„A jót a rossztól elválasztó vonal nem államokon, nem társadalmi osztályokon keresztül, sőt nem is politikai pártok között húzódik… hanem minden emberi szívben.”
Alexander Szolzsenyicin
Bibliaismereti háziverseny Halásztelken
„Boldog, aki felolvassa, és boldogok, akik hallgatják ezeket a prófétai igéket." (Jel 1,3)
Negyedik alkalommal tartottunk bibliaismereti háziversenyt Halásztelken, a Bocskai István Református Oktatási Központ középiskolásainak. Az idei versenyre a Jelenések könyve volt kijelölve, alkalmazkodva ezzel az SDG idei, mezőtúri megmérettetéséhez. A háziverseny 21 jelentkezője bár jól felkészült volt, azért a Jelenések könyvével meggyűlt a bajuk, a „pecsétek”, „aranypoharak” és „trombitaszók” között könnyű volt elveszni. Ez azonban nem rontott a lelkesedésen, és 6 fiatal, aki a versenyen jól szerepelt, képviselheti majd iskolánkat Mezőtúron. Kívánom, hogy minden Bibliát tanulmányozó fiatal lássa és tapasztalja meg a trónon ülő jóságát és szeretetét!
Major András intézményi lelkész