Gyönyörködj a szolgálatban!

Beiktatták Bedekovics Pétert, a Budai Református Egyházközség történetének hatodik vezető lelkészét, a gyülekezet 129. születésnapján. 

„Szolgáljatok az Úrnak örvendezéssel!” – köszöntötte a Budapest-Déli Református Egyházmegye esperese, Kovács Gergely a korszakváltáshoz érkezett, ünneplő budai gyülekezetet.
Cserkészek vezették a palástos lelkészek sorát a Szilágyi Dezső téri templomban, hiszen a beiktatandó lelkipásztor életének fontos része volt a cserkészmúlt.
Egy nappal a gyülekezet születésnapja előtt új lendületért, kitartásért, hűségért könyörgött az ünneplő közösség.

Az igei szolgálatot Balog Zoltán dunamelléki püspök végezte a napi ószövetségi szakasz, Ezékiel könyve 42. fejezetének válogatott versei alapján. Kiemelte, hogy számára is megrendítő pillanat, amikor a palást, a szent szolgálat jele rákerül egy lelkészre, hangsúlyozva azt, hogy a papi öltözet megkülönböztet. A gyülekezet felől nézve a lelkipásztor egy a többi szolgálattevő közül, éppen ezért fontos az egyéni felelősség abban a vonatkozásban, hogy senki nem állhat az egyes gyülekezeti tag és Jézus Krisztus közé, még a lelkipásztor sem – hangsúlyozta az igehirdető. Ennek kapcsán dicséretet fogalmazott meg a budai gyülekezet több tucatnyi szolgáló tagja felé. Ezékiel könyve 42. fejezetének 14. versét emelte ki a püspök, a hangsúlyt a személyes kegyesség gyakorlásának fontosságára téve, hiszen egyedül a Jézus Krisztussal való személyes kapcsolatból épül másokat éltető szolgálat. A lelkipásztor belső és kifelé megnyilvánuló világát megkülönböztetve, de a kettőt egységként kezelve. „Ne tedd magánüggyé a hitedet!” – bátorította a fiatal lelkészt az elöljáró, felhívva a másik pásztori kísértésre a figyelmet, hogy a belső szobában ne az kerüljön előtérbe, amit másoknak kell mondania.

„A külső világba a Jézus Krisztussal való kapcsolatod gyümölcseit kell vinned.” Végül a pásztori szolgálat három pillérét a beiktatandó lelkész életútjához is kapcsolódva a XVII. századi anglikán lelkésztől, Richard Baxtertől idézte, kérve, hogy buzgólkodjon Istenért és a saját Isten-kapcsolatáért, szeresse a rá bízottakat és gyönyörködjön a szolgálatban. „Van-e annál gyönyörűségesebb dolog, minthogy alkalmatlanságunk ellenére valaki rajtunk keresztül hallja meg a hatalmas Istent? Ne adjuk föl, hogy végső soron arra rendeltettünk, hogy Isten országából valami kiábrázolódjon közöttünk” – zárta igehirdetését a püspök.



„Szimbolikusan és valóságosan is körbeölelnek a különböző szolgálattevők téged ebben a gyülekezetben, ebben a templomban” – fogalmazta meg Kovács Gergely esperes, miközben átadta a fiatal lelkésznek a templom kulcsát és a gyülekezet pecsétjét. „Amikor megnyitod a templom kapuit, megnyílik egy lelki tér is, ahol az Isten-keresők Istennel találkozhatnak. Ahogy megnyílik az ajtó, nyíljon meg a te szíved és egész lényed az evangélium hirdetése felé, és azok felé, akik rád bízattak.” A pecséttel Isten hűségéből fakadó hűséges szolgálatra hívta fiatal szolgatársát az esperes.

A lelkipásztori áldások után a gyülekezet részéről Marossy Gábriel, a gyülekezet missziói gondnoka köszöntötte a lelkipásztort, tolmácsolva a korábbi lelkész, Illés Dávid, Fabiny Tamás evangélikus püspök és Böröcz László, Budavár polgármesterének köszöntését.



Bessenyei Bálint főgondnok az elmúlt egy évre hálatelt szívvel tekintett vissza, de a korábbi évekre nézve is kihangosította Isten tervének mozzanatait, melyek a fiatal lelkészt a budai gyülekezetbe vezették. „Lényegében hazatértél hozzánk” – vallotta a főgondnok, aki Isten áldását kérve a misszióra buzdította az ifjú lelkipásztort, átadva neki a gyülekezet ajándékát.



A gyülekezet jellemzője, hogy az elmúlt 140 évben végig ápolta ökumenikus kapcsolatait. Szabó B. András evangélikus lelkipásztor Bedekovics Péter beiktatásán kifejezte annak fontosságát, hogy a lelkészházaspár csillogó szemmel és nagy szeretettel beszél a közösségéről.



Budavár egyházi ügyekért felelős alpolgármestere köszöntésében kiemelte, hogy a gyülekezet minden időben szolgált a kerület lakosai felé, üdvözölte közösségépítő, közösségteremtő tevékenységüket, melyre a kerület örömmel számít. „Kívánom, hogy vezetéseddel a közösség növekedjen, erősödjön hitben, reményben és szeretetben” – fejezte ki jókívánságait Fodor Artúr.

A beiktatott lelkipásztor sokaknak mondott személyesen köszönetet, akik kísérték életét, hitét és szolgálatát az elmúlt években, külön kiemelve tiszaföldvári anyagyülekezetét és korábbi szolgálati helyét, a Klapka téri gyülekezetet, megköszönve nekik, hogy szeretettel és áldással engedték el.

A frissen beiktatott lelkész fontosnak tartotta, hogy a budai közösségnek nem csak épített, hanem lelki örökségét is őriznie kell, amely a missziói és diakóniai szolgálatban is mindig megnyilvánult. Az épített és missziós örökség találkozik a templom öt hajójának tulajdonított öt pillérben, mely a gyülekezet szolgálatát jellemzi: az evangélium hirdetése, az Isten családjába tartozás, a tanítványságban való növekedés, Jézus pásztori gondoskodása, az igazság és a törvény szeretetben való megélése.

„Szeretnénk kevesebb programmal, de mélyebb evangéliumi tartalommal átitatni a gyülekezet mindennapjait” – mondta Bedekovics Péter, miközben kifejezte Isten iránti háláját, hogy visszavezette ebbe a gyülekezetbe, ahol segédlelkészi éveit töltötte, ahol a házasságkötése történt, s ahová mint egykori cserkészvezetőt is számtalanszor hívták vissza szolgálni a fiatalok is.



A beiktatás fontos mozzanata volt, hogy a gyülekezetben szolgáló lelkészi kart egyként áldotta meg az egyházmegye esperese, Kovács Gergely, hangsúlyozva, hogy ebben a gyülekezetben mindig lelkészi csapat szolgált, melynek egykor ő maga is része lehetett, s most a hat jelenlévő lelkész szolgatársként, egyszerre kapta az áldást Péter első levele 2. fejezetének 5. verse alapján: „Ti magatok is, mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá…” 

Bedekovics Péter református lelkész, egyetemi oktató, ifjúsági munkás, cserkészvezető. Házas, felesége Bedekovicsné Molnár Boglárka közgazdász és hitoktató. 15 évesen találkozott a magyar cserkészmozgalommal, amely azóta is nagy szerepet játszik ifjúsági szolgálatában. Vallja, hogy a cserkészet kiváló missziói lehetőség a fiatalok megnyerésére, segíti növekedésüket, a felelőségteljes felnőtté válást. 2007-ben kezdte meg teológiai tanulmányait Debrecenben. 2010–2011-ben ösztöndíjasként teológiát és vallástudományt hallgatott a Londoni Egyetemen (King’s College), ezalatt ifjúsági munkásként tevékenykedett egy anglikán gyülekezetben. 2013-ban a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjával az Ausztráliai Magyar Református Egyházban szolgált exmisszus segédlelkészként 6 hónapon át. 2016-ban megszerezte a teológus-lelkészi diplomát és lelkésszé szentelték Debrecenben. A skóciai Edinburgh-ben (New College) tanult tovább, ahol mesterdiplomát szerzett Bibliatudományból. 2017–2018-ban a Budai Református Gyülekezetben volt ifjúsági lelkész, 2018–2022 között egyetemi lelkészként szolgált a Budapesti Egyetemi Misszióban, illetve 2020-tól a Károli Egyetemen is, közben majd 2 évig volt a Zsinati Ifjúsági Iroda vezetője. 2019–2022 között a Magyar Cserkészszövetség elnöke volt. 2022-2024 között a Pesterzsébet-Klapka téri gyülekezet lelkipásztora, valamint a Károli Gáspár Református Egyetem Gazdaságtudományi, Egészségtudományi és Szociális Karának oktatója. 2024. március 20-án tért vissza a Budai Gyülekezetbe, immár megválasztott vezető lelkipásztorként. 

Képek: Füle Tamás

Bedekovics Péter beiktatása