„Uram, segíts meg, hogy törekedjem nem arra, hogy megvigasztaljanak, hanem hogy én vigasztaljak, nem arra, hogy megértsenek, hanem arra, hogy én megértsek, nem arra, hogy szeressenek, hanem arra, hogy én szeressek."
Assisi Szent Ferenc
Elrajtolt a „Visz a vérem” kampány
100+1 influenszer részvételével rajtolt el 2023. június tizenharmadikán a „Visz a vérem” véradó kampány. Neves színészművészek, énekesek, sportolók, modellek, tiktokkerek, orvosok, médiaszereplők, érintettek vállalták, hogy hírét viszik: vért adni jó, életmentő és pótolhatatlan. A kampánynyitó fesztiválon izgalmas előadások, interaktív workshopok során dolgozták fel a véleményvezérek a véradás fontosságát, lehetőségeit.
A „Visz a vérem” elnevezésű véradó kampány fontosságáról és hátteréről még idén áprilisban beszélgettünk Bese Nórával, a Bethesda Gyermekkórház társadalmi kapcsolatokért és kommunikációért felelős igazgatójával. Akkori interjúnkból kiderült: a kezdeményezés keretén belül 100+1 embert kértek fel arra, hogy hálózatszerűen a társadalom legkisebb sejtjeibe is elvigyék a véradás fontosságának üzenetét, olyan helyekre is, ahova az eddig nem jutott el. Ezért igyekeztek minél sokrétűbb embereket megszólítani, akik aktívak a saját felületükön és nagyobb hatásfokkal jutnak el különböző társadalmi csoportokhoz.
Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ), a Magyar Kórházszövetség közös Richter Anna Díjas projektjéhez olyan személyiségek csatlakoztak például, mint a Valmar együttes, Rékasi Károly és Pikali Gerda színművészek, Maráz Zsuzsanna ultrafutó, Győrfi Pál szóvivő, Prodán Zsolt, szívsebész, Som-Balogh Edina, szépségkirálynő-színésznő, Abaházi Csaba riporter, Jaksity Kata műsorvezető vagy Dr. Kulja András tiktokker orvos. Közös céljuk, hogy újragondolják a véradás kommunikációját és olyan hálózatot építseneki ki ehhez, ami hosszabb távon is fenntartható, így a tudás, elköteleződés megsokszorozódik.
Másként viszi majd tovább a véradás fontosságának üzenetét a tiktokker a csatornájára, az énekes a dalában, a sportoló a követői közé és mindegyikük különböző emberekre lesz hatással. „Ahogyan a vér áramlik az ereinkben, és eljut minden egyes sejthez, úgy szeretnénk mi is behatolni a társadalom minden szintjére. A célunk az, hogy mindent átszövő hálózaton keresztül jusson el az üzenetünk oda, ahová eddig még nem sikerült, olyan innovatív formákban, amelyekre eddig még nem volt példa.” – fogalmazta meg a csapat küldetését Gui Angéla, az OVSZ kommunikációs tanácsadója, aki szerint a véradás a felebaráti szeretet egyik legszebb formája.
Az orvosokból és kommunikációs szakemberekből álló csapat tagjai Dr. Pászthy Vera, Országos Vérellátó Szolgálat Szekszárdi Vérellátó vezető főorvos; Dr. Tamásné Bese Nóra, Magyar Kórházszövetség kommunikációs vezető; Gui Angéla, Országos Vérellátó Szolgálat tanácsadó, Egy Vérből Vagyunk Alapítvány alapító; Dr. Urbán Edina főigazgató főorvos, a Magyar Kórházszövetség elnökségi tagja; Dr. Kerekes Júlia - gyermekgyógyász rezidens, Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza, Magyar Rezidens Szövetség tagja.
A kampánynyitó fesztivál a Véradás Nemzetközi Napja (június 14.) előtti napon gyűjtötte egybe a neves személyiségeket, bízva abban, hogy e jeles napon elárasztják üzeneteik a közösségi felületeket. A „Visz a vérem” projekt kampánynyitó fesztiválján szakértőktől tudhatták meg, mi és hogyan történik a vérrel, mint ahogy azt is, hogy mikor és hogyan érdemes (vagy nem) véradást szervezni. Elmondták történetüket azok is, akik a vérnek – a véradóknak – köszönhetik az életüket. A médiában is ismert Csáky Soma, aki nagyfeszültségű vezeték okozta égésbaleset miatt 100 egység vért kapott, vagy a szívtranszplantált Pataki Csilla, akinek egy véradáson derült ki a szívbetegsége. Szó volt ugyanakkor arról is, hogy miért lesz valaki 138 szoros véradó.
Magyarország biztonságos vérellátásához naponta 1600-1800 véradó önzetlen adományára van szükség. A legrövidebb lejáratú vérkészítmény csupán 5 napig tárolható, így egyetlen nap sem lehet hátradőlni azzal, hogy van elég vér, ma nem toborzunk véradókat. Ez a kampány soha nem érhet véget! – üzenték a szervezők.
Véradásra Budapesten két állandó helyen is van lehetőség minden nap: a Karolina úti Országos Vérellátó Szolgálatnál és az Örs vezér téri Sugár üzletközpontban, de Magyarország területén naponta több tucat helyszínen van erre lehetőség, ezzel kapcsolatban minden információ megtalálható itt.
Képek: Ligeti Nórta, Szász Norbert