„Uram, segíts meg, hogy törekedjem nem arra, hogy megvigasztaljanak, hanem hogy én vigasztaljak, nem arra, hogy megértsenek, hanem arra, hogy én megértsek, nem arra, hogy szeressenek, hanem arra, hogy én szeressek."
Assisi Szent Ferenc
A legújabb gyógymód ingyen elérhető
Közép-Európában elsőként Törökbálinton, a Református Pulmonológiai Centrumban kezdődött meg egy cisztás fibrózisos kislány kezelése a világújdonságnak számító módszerrel. A már hat évnél fiatalabb gyermekeknek is adható készítménynek köszönhetően a betegek csaknem olyan életminőségben és életkilátásokkal élhetnek, mint egészséges társaik. A legújabb gyógymód Magyarországon a világon az elsők között vált elérhetővé ilyen fiatal páciensek számára is, ráadásul teljesen ingyen.
Már túl van az első kezelésen, és jól van az az ötéves kislány, aki Közép-Európában elsőként, de a világon is az elsők között Törökbálinton, a Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg a cisztás fibrózis kezelésére kifejlesztett, hat éven aluliaknak is adható speciális készítményt. Az úgynevezett hármas kombinációs modulátor terápia eddig elképzelhetetlen javulást, hihetetlen eredményeket hoz: a betegségben legsúlyosabban értintett szerv, a tüdő működése a kezelés mellett várhatóan normalizálódik, a korábban gyakori légúti fertőzések pedig jelentősen ritkulnak.
A cisztás fibrózis örökletes betegség, a ritka kórok közül a leggyakoribb. Egy változatos génhiba eredményeként számos szerv károsodik, legsúlyosabban a tüdő és a hasnyálmirigy. A gyakori légúti fertőzések a közeli múltban még roncstüdő kialakulásához és végstádiumú tüdőbetegséghez, korai életkorban halálhoz, kedvezőbb esetben tüdőátültetéshez vezettek. Az emésztőrendszer súlyos károsodása soványságot, sorvadást eredményezett. A betegek átlagos életkora a 2000-es évekig 20 év alatt volt, de az innovatív gyógyszereknek hála mára jelentősen emelkedett. Osztályunkon a kettős kombinációs szert 2021. február 17-én, a még ennél is hatékonyabb hármas kombinációs kezelést pedig kevesebb mint fél évre rá, szeptember 3-án alkalmaztuk elsőként az országban gyermekek esetében. Most ez a készítmény vált elérhetővé 2 évnél idősebb, de 6 évnél fiatalabb betegek számára is.
Ezzel a jelenleg leghatékonyabb kezeléssel a páciensek életminősége jelentősen javul: a korábban gyakori, többhetes kórházi bennfekvést igénylő antibiotikus kezelésekre és folyamatos, napi 2-3-szori inhalációs kezelésre már alig van szükség, tüdőátültetésekre pedig szerencsére már nem szorulnak. A korán elkezdett kezeléssel a betegek várható élettartama az egészségesekéhez hasonló.
Magyarországon több mint félezren szenvednek cisztás fibrózisban, minden második 18 éven aluli. Itthon két éve már erre a betegségre is szűrik az újszülötteket.
A törökbálinti Református Pulmonológiai Centrumban mintegy 90 cisztás fibrózisos beteget gondoznak, vagyis a magyar betegek hatodát. Itt működik az ország egyetlen önálló gyermektüdőgyógyászati osztálya, amely nemcsak olyan szerencsés adottságokkal rendelkezik, mint a tiszta levegő, a hegy- és erdőközeli, parkos környezet, de a légúti fertőzések ellátásában rendkívül fontos, alapvető követelményt is biztosítja kis betegei számára: a gyermekek elkülönítve, de a szülővel együtt, fürdőszobás kórtermekben gyógyulhatnak.
Fotó: Freepik