„Uram, segíts meg, hogy törekedjem nem arra, hogy megvigasztaljanak, hanem hogy én vigasztaljak, nem arra, hogy megértsenek, hanem arra, hogy én megértsek, nem arra, hogy szeressenek, hanem arra, hogy én szeressek."
Assisi Szent Ferenc
Választások és stabilitás
Az egyház stabil állapotáról, a reformáció 500. évfordulójának programsorozatairól, a választásokról, valamint az állam és az egyházak megállapodásáról is szólt püspöki jelentésében Bogárdi Szabó István dunamelléki református püspök az egyházkerület május 10-i közgyűlésén.
Három főjegyzőjelöltre szavazhattak a presbitériumok a Dunamelléki Református Egyházkerület főjegyzőválasztásán. Első körben egyikük sem kapta meg a megválasztásához szükséges 50 százalék +1 szavazatos többséget. Szabó Ferenc mányi lelkipásztor a voksok 48 százalékát gyűjtötte be. Somogyi Péter fasori lelkipásztorra a szavazók 30 százaléka adta le voksát, Illés Dávid, a budai gyülekezet lelkipásztora a szavazatok 22 százalékát kapta – mondta Pintér Gyula református lelkipásztor, a választási bizottság vezetője. Az egyházkerület közgyűlése elrendelte a választások második fordulójának kiírását. A választási bizottság címére június 2-ig kell postára adni a szavazatokat a két legtöbb szavazatot kapott jelölt valamelyikére: Szabó Ferencre vagy Somogyi Péterre.
Programsorozat
Püspöki jelentésében Bogárdi Szabó István elsőként a reformáció 500. évfordulójához kapcsolódó gazdag programsorozatról szólt. Megemlítette a debreceni emlékzsinatot, amelyen a II. Helvét Hitvallásra emlékeznek. A hitvallást a magyar református lelkipásztorok az 1567. évi debreceni zsinaton sajátjukénak fogadták el, erre emlékeznek majd júniusban a hajdúsági megyeszékhelyen.
– Napjainkban, amikor egyre távolodunk a lényegtől, fontos, hogy megerősítsük a régi atyák elköteleződését a hitvallási irat iránt. A zsinaton a hitvallás új fordítását is használatba vesszük – tette hozzá.
A püspök az érdeklődők figyelmébe ajánlotta az Ige-idők című nagyszabású kiállítást, amelyet a református és evangélikus egyház, valamint a Magyar Nemzeti Múzeum hozott létre a reformáció 500. évfordulója előtt tisztelegve. A kiállítás mellett egy érdekes installációra hívta fel a közgyűlési tagok figyelmét az egyházvezető. A budapesti Kálvin téren 95 darab kőlapra véstek fel egy-egy idézetet nagy reformátoroktól, illetve magyar gondolkodóktól; az arra járók szívesen olvasgatják a járdán olvasható szövegeket. Bogárdi Szabó István megemlítette az idei református egységünnepet, amelyet Nagyváradon tartanak, valamint szólt a felvidéki Ráday-kripta felújításáról, a nyári Csillagpont ifjúsági találkozóról, a közös kolozsvári reformációs megemlékezésről, a kanadai református diaszpóra ünnepéről, és az október 31-i emlékzsinatról, ahol az evangélikusokkal közösen ünnepelnek.
Stabil állapotban az egyház
Ebben az esztendőben presbitériumi tisztújítást tartanak a református egyházban. A püspök köszönetet mondott a Presbiteri Szövetségnek a megfogalmazott ajánlásokért, majd a népmozgalmi adatok alakulásáról beszélt. – Népmozgalmi adataink azt mutatják, hogy egyházunk stabil állapotban van, nem csökken a tagság, sőt, a demográfiai adatokhoz viszonyítva növekedett a keresztelők, az esküvők, valamint a konfirmandusok száma, illetve kevesebb a temetés. A gazdasági mutatókat tekintve az egyház bevételei is növekvő tendenciát mutatnak.
Pályázatok, beruházások, építkezések
A múlt év végi kormányzati támogatással összefüggésben Bogárdi Szabó István hangsúlyozta, hogy a források döntő hányada közszolgálati célokat szolgál, iskolák és óvodák épülnek a pénzből. A támogatások kisebbik részét újonnan épülő templomokra, valamint felújításokra fordítják. A püspök felhívta a figyelmet, hogy a zsinati pályázati referensek, illetve a dunamelléki egyházkerület munkatársai is szívesen segítenek eligazodni a pályázatok kitöltésében. Szólt arról is, hogy Kecskeméten helyezik el az egyházmegyei levéltárakat, így a már nem használatos irattári anyagokat ott helyezhetik el a gyülekezetek. A püspök közölte, hogy a zsinat szeretne létrehozni egy országos lelkipásztori intézetet, ahol minden református lelkipásztort nyilvántartanának, ugyanis jelenleg csak kerületi szinten létezik adatbázis.
Új esperesek
Bács-Kiskun megyében új esperest választottak: a tisztséget a jövőben Bán Béla bajai lelkipásztor tölti be. Baranya megyében Kovács János nyugdíjba vonulása miatt kell új esperest választani. A választások még nem zárultak le, mivel a folyamatot igazgatási per is kísérte – mondta a püspök.
A zsinati munkáról
A zsinati törvényhozásról a püspök azt mondta, hogy a szakemberek a régi törvények revízióján dolgoznak: a gazdasági, a nyugdíj- és a választási törvény szorul módosításra. Napirenden van a kormány és az egyház megállapodásának kidolgozása, amely – a többi közt – az egyház közfeladat-vállalásának finanszírozását, valamint az adó egy százalékának felajánlását érinti.
Pünkösd
A közelgő pünkösd előtt Bogárdi Szabó István úgy fogalmazott, hogy a pünkösd a beszéd csodája, Bábel megfordítása, hogy mindannyian a magunk nyelvén halljuk az Igét.
– Kérem Istent, hogy adjon nyelvtisztító csodát ezen a pünkösdön. Beiktatásán a köztársasági elnök is szólt az eldurvult közbeszédről, ami miatt veszélyeztetve látja azt, amit országunk az elmúlt 27 évben elért. Úgy vélem, hogy a nyugati civilizációban eluralkodó villifikáció (rágalmazás, becsmérelés) régi ügy. Nincsenek érvek, heves viták, csupán a másik megsemmisítése, tisztességének, emberi méltóságának és szavainak megkérdőjelezése. Gyakran egyházunkban sem diskurzus folyik, amelynek a végén konszenzus alakulhatna ki, ezért is kérem, hogy tiszteljük a másikat, mondjuk el az ellenérveinket, de a másik ember hitelét és őszinteségét ne kérdőjelezzük meg – zárta gondolatait a püspök.
A közgyűlésen az intézmények jelentéseit is meghallgathatták a tagok. Az eltelt időszakról beszámolt a Károli Gáspár Református Egyetem, a KGRE Tanítóképző Főiskolai Kara, a Lelkésztovábbképző Intézet, az egyházkerületi székház és konferencia-központok, a Ráday Felsőoktatási Diákotthon, a Ráday Gyűjtemény, a budapesti egyetemi és főiskolai gyülekezetek képviselője.
Fekete Zsuzsa
Képek: Füle Tamás