„Uram, segíts meg, hogy törekedjem nem arra, hogy megvigasztaljanak, hanem hogy én vigasztaljak, nem arra, hogy megértsenek, hanem arra, hogy én megértsek, nem arra, hogy szeressenek, hanem arra, hogy én szeressek."
Assisi Szent Ferenc
Kitárta kapuit a Képtelen kert
Megnyitotta kapuit a taliándörögdi Képtelen kert református udvar a Művészetek völgyében. A házigazdák koncerttel, irodalmi kávéházzal és helyszínbejárással kedveskedtek az első látogatóknak.
Minden évben szívesen jövök ide, de az udvar ezúttal felülmúlja az előző évek színvonalát! – mondta egy kedves látogató a taliándörögdi református udvar helyszínbejárása végeztével. Egész családjával órákig élvezték a kert vendégszeretetét, pedig egy másik program is legalább annyira csalogató volt számukra.
Talán nem a legmegfelelőbb szó a „csábító”, mégis találó lehet, ha a Képtelen kert vonzerejéről akarunk beszélni. Ugyan eszünkbe juthat róla egy másik kert, az Éden kertje is, mégsem járunk olyan messze az udvar megálmodóinak eredeti szándékától. Céljuk ugyanis arra a kapcsolatra irányítani a figyelmet, mely hosszú időre legjobb esetben is csak részlegessé vált Isten és ember között, de most nemcsak az elválasztottságról, hanem a közeledésről és a kapcsolat helyreállításáról is szó esik.
„Vágyunk beletekinteni Isten arcába” – mondta Szabóné László Lilla ma délután a Képtelen kert hivatalos megnyitóján, melyre a Művészetek völgye első látogatói is kíváncsiak voltak.
„Amikor megszületünk, arcok vesznek bennünket körül. Ezekről tanuljuk először a szeretet és a békesség vonásait, aztán később a rájuk árnyékot vető szomorúságot és haragot is felismerjük. Idővel megfogalmazódhat bennünk a kérdés: hol van az az arc, ami mindig békességgel és szeretettel tekint ránk, és amelyben igazán magunkra ismerhetünk?”
Ez a tapasztalat minden embert érint, talán ezért lett az istenarc kutatása a kereszténység egyik sarokpontja – tette hozzá. „Amikor lelki szemeinkkel újra megpillantjuk a Teremtő Isten arcát, szívesen megőriznénk ezt a találkozást és megosztanánk másokkal is. Talán emiatt konzerváljuk és szorítjuk keretek közé az Istenről alkotott képünket. Ám képtelenség a konzerválás és a kiábrázolás is. Ezért függ a református udvar kapuján a Képtelen kert felirat.”
Mire ad akkor lehetőséget az a tíz nap, mialatt az ide látogatók mégis képet kaphatnak az Örökkévalóról, a ki- és megismerhetetlen Istenről? Az Isten házába, azaz a templomba betérve történeteket, az igefonal mentén haladva lehetőséget a hamis istenképekkel való leszámolásra, az Ember házában a maszkok levételére, a Kávé házában pedig közvetlen találkozásokra.
A taliándörögdi Képtelen kert református udvar szombattól jövő vasárnapig egész nap várja látogatóit, délelőtt tíz órától egészen este hatig. A templomban minden délben felhangzik egy rövid üzenet „Én vagyok…” címmel. Ezen kívül koncertek, képzőművészeti műhely, gyermekfoglalkozások, utcaszínház és még számos meglepetés várja Önöket! A beszámolókért kövessenek minket!
Képek: Füle Tamás