Életformánk a hit – videó

Több mint harminc gyülekezetből kétszázötven fiatal vett részt az északpesti református egyházmegye ifjúsági napján 2025. április 5-én. A találkozó alapigéjét Jézus szavai adták: „Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé.” Dicsőítés, előadás, imaséta, sport és lelkigondozás is része volt az erdőkertesi református gyülekezetben tartott összejövetelnek. A fiatalok olyan kérdésekről gondolkodhattak, mint az, hogy hogyan olvassuk a Bibliát, hogyan imádkozzunk, megláthatjuk-e a láthatatlan Istent, milyen a keresztyén párkapcsolat, hogyan éljünk jól a talentumainkkal, mit mond Isten a technikáról, és van-e gyógyszer a félelemre. Ezekről kérdeztük a résztvevőket.


Videó: Jakus Ágnes és Dezső Attila