„Uram, segíts meg, hogy törekedjem nem arra, hogy megvigasztaljanak, hanem hogy én vigasztaljak, nem arra, hogy megértsenek, hanem arra, hogy én megértsek, nem arra, hogy szeressenek, hanem arra, hogy én szeressek."
Assisi Szent Ferenc
Köszönet
Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök közleménye a budapesti református teológián szerda este keletkezett tűzesetről.
Kedves Testvérek!
Szerda este kigyulladt a Ráday Kollégium, 130 diák otthona. Köszönöm a tűzoltóknak, hogy a riasztást követően 8 perc alatt nagy erőkkel a helyszínre értek és emberfeletti erőfeszítéseket tettek a tűz megfékezésére. A lángoló épület mellett tehetetlenül éltük végig, ahogyan bent pusztít a tűz, miközben a tűzoltók önmagukat nem kímélve dolgoztak az épületben. Köszönöm nekik a bátorságukat. Köszönöm a katasztrófavédelem és a rendőrség munkáját, akik lehetővé tették, hogy zavartalanul dolgozhassanak a szakemberek. Köszönjük a szomszéd ház lakóinak a türelmét.
Köszönöm Bácskai Jánosnak, a 9. kerület polgármesterének, hogy azonnal felajánlotta az önkormányzat épületét a diákoknak és az egyházkerület dolgozóinak. Köszönöm az önkormányzat dolgozóinak, hogy hajnalig velünk voltak és mindenben segítettek.
Köszönök minden felajánlást. A Magyarországi Evangélikus Egyház, és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa szállást ajánlott fel a diákoknak. A Magyar Református Szeretetszolgálat mellett számos református gyülekezet, lelkipásztor és magánember ajánlott segítséget. Köszönet minden jószándékú embernek a segítségért.
Bogárdi Szabó István
püspök
Dunamelléki Református Egyházkerület
Forrás: MRE Kommunikációs Szolgálat
http://www.reformatus.hu/mutat/15992/