„Uram, segíts meg, hogy törekedjem nem arra, hogy megvigasztaljanak, hanem hogy én vigasztaljak, nem arra, hogy megértsenek, hanem arra, hogy én megértsek, nem arra, hogy szeressenek, hanem arra, hogy én szeressek."
Assisi Szent Ferenc
Enni adni a ránk bízottaknak (videó)
A Ráday-napok szombati gyülekezeti napja egyaránt bővelkedett fizikai és lelki táplálékban, az esemény forgatagában minden korosztály megtalálta a számára megfelelő teret az elcsendesedésre és a kapcsolódásra. A kicsiket játszóház várta honfoglaláskori játékokkal, bűvészbemutatóval, a nagyobbak az ifjúsági szervezetek által közösen működtetett Ifizónában tölthettek időt. A felnőtteket a nagyszínpadnál dicsőítés, igei üzenetek és bizonyságtételek várták. A programok mellett bemutatták a közönségnek a Ráday Ház történetéről készült kötetet, az épület dísztermében pedig dunamelléki református kórusok találkoztak.
Az eső ellenére is több mint hatszázan vettek részt az idei Ráday-napok 2024. szeptember 28. szombati gyülekezeti találkozóján, melynek házigazdái ezúttal a Budapesti-Északi és Budapest-Déli Református Egyházmegyék voltak.
Nyissuk meg a bizalom tereit! - Parókia.hu