„Az igehirdetésnek akkor van ereje, ha ember áll az emberek előtt, csak éppen palástban, és olyan hangon szól, olyan szavakkal, amit mindenki megért."
Békési Sándor
Hét nemzedék az Úr házában
Kétszáz éves templomukért adtak hálát a kiskunlacházi reformátusok nemrégiben. A gyülekezet történetét felelevenítő kegytárgyakat és dokumentumokat egyháztörténeti kiállításon tekinthették meg az érdeklődők.
Felelősség – ezt érezte, amikor harminc évvel ezelőtt először belépett a kun származásukra büszke lacháziak templomába – vallotta meg Takaró András délpesti esperes, a gyülekezet vezető lelkipásztora a 2024. szeptember 22-én tartott hálaadó istentiszteleten elmondott igehirdetésében. Napra pontosan kétszáz évvel ezelőtt helyezték el a templomépíttető ősök a torony csillag alatti gömbjébe az annak elkészültéről szóló kéziratot. „Érezzétek otthon magatokat, mert ez a templom Isten ajándéka” – hívta a padokat megtöltő ünneplő gyülekezetet az elöljáró.
Az ünnepi alkalomra sokan eljöttek azok közül is, akik ritkábban fordulnak meg istentiszteleteken, hiszen őseik építették a templomot. „Vajon ez alatt a kétszáz esztendő alatt és az előtte épült első, második templomunkban, amit ma már nem láthatunk, mert beleépítették ide, vajon hány ember gyógyult meg a sok évszázad alatt lelki és testi bajaiból? Vajon hányan érkeztek gyásszal a szívükbe, és mehettek el megvigasztaltatva? Mert szólt az Ige és hirdette az örök evangéliumot. Hányan jöttek ide beteg emberek, és kérték az Úristentől a gyógyulást maguknak vagy valakiért? És hányan kaptak itt az erőtlenek erőt? Áldatlanok áldást? Hányan érkeztek ide és találkozhattak Jézus Krisztussal?” – tette fel a kérdést a hallgatóságot emlékeztetve az esperes.
Az ünnepi istentiszteleten a főkapu megújításáért is hálát adtak. Takaró András felidézte a templomajtó több mint háromszáz éves kilincsének történetét is. Mint mondta, azt generációkon át őrizte egy család, melynek képviselői 1913-ban, a hatalmas vasajtó beépítésekor adták át a gyülekezetnek évszázadnyi idő után. „Ha ránéztek, képzeljétek el, több száz év alatt hány ember nyomta le ezt a kilincset, lépett be a szent hajlékba és találkozhatott Jézus Krisztussal! Mennyi ének dicsérte Őt, mennyi Ige és mennyi igehirdetés, bizonyságtétel hangzott el! Mekkora csoda volt lacházi népünknek, hogy vérzivataros évszázadokban is itt állt ez a templom, és a csillag mutatott föl az égre! Van remény, van újrakezdés, mert az Isten maga a szeretet.” Az esperes végül emlékeztetett az ősök áldozatvállalására, és arra, mennyien imádkoztak azért közülük, hogy ma is legyen, aki találkozik Jézussal ebben a templomban.
„A kunok pártfogó Istenének” dedikálták a templomépítők a toronygömbben talált emlékiratot – erről Galambos Lajos, a gyülekezet főgondnoka beszélt.
Helytörténeti kutatásaiból megosztotta, hogy a település az ún. önmegváltás, a Kiskunság szabaddá válása következtében száz esztendő alatt jelentős fejlődésnek indult: három templomot és két helységházát építtettek. A lacházi református templom tervezésére azt a Hofrichter József pesti építészt kérték fel, aki a Kálvin téri református templomot is megálmodta – a két épület hasonlít is egymásra. A különbségét a nyakas kálvinista kunok kiállásának köszönheti az utókor, kérésükre építettek ugyanis két boltíves kart a templombelsőbe. „Amikor ez a hatalmas templom megtelt 850 lélekkel, akkortól kezdték Lacházát kis Debrecennek nevezni” – idézte fel a főgondnok.
„Hat-hét generáció – micsoda történelem!” – fordult az ünneplő gyülekezethez Pánczél Károly országgyűlési képviselő.
„A kérdés most már csak az: a szépen faragott köveket ünnepeljük, a téglát? – Sokkal inkább a református közösséget! A közösséget a megváltó Jézus Krisztussal” – fogalmazott.
Napjaink kiskunlacházi református közössége azzal ünnepelt, amije van: a hittanoktatónak készülő Kovács Rebeka szavalatával, a hittanos gyermekek műsorával, az Angster orgonát megszólaltató Vida Mónika orgonaművész és Breznyán István trombitaművész játékával, a gyülekezeti Immánuel Kórus énekével. Az istentiszteletet követően az ünneplő közösség átvonult a gyülekezeti házba, ahol Galambos Lajos főgondnok vezetésével megtekinthették a gyülekezettörténeti kiállításon helyet kapott többszáz éves iratokat és feljegyzéseket, kegytárgyakat, egy 1735-ös úrasztali terítőt. Az ünnepi együttlét szeretetvendégséggel zárult.
Jáki Réka beszámolója alapján szerkesztette: Jakus Ágnes
Képek: Jáki Réka