Hittel, hűséggel a szemeretelepiekért

Harminc év elteltével új lelkipásztort választottak a dél-budapesti református közösség tagjai. Komlósi Péter a baranyai Siklósról érkezett a fővárosba, hogy a szabadító evangéliumot hirdesse a folyamatosan növekvő városrészen élőknek.

A Budapest Pestszentlőrinc-Szemeretelepi Református Egyházközség modern templomába családtagok, református és más felekezetű lelkészek, az ország különféle pontjaiból érkező ismerősök gyűltek össze május 15-én, hogy hálát adjanak az új lelkipásztor életéért és szolgálatáért.

Totális, mégis szeretetteljes
Pál apostol figyelmeztet bennünket, reformátusokat is: nincs különbség, mindannyian engedetlenekké lettünk Istennel szemben, de ő megkönyörült az emberen, és ez a kegyelem az evangélium ellenségeire is kiáradhat – fogalmazott Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke igehirdetésében, a Római levél 11. része, 28-36. versei alapján.

„Isten irgalma köt minket össze, hiszen minden ember a teljes elveszettség állapotában él egészen addig, amíg meg nem hallja a szabadítás örömhírét. Mikor a totális szót halljuk, megijedünk, hiszen ha valaki teljes igényt tart valamire vagy valakire, azzal birtoklási vágyát fejezi ki. Egyetlenegy totális igény van, ami jó hír lehet számunkra: Isten ezzel a teljes, az életünket befedő igénnyel lép fel, hogy megmentsen minket. Minél inkább Krisztus foglyai vagyunk, annál inkább lehetünk szabadok, és ez az apostol szerint megbánhatatlan ajándék számunkra.”
Ha ennek a teljes szeretetnek adjuk át magunkat, akkor nemcsak egyéni, hanem közösségi életünknek és egyházunknak is lesz jövője. Ha Isten irgalma totális, akkor mindenkié.

„Úgy érdemes élni Pestszentlőrincen és Szemeretelepen is, hogy a körülöttünk élő emberek átéljék ezt a teljes szeretetet. Ez nem marketingfogás vagy kommunikációs stratégia, hanem a mindennapi életünk szerves része, azzá kell válnia. Ha csak elmagyarázzuk, abból nem lesz hit; személyes hitéletünk által válhat valósággá az itt élők számára.”

„Akaratod nekem mutasd meg szüntelen”
Az igehirdetés után Illés Dávid, a Budapest-Déli Református Egyházmegye esperese beiktatta lelkipásztori tisztébe Komlósi Pétert. „Ez a templom szent hely, ahova azért jönnek az emberek, hogy Istennel találkozzanak. Kívánom, hogy ne csak ez az épület, hanem a gyülekezet közössége is otthonná váljon minden betérő számára.” – Az esperes bátorító szavai és áldása után a palástos lelkipásztorok mondtak áldást a beiktatott lelkészre.

Az istentisztelet a gyülekezeti kórus szolgálatával és a köszöntésekkel folytatódott. Elsőként idősebb Komlósi Péter, nyugalmazott esperes mondta el köszöntését a család nevében.
„Légy bátor, élj Krisztusban, hiszen mindenre van erőd őbenne. A beiktatás a befogadásról szól, az Ige arra szólít fel, őrizd meg, azaz gyarapítsd, amit Isten rád bízott. A talentumok példázatából tudjuk, hogy aki gyarapította a rábízottat, annak áldott élete lett. Ha a papnak ajka őrzi a tudományt, akkor ez a tudás nem más, mint Isten döntéseinek ismerete. Az őrzéshez szükséges, amit az imádság is mond: akaratod nekem mutasd meg szüntelen. Szeresd az Igét; ha így teszel, mindenben boldogulsz! Ezt kívánom apaként, ezért imádkozunk családod tagjaiként.”

A lelkészi szolgálat nem örökmozgó, de nem is mozgásmentes, a lelkipásztor – akár aktív, akár visszavonult – Krisztus erejére szorul. A szemeretelepi gyülekezetben sok feladat, munka és szolgálat vár a mindenkori lelkészre, aki nem felejtkezhet el erről a krisztusi erőről – fogalmazott Kiss László lelkipásztor, aki harminc évig vezette a közösséget.
„Megértettem, hogy Isten új fejezetet kíván nyitni a gyülekezet életében, szükség van az elhívott és elkötelezett, krisztusi, a gyülekezetet szerető lelkipásztor utódra. Így kívánok áldást szolgálatodra: tudjuk, Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz; ebben a reménységben élhetünk mindannyian.”

„Tudom, hogy mélyen hiszel az egyházban és a gyülekezetekben, ez Krisztusba vetett hitedről is árulkodik. Hited nem szakmai kötelesség, hanem abban is jól tetten érhető, ahogy ezt a gyülekezetet az Ige összefüggésében látod, és abban is, ahogy az itt élőkhöz fordulsz. Hisszük, hogy ez a hozzáállás és szolgálat gyümölcstermő lesz. Bár a gyülekezetvezető lelkész egyéni szolgálatot vállal, de Istennek úgy tetszett, hogy ezt csak szerető közösségben tudja kamatoztatni. Így kérünk áldást szolgálatodra és családod életére is” – fogalmazott Borkó Tamás főgondnok, majd a gyülekezet misszió-diakóniai gondoka, Czibere Károly átadta Komlósi Péternek a gyülekezet ajándékát, a lelkipásztori palástot.

A gyülekezet ünnepe
Háromszéki Botond Pestszentlőrinc-Kossuth téri, Lőrincz János Marosvásárhely-Kövesdombi és Sipos Ajtony Levente soltvadkerti lelkipásztor, valamint Szaniszló Sándor polgármester is köszöntötte Komlósi Pétert. Az ünnepi istentisztelet végén a beiktatott lelkész válaszolt a köszöntésekre.

„A beiktatás valójában a gyülekezet ünnepe, nem embert ünneplünk, hanem hálát adunk Istennek, hogy lelkipásztor és gyülekezet egymásra talált. Tizenhét éven keresztül szolgáltam intézményfenntartó gyülekezetekben, nagy áldásként tekintek erre, és maga Kálvin is elsősorban intézményeket hagyott maga után Genfben, legyen szó presbitériumról, árvaházról vagy éppen egyetemről. Most azonban olyan gyülekezet vezetője lehetek, amely nem tart fenn intézményt, így csak a gyülekezetre figyelhetek úgy, hogy az áldás legyen a Magyarországi Református Egyháznak, a szemeretelepieknek. A legfőbb cél tehát, hogy a szabadító evangéliumot hirdessük mindenkinek, ebben szeretnék helyt állni és hűséges lenni.”

Komlósi Péter szolgálatát 1997-ben, Kecskeméten kezdte mint segédlelkész, majd 1999 és 2004 között beosztott lelkészként szolgált. Ösztöndíjasként jutott ki az egyesült államokbeli Princetonba 1998-ban, 2004-2005 között Franciaországban, az Aix-en-Provence-i Református Teológiai Fakultás hallgatója volt. Az Edinburgh-i Egyetemen szerzett Phd-fokozatot, disszertációját koraújkori egyháztörténet tárgykörben írta. A siklósi gyülekezet vezető lelkészeként 2010 és 2021 között szolgált, a 2015-2020-as ciklusban a Baranyai Református Egyházmegye missziói előadója és a Dunamelléki Református Egyházkerület tanácsosa, a Zsinat tagja volt.

A közigazgatásilag Pestszentlőrinchez tartozó Szemeretelep a főváros kedvelt lakóövezete, ahova szívesen költöznek családok, ez a református gyülekezet missziói profilját is meghatározza. A közösség hivatalosan 1940-ben önállósult a mai Pestszentlőrinc-Kossuth téri Református Egyházközségtől, és bár az épületét megtervezték, a templom a szocialista időszakban nem épülhetett fel, a felszentelésre csak 2013-ban került sor. Komlósi Péter a ma 350 választót számláló gyülekezet negyedik lelkipásztora.

dr. Komlósi Péter Attila beiktatása Szemeretelepen