„Uram, segíts meg, hogy törekedjem nem arra, hogy megvigasztaljanak, hanem hogy én vigasztaljak, nem arra, hogy megértsenek, hanem arra, hogy én megértsek, nem arra, hogy szeressenek, hanem arra, hogy én szeressek."
Assisi Szent Ferenc
Tűz ütött ki a Ráday utcai kollégiumban
Az épület több helyisége a tűz martaléka lett. A tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre.
Húsz gépjárművel több mint hatvan fővárosi tűzoltó dolgozik az oltáson. A rajok a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett körülhatárolták a tüzet, így az továbbterjedni nem tud. Az oltást tizenöt vízsugárral végzik. A környező épületeket ki kellett üríteni. Melegedőnek megnyittatták az Önkormányzat épületét a Bakáts tér 14. szám alatt, illetve a Közterület Felügyelet Ferenc körút 8. szám alatti irodáját. A rászorulókat fogadja még a Patrona Hungariae Gimnázium is (Knézich utca 3.).
A környéken este 11 órakor még mindig hatalmas a füst, a 3 emeletes épület több szintje is kigyulladt. A tűzoltás közben egy elhunyt embert találtak a harmadik emeleten, a lépcsőfordulóban.
Frissítés (00.25):
A tűzoltórajok az éjszakai órákra megakadályozták a tűz továbbterjedését, majd eloltották a lángokat. A még izzó részek felderítésén most is dolgoznak.
A Ráday utca 28. szám alatt található a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöki hivatala, levéltára, a Ráday Könyvtár, a Török Pál Kari Könyvtár és a Bibliamúzeum is. A Ráday Kollégiumban a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán és más egyetemeken tanuló diákok élnek.
Forrás: katasztrofavedelem.hu, origo.hu, MRE Kommunikációs Szolgálat
Fotó: Mihádák Zoltán/MTI/MTVA, Kalocsai Richárd, Fehér Soma