Püspöki beköszöntő

Balog Zoltán püspök beköszöntője a Dunamelléki Református Egyházkerület közgyűlésén 

Kedves Testvérek! Nagytiszteletű Szolgatársak!

Nem székfoglaló beszéd, hanem püspöki köszöntő következik. Az egyházkerület leköszönő elnökségével egyetértve, a vírushelyzetre tekintettel egyházjogi megalapozással különválasztottuk a beiktatást és a püspökszentelést. Ez most a beiktatás, a püspökszentelés akkor lesz, amikor az istentiszteletre mindenkit meghívhatunk, akit illet.

A tegnapi napra rendelt igeszakasszal, a zakariási próféciával szeretnék nálatok beköszönni. Ez így hangzik:

„Azután megmutatta nekem Jósua főpapot, aki az Úr angyala előtt állt, meg a Sátánt, aki jobb keze felől állt, és vádolta őt. Az Úr angyala pedig ezt mondta a Sátánnak: Dorgáljon meg téged az Úr, Sátán! Dorgáljon meg téged az Úr, aki Jeruzsálemet kiválasztotta! Hát nem tűzből kiragadott üszkös fadarab ez? Jósua ugyanis piszkos ruhába öltözve állt az angyal előtt. Azután ezt mondta az angyal az előtte állóknak: Vegyétek le róla a piszkos ruhát! Neki pedig ezt mondta: Nézd! Elvettem a bűnödet, és díszes ruhába öltöztetlek téged. Majd így szólt: Tegyetek a fejére tiszta süveget! Akkor tiszta süveget tettek a fejére, és tiszta ruhába öltöztették, miközben az Úr angyala ott állt. És így figyelmeztette az Úr angyala Jósuát: Ezt mondja a Seregek Ura: Ha az én utamon jársz, és teljesíted, amit elrendeltem, akkor ítélkezhetsz házamban, és felügyelhetsz udvaraimra, sőt megengedem neked, hogy az itt állók között járj-kelj. Hallgass ide, Jósua főpap, társaiddal együtt, akik előtted ülnek! Azt a csodát jelzik ezek a férfiak, hogy én elhozom szolgámat, a Sarjadékot! Mert itt van egy kő, amelyet Jósua elé tettem: hét szem van egyetlen kövön, én magam véstem bele a mintákat – így szól a Seregek Ura. Egy napon eltörlöm ennek az országnak a bűneit is! Azon a napon – így szól a Seregek Ura – meghívja majd egyik ember a másikat a szőlőjébe és a fügefája alá.” (Zakariás próféta könyve, 3. fejezet)

Mielőtt bárki megijedne: nem vagyok főpap, nem is leszek. Egyetlen főpapunk van: Jézus Krisztus. De ez a látomás mégis nekünk – nekem és nektek – szól. Mert Isten népe szolgálatára választottatok engem, és most itt ültök, az előbb itt álltatok, éppen úgy, ahogyan a próféciában. De mindenek előtt azért szól nekem ez a prófécia, mert rajtam piszkos ruha van. Isten követe, az angyal pedig azt mondja nektek, hogy Ti vegyétek le rólam a piszkos ruhát és adjatok rám tiszta ruhát. Ezt kéri tőlünk, s én is ezt kérem. S ti ezt értitek, mert értitek a folytatást: „elvettem bűnödet!” E bűnbocsánat alapján, és nem egyéb okokból kaptam az ígéretet, mely egyúttal figyelmeztetés is: „Ha az én utamon jársz, és ha teljesíted, amit rád bíztam, akkor ítélkezhetsz házamban, felügyelhetsz udvaraimra, sőt megengedem neked, hogy az itt állók között járj, kelj.” Micsoda ígéret: Közöttetek járhatok anélkül, hogy folyton hátra kellene néznem, vajon biztonságban vagyok-e. A politikában, s bizony olykor közöttünk is másként van ez. Van, amikor a bizalmatlanság és az óvatoskodás uralkodik. De most, Ti, férfiak és nők velem együtt „jelzitek a csodát”, hogy Isten elhozta a Sarjadékot, Jézus Krisztust. Ő magára vette a mi szennyes ruhánkat. Ő az, aki egy nap alatt eltörli ennek az országnak összes bűnét. Lehet-e ennél többet, jobbat, szükségesebbet ígérni?

A prófécia szerint ezek után már csak egy dolog maradt: meghívni egymást a szőlőnkbe, a kertünkbe, a házunkba, az életünkbe. Most már a klímaváltozás következtében fügefa is van egy-két szőlőhegyen, úgyhogy a fügefa alá is meg lehet egymást hívni. De jaj nekünk, ha megfordul a prófécia, s ítélet lesz. Szeretném, ha mindannyian együtt, velem első helyen most ezt meghallanánk: Amíg nem tudjuk egymást meghívni a szőlőnkbe, a krisztusi életünkbe, addig bűnben vagyunk. A bűn eltörlésének következménye az, hogy meg tudjuk egymást jó szívvel hívni az otthonunkba, a gyülekezetünkbe, az egyházkerületünkbe, a magyar református egyházba, a magyar és az európai keresztyénségbe. Amíg ezt nem tudjuk megtenni, addig bűnben vagyunk. Amíg nem megy ez a meghívás, ami a másiknak szól – lehet, hogy csak a szomszéd gyülekezetnek –, addig bűnben vagyunk. Bűnben vagyunk addig Baranyában, Vértesalján, Bács-Kiskunban, Tolnában, Budapesten, északon, délen, keleten, nyugaton, a Ráday utcában, a Török Pál utcában, és mindenütt, ahol ez a meghívó lelkület, a másik, a testvérünk, a református keresztény testvérünk iránt nincs meg bennünk. Addig hogyan akarunk missziót folytatni? Ne engedjük ezt! Ne így kezdjük! Inkább hívjuk meg egymást és menjünk el egymáshoz!

Köszönöm, hogy az elmúlt évtizedekben Szabó Istvánnál én mindig találtam helyet a fügefája alatt, és ha én hívtam a saját szőlőmbe, akkor oda is mindig szívesen jött. Köszönöm, kedves Barátom! Szükségünk lesz, nekem személyesen is szükségem lesz ezután is arra, hogy gyere, ha meghívlak, ha meghívunk. És Te is hívjál meg újra és újra bennünket! Köszönet illet mindannyiótokat, akik ezt a meghívást felém eddig is gyakoroltátok. Azoknak is előre köszönöm, akik ezután hívnak meg az életükbe. Köszönöm a Lélek vezetését, aki ma rám és ránk szabta ezt a több ezer éves tegnapi igét. 

Soli Deo Gloria! Ámen.