifjúsági napon interaktív és játékos kihívások formájában ismerkedhetek meg a diákok és kísérőik azokkal az intézményekkel, ifjúsági szolgálatokkal és teológiai tudományterületekkel, amelyek a Dunamelléki Református Egyházkerület központjához, a Ráday Házhoz kötődnek. A megújult épület első látogatóiként a református középiskolák tanulói ismerkedhettek meg a teológia különböző területeivel.
A hittudományi kar interaktív bemutatkozása tizenkét állomásból állt a Ráday-napok egyik eseményén, ahol a fiatalok pecséteket gyűjthettek. A játékos, alkalmanként vicces kvízekhez a tanszékek a modern technológiát, a fiatalok okostelefonját is segítségül hívták. Lányi Gábor a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Hittudományi Karán működő egyháztörténeti tanszék egyetemi docense kiemelte, hogy a Dunamelléki Református Egyházkerület középiskoláinak meghirdetett bemutatkozáson sok érdeklődő fiatal vett részt. Boldogító meglepetésnek nevezte, hogy a kvízfeladatok megmutatták, milyen háttértudással érkeztek a tanulók az eseményre. A diákok találkozhattak a KRE lelkészségével, az 1RE Budapest Egyetemi Misszióval. Bepillantást nyertek a Bibliamúzeum és a könyvtár kincseibe.
A középiskolások találkozhattak az egyetem diákjaival is, akik segítették a program lebonyolítását: útbaigazítottak, bemutatták a megújult épületet, a tantárgyakat, tanszékeket, ezáltal az intézmény még családiasabbá, otthonosabbá vált a látogatók előtt.
Lányi Gábor egyetemi docens a Ráday Házba visszaköltözést hazaérkezésnek nevezte. – Az épület több mint száz éve összefűződik a teológiával. A kopjafák az udvaron történelmi eseményeket jelenítenek meg. Az épület maga is fogalomnak számít. A tanárok nagy része ezen falak között töltötte egyetemi éveit, ezért is jó hazajönni – világította meg a Ráday Ház jelentőségét.
Az idei Ráday-napokon nyílt meg a Ráday Házban működő Bibliamúzeum időszaki kiállítása is. Tímár Gabriella, az intézmény igazgatója nehezen megfogalmazhatónak nevezte azt az érzést, amit a múzeum újranyitásával összefüggésben érez, hiszen ismét régi fényében fogadhatja a kiállítótér a látogatókat. Ismét behívhatják az embereket, találkozhatnak, beszélgethetnek, örülhetnek a sok szép alkotásnak, amelyekkel a látogatókat, a csoportokat várják a múzeumban.
A Ráday-napokon nyílt meg a Kapcsok és kötelékek által (Kol 2,19) című időszaki tárlat, amelynek anyaga egy magángyűjteményből érkezett a múzeumba. A XX. századi magyar festők képei azt az őskapcsolatot mutatják be, ahogy Isten szereti, ahogyan megalkotta az embert. A Bibliamúzeum munkatársai ez alapján válogatták ki a tárlat különleges és gazdag anyagát.
Tímár Gabriella a kiállítás egyik kiemelkedő műalkotásának nevezte Csontváry Kosztka Tivadar Szerelmesek találkozása című alkotását, továbbá Ferenczy Károly A tékozló fiú című festményét.
– Ez most a mi ajándékunk hűséges látogatóinknak, akik kitartottak mellettünk – fogalmazott Tímár Gabriella.
Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke a kiállítás megnyitóján arról beszélt: engedjük a Lelket, hogy összekapcsoljon mindazzal, amivel Isten megajándékozott bennünket. A kiállítás címével összefüggésben kérdéseket fogalmazott meg: Hogyan találja meg az ember a párját? Hogyan kapcsolódnak a képek egymáshoz, és hogyan kapcsolódunk mi ezekhez az alkotásokhoz? A püspök megfogalmazása szerint ehhez szükséges az a kötőanyag, ami összeköt bennünket, amellyel kapcsolódhatunk Krisztushoz. Különlegesnek nevezte, ahogyan a tárlaton megtekinthető képek és szobrok, illetve a kísérő idézetek egymáshoz illeszkednek.
A Kapcsok és kötelékek által című tárlat és az állandó kiállítás december 17-ig ingyenesen látogatható a Ráday utca 28. alatt működő Bibliamúzeumban.
A reformatus.hu beszámolója az eseményről.
Képek: Hurta Hajnalka, Bazánth Ivola