„A megújítás rajtam kívül áll, de a megújulás bennem kell, hogy végbe menjen” – fogalmazott Sipos Aba Álmos, az idén 25 éves békásmegyeri gyülekezet lelkipásztora. A március végi csendesnap – részben inkább konferencia – pedig a megújulás négy területére irányította a figyelmet.
A lelkész az aznapra rendelt evangéliumi igeszakasszal köszöntötte a résztvevőket, élessé téve a kérdést: Mikor rendültünk meg utoljára azon, hogy szól az evangélium (…) és minthogyha nem volna átütő hatása?” 

Az igehirdető hangsúlyozta: minden idő, amikor Isten meglátogat bennünket, kairosz, de nem minden ilyen idő ébredési idő – viszont a megújulásra fontos készen állnunk, főként, ha már nem rendülünk meg azon, hogy szabadon hirdettetik az evangélium.

A megújulás forrása: a Biblia
Dr. Hotorán Gábor református lelkész előadásán keresztül a Biblia szerepét vizsgálhatták a jelenlévők az egyház megújulásában. Először azt tisztázta az előadó, hogy hitvallásaink alapján mit is értünk az egyház megújulásán.

Az egyház egzisztenciája Jézus Krisztuson áll, az Ő uralma és hatékony munkája nélkül nem elképzelhető.
A bibliaolvasási szokásokra nézve 2008-as adatot idézett az előadó, melyek szerint a templomba járók esetében sem emelkedik a rendszeres bibliaolvasók száma 20 % fölé.
Amellett, hogy ezt a tényt érdemes figyelembe venni az igehirdetésben, mégis imatéma, hogy ez az arány javuljon. Az Ószövetségtől kezdve azt látjuk ugyanis, hogy Isten uralma gyakorlati megnyilvánulása és az Ószövetség népének lelkiállapota szoros összefüggésben van azzal, hogyan viszonyul a nép az Isten Igéjéhez.
Bármilyen megújulás, reform történt, az mindig az Isten Igéjével, annak komolyan vételével volt összefüggésben.

„Az, hogy egy keresztyén ember hogyan tekint a Szentírásra, determinálni fogja Isten megismerésének folyamatát, és kihat arra a küldetésre, amit Krisztus bíz rá” – mondta az előadó, aki magyar protestáns egyháztörténeti vitát is felidézett az ortodox és liberális bibliaértelmezés szempontjából. Az említett teológiai párbeszéd lényegi eleme volt, hogy az egyik oldal olyan egyházképet sugallt, amelyben a humanitárius megmozdulások, a diakónia volt a középpontban, a debreceniek olvasatában pedig a reformátorok által megnevezett értékek álltak középen – akkor ez utóbbi megközelítés ébresztően hatott az egyházra.

„A Biblia megértése feladat, de vannak számunkra korábban kitaposott utak, amelyekről nem érdemes elfeledkezni” – kötötte vissza gondolatmenetét a hitvallásainkhoz Hotorán Gábor.

Az igehirdetés mint Krisztus-esemény
Az egyház megújulásában az igehirdetés szerepét Literáty Zoltán előadásán keresztül vizsgálhatták a jelenlévők.

„Nem a módszer és az eszköz helyes megválasztása a titka, hogy egy igehirdetés munkálja-e a megújulást, hanem az, hogy az élő Ige, Jézus Krisztus hirdetéséről van-e szó, ezért elsősorban tartalmi kérdést járunk együtt körül” – kezdte előadását Literáty Zoltán, a budapesti teológia dékánja.

Az előadó az állandó megújulás szükségességének az okát abban határozta meg, hogy az ember önmagában nem tud tökéletes lenni. „A naponkénti megújulás az Ige tekintélyét igényli, csakis ezek után beszélhetünk az egyház megújulásáról” – mondta a dékán, majd történeti áttekintést adott arról, hogy a megújulási mozgalmak hogyan fedezték fel újra és újra az igehirdetést mint a megújulás eszközét. „A reformáció alatt az Ige ereje teret kapott, kiáradt és elkezdte hódítását az újkori egyházban – Isten beszél és üzenete van a népéhez” – elevenítette fel az előadó annak jelentőségét, ahogy Kálvin János hozzákötötte magát a textushoz, majd szembe állította ezzel a reformációt követő szellemi irányzatokat, melyek az egyházat a szakadék szélére juttatták.

„Az érzületteológia kevés ahhoz, hogy Istenről beszéljünk: vissza kell térni a kijelentéshez” – vallja a dékán, aki szerint egyetlen jó modell a megújulásra a reformáció, amin keresztül látjuk, hogyan tud az igehirdetés világot átformáló erőként megjelenni.

Az igehirdetés tartalmára nézve az első korinthusi levélre utalt az előadó a Krisztus- centrikus prédikáció szíveként: „Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről.” (1Kor 2, 2) A kereszt üzenete Pál apostolnál az eredeti kontextusban szándékos provokációként jelenik meg, amikor a keresztet a korabeli gondolkodás szerint a gyalázat és a szégyen botránya helyett a dicsőség és a győzelem helyeként mutatja be. Így van ez ma is. A ma prédikátorai a keresztről szóló tanításban – Pállal együtt – felvállalják, hogy a prédikációban egyedül Isten ereje jelenhet meg. „Az igehirdetés ennek megfelelően tudatos, identikus felvállalása a ténynek, hogy a magunk eszközeivel teljesen tehetetlenek vagyunk. Nem tudunk senkit újjászülni, sem megújítani. A keresztre feszített Krisztus teljes kiszolgáltatottságából mégis erő és új élet lesz” – vallja a lelkipásztor, aki azt mondta, Isten úgy újítja meg a népét, hogy elviszi őt a kereszt alá.
A korinthusiak számára botrányos volt a keresztről szóló beszéd, ma viszont sokkal inkább a feltámadás hirdetése bolondság, bár Pál apostol is hiábavalónak nevezi azt az igehirdetést, ami nem a feltámadás erejéből szólal meg.

Az igehirdetési szándékok törésvonala az előadó szerint ott húzódik, hogy a feltámadott Krisztust hirdetjük, vagy egy valaha élt bölcs és szeretetteljes mester a mai kultúrával kompatibilis tanításait. Hivatkozott újra Pál apostolra, aki ha igehirdetésről ír, az mindig a Krisztus-esemény kihirdetését jelenti.
Literáty Zoltán elmondta: bár rengeteg elmélet, eszköz és módszer látott napvilágot az elmúlt fél évszázadban, azoknak mégsem volt átütő ereje az egyház egészére nézve.

„Az egész igehirdetésünk nem más, mint Isten üdvtervének lényegi eszköze. Megerősödtem abban, hogy az egész prédikálási megbízatásunk célja, hogy az emberek bűnbánatra és üdvösségre jussanak” – zárta le mondandóját a lelkipásztor.

Szentlélek nélkül nincs megújulás
„Van egy gerenda az épületben, a tetőszerkezetben, ami bántja sokak szemét. Ha azt az egyet kicseréljük, vajon tettünk-e valamit?” – tette fel a kérdést Alföldy-Boruss Dezső nyugalmazott lelkipásztor előadása elején, amelyben a Szentlélek munkájára nézve hívta gondolkodásra az egybegyűlteket.

A lelkipásztor szerint vannak, akik a liturgiát, vannak, akik a dicsőítés stílusát szeretnék leginkább megújítani, de vannak hívei a szociális megújulásnak és vannak, akik a menedzsment revitalizálásában látják a válságból kifelé vezető utat. A nyugalmazott lelkész azonban az Igére hivatkozva máshová irányította a hallgatók tekintetét: az isteni megújítás folyamatosan átvehető ajándékára. Isten nem hagyta abba a teremtést a hetedik nap után, hatalmas szavával fenntartja a mindenséget, az új teremtés folyamatosan adatik. (2Kor 5, 17) Az előadó érzékeltette az emberi szándékok zárt körön belüli mozgási tartományát szemben az isteni lehetőségek perspektívájával. „Fentről jövő lelki megújulásra van szükségünk egyénileg és egyházi szinten egyaránt” – emelte ki a lelkipásztor, aki számára újra hangsúlyossá váltak a második korinthusi levél szavai: „Az Úr pedig a Lélek…” (2Kor 3, 17 )
Erre az Igére hivatkozva hangsúlyozta, hogy senki nem fogadhatja el Jézus Krisztust Megváltójának a Szentlélek nélkül, viszont meglátása szerint a Lélek-keresztségnek nevezett második áldás spirituális tévút.
A Szentlélek munkáját az egyház létrejövetelében, a Szentírás ihletésében és a lelki halottak életre hívásában, az újjászületésben nevezte meg a lelkipásztor, s e harmadik munka az, amely ma is tart. „A Szentlélek adja kegyelmi ajándékait, adja a lelki megújulást, termi bennünk a Lélek gyümölcseit. Isten Lelke által munkál bennünk mindent.

Bár a két megnyilvánulás és kifejezésmód nagyon közel áll egymáshoz, hiszen bármely ébredésben és megújulásban felébrednek igei és igeellenes jelenségek – de nem ettől függ az ébredés megítélése” – árnyalta a Lélek-keresztség problematikáját a lelkipásztor, aki szerint ez a megnevezés félrevezető lehet és a Bibliától idegen kegyességből származik. 
„Mi a józanság lelkét vettük, amely képes önkontrollt tartani és egészséges ítéletet hoz, amellett, hogy sosem kapcsolja ki az értelmet” – vallotta Alföldy-Boruss Dezső, hangsúlyozva, hogy újjászületés is ott történik, ahol az Ige hangzik.

A hamis szentség kísértése, ha a másságunkat nem Jézus Krisztus határozza meg
A megújulás szükséges gyakorlati megnyilvánulásáról, a szent élet szerepéről szólt a konferencia záróelőadásában Molnár Ambrus, a Dunamelléki Református Egyházkerület Lelkésztovábbképző Intézetének vezetője. Lendületes előadásában először lebontotta gyakorlati életünk szentséghamisítványait, utalva arra, hogy nem a szokások szintjén rögzült törvénykezés, hanem a Krisztus-képűségünk határozza meg, hogy mit jelent a hétköznapi élet szentsége. „A szentség az Isten iránti személyes, intenzív és szeretetteljes odaadás.”
A lelkipásztor megfogalmazta ugyanakkor, hogy bár a szentség hétköznapi döntésekben nyilvánul meg, a megszentelődés folyamatának célja mégsem a földi dimenziókban keresendő, éppen ezért az erkölcsösség, a „jóemberkedés” akár céltévesztés is lehet, ha nem az határozza meg, hogy Krisztusban vagyunk.

„A megszentelődés folyamata annak a megélése lesz, amit Isten munkál bennünk, de ehhez szükséges az elköteleződés Isten célja mellett, amelyet a Szentháromság támogat.” Hozzátette: a szent élet mindig az evangéliumból és a helyes Isten-ismeretből következik.

„A legjobb életcél, ha Krisztushoz való hasonlósággal dicsőséget szerzünk a Szentháromság Istennek” – mondta Molnár Ambrus, aki óva a farizeizmus, az elitizmus csapdáitól hangsúlyozta

a szent élet megnyilvánulásait, melyek a helyes istentisztelet, a közösség gyakorlása, a szeretetben való szolgálat, a szenvedés és az eszkatológiai remény. 

A konferencia zárszavában Sipos Aba Álmos emlékeztetett: önmagunk újradefiniálása azt jelenti, hogy hagyjuk működésbe lépni meglévő kincseinket – az talpra állíthatná az egyházat. „Nem azt kell látni, hogy az egyházban van baj, hanem hogy itt, Békásmegyeren baj van” – hangsúlyozta a lelkipásztor az ember személyes felelősségét, rámutatva, hogy

a hívek hamarabb elkezdenek ébredésért imádkozni, mint hogy a saját életüket odaszentelnék Istennek.

„Pótcselekvés, ha farizeusi módon imádkozom az ébredésért és kikerülöm a sajátomat” – mondta a békásmegyeri lelkész, aki szerint a legfontosabb kérdés, amit kizárólag magunknak tudunk feltenni a belső szobában: én hogyan állok Isten előtt személyesen? Ezzel a kérdéssel erősítette meg újra, hogy a megújulás célszemélye mindig egyes szám első személyű – most nekem szól, aki írom. És annak, aki önmagáért olvassa.

Képek: Füle Tamás