"Elméletben mindig is tudtam, hogy Jézus az egyetlen segítség, akire szükségünk van. Ám ezt egészen addig nem értjük meg, míg Jézuson kívül valóban nincs már senkink."
ismeretlen
Iskolába kerül az iskola
A pécsi refiben az új tanév kezdetén letették egy háromezer négyzetméter alapterületű iskolaépület alapkövét, 2019 szeptemberében már az új épületben tanulhatnak a gyerekek.
A pécsi reformátusok működtetik a város legkeresettebb óvodáját, valamint az oktatás élvonalába tartozó általános iskolát és gimnáziumot is.
Az iskola iskolába kerül – fogalmazott a Parókia portálnak Kádár Péter, a Pécsi Református Kollégium főigazgatója a városi tanévnyitón. – A most letett alapkő helyén egy már létező iskola kap új otthont. Az általános iskolás diákjaink hosszú évek óta raktárépületekből átalakított szükségtermekben tanulnak. Nemsokára azonban a 21. századi igényekhez méltó környezetbe kerülhet jól működő intézményünk.
A pécsi reformátusok egy EFOP pályázatnak köszönhetően 1,3 milliárd forintot fordíthatnak az új szárny felépítésére. – Az épületben helyet kaphat egy komoly természettudományi labor, szaktantermek, szertárak, korszerű tornaterem, valamint tágas közösségi tér modul falakkal, ami méltó helyszíne lehet az iskolai és egyházi ünnepségeknek is – tette hozzá Kádár Péter.
A református általános iskola az országos kompetenciamérések szerint az első öt százalékban foglal helyet, a Pécsi Református Kollégium pedig egyre jelentősebb szerepet tölt be a baranyai oktatás vérkeringésében – tudtuk meg a főigazgatótól. – A keresztyén nevelés több évszázados hagyományra tekint vissza, amelynek eredményeit a történelem már igazolta. Azt tapasztaljuk, hogy egyre növekszik az igény az egyházi iskolák iránt, ez azt mutatja számunkra, hogy a keresztyén nevelés többlete sokak számára fontos. A gyermeket nemcsak kognitív oldalról fejlesztjük, hanem a lelküket is tápláljuk. Az érzelmi fejlesztés nem luxus, hiszen visszacsatornázódik az értelmi fejlesztésbe, ezért is képezi a református nevelés gerincét.
Az ünnepélyes tanévnyitón és az alapkőletételi ünnepségen Hoppál Péter pécsi presbiter, kulturális államtitkár arról beszélt, hogy a kormány számos módon járul hozzá a gyermekek hatékonyabb oktatásához, ezzel európai és világszinten is egyedülálló módon támogatja a családokat. Szólt arról is, hogy a Pécsi Református Kollégium nyerte el a legnagyobb támogatási összeget az egyházi fenntartók számára kiírt mintegy 15 milliárdos iskolafejlesztési keretből.
A reformáció 500. évfordulója alkalmából a kollégium sportcsarnokában tartották meg a pécsi köznevelési intézmények közös városi tanévnyitó ünnepségét, ahol Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, az egyház zsinatának lelkészi elnöke hirdetett igét. Az ünnepség végén az udvaron elelyezték az új iskola alapkövét, az időkapszulában a gyerekek üzenetével.
Kép és szöveg: Fekete Zsuzsa
Leadkép: pecsma.hu