„Uram, segíts meg, hogy törekedjem nem arra, hogy megvigasztaljanak, hanem hogy én vigasztaljak, nem arra, hogy megértsenek, hanem arra, hogy én megértsek, nem arra, hogy szeressenek, hanem arra, hogy én szeressek."
Assisi Szent Ferenc
Szándékos gyújtogatás okozta a kollégiumtüzet
A rendőrség péntek délután 13 órakor tartott sajtótájékoztatót a Ráday utcában keletkezett kollégiumi tűzesetről a Teve utcában, ahol bejelentették, hogy a nyomozás adatai szerint szándékos gyújtogatás történt, a fiatal gyanúsítottakat el is fogták – közölte az MTI.
A tájékoztatót Terdik Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya és Palotai Zsolt Gábor, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójának szakmai helyettese tartotta, és bejelentették, hogy az ügyben három budapesti fiatalt gyanúsítottként hallgattak ki közveszélyokozás miatt. Egyikük 16, a másik kettő 15 éves. Ténybeli beismerő vallomást tettek, tettüket megbánták, szabadlábon védekeznek.
Terdik Tamás elmondta: a három fiatal január 23-án egyikük otthonában találta ki, hogy valamit fel kellene gyújtani. Kétszáz forintból körömlakklemosót vettek, majd a Markusovszky térre mentek, hogy ott egy kukát vagy valami mást felgyújtsanak. A kollégium falának volt támasztva egy szivacs, azt az egyikük lelocsolta a körömlakklemosóval, másikuk pedig meggyújtotta, majd elmenekültek a helyszínről.
A fiatalokat csütörtökön fogták el, a tettüket „egyfajta heccnek" tekintették, motivációjuk ebből fakadt – mondta el Terdik a sajtótájékoztatón.
Palotai Zsolt Gábor azt közölte, hogy a falhoz támasztott szivacs mögött egy használaton kívüli ajtó volt, és a mögötte lévő berendezési tárgyak is begyulladtak. Az ajtó a kollégium egyik lépcsőházának aljába nyílt, aminek tetején nyitva volt az ablak, így „kéményhatással" tudott a tűz terjedni. Ez volt az oka, hogy a tűzoltókat a kiérkezésükkor már komoly tűz fogadta.
„Megdöbbenve értesültünk arról, hogy a Ráday Kollégium szándékos gyújtogatás áldozata lett” – reagált Bogárdi Szabó István püspök a nyomozás eredményeire. A Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke köszönetet mondott a hatóságok alapos vizsgálatért, bízva abban, hogy a következő időszakban teljes körűen feltárják az okokat és a körülményeket.
„Mélyen fájlaljuk, hogy kamaszok ragadtatták magukat erre az emberéletet is követelő szörnyű tettre. Imádkozunk értük is a minden kegyelem Istenéhez” – hangsúlyozta Bogárdi Szabó István.