„Uram, segíts meg, hogy törekedjem nem arra, hogy megvigasztaljanak, hanem hogy én vigasztaljak, nem arra, hogy megértsenek, hanem arra, hogy én megértsek, nem arra, hogy szeressenek, hanem arra, hogy én szeressek."
Assisi Szent Ferenc
Választást írnak ki a főjegyzői tisztre
Elfogadta a 2017. évi költségvetést a Dunamelléki Református Egyházkerület közgyűlése. A grémium csütörtöki ülésén arról is határozott, hogy a tavaly novemberben megüresedett lelkészi főjegyzői tisztre választásokat ír ki.
Egyhangúlag elfogadta az idei költségvetést a Dunamelléki Református Egyházkerület közgyűlése.
A résztvevők megemlékeztek a tavaly novemberben elhunyt Hegedűs Béláról. A főjegyző váratlan halála miatt választást írnak ki a tisztségre.
Bogárdi Szabó István, az egyházkerület püspöke elmondta: a választási bizottság határozza meg a jelöléssel és a választással kapcsolatos teendőket a hatályos törvények szerint. A bizottság várhatóan a jövő héten ad tájékoztatást az egyházmegyéknek a választásokkal összefüggő tennivalókról. Az új főjegyző megválasztásáig négy esperes – Szabó Ferenc, Rácz József, Takaró András és Nyilas Zoltán – vette át a korábbi főjegyző teendőit – emlékeztetett a püspök.
A közgyűlésen Szabó Ferenc, a gazdasági bizottság elnöke adott tájékoztatást a 2017. évi költségvetésről.
A költségvetésről szólva Bogárdi Szabó István a Parókia portálnak elmondta: az egyházkerület idén ugyanannyi összegből gazdálkodhat, mint az elmúlt évben, mintegy 2 és fél milliárd forint áll rendelkezésre. A pénzből az egyházkerületi fenntartású intézmények – többek között – két gimnázium, egy óvoda, valamint konferencia-központok, a Bibliáskönyvesbolt és a Ráday Gyűjtemény támogatását valósítják meg, valamint az egyházmegyei építési alapot, az új gyülekezetek szervezését, a kisgyülekezetek, valamint szórványgyülekezetek gondozását szervezik meg.
A kormány támogatásának köszönhetően az egyházkerület területén négy új iskola, egy óvoda és hét új templom épülhet meg.
A közgyűlésen megemlékeztek a közelmúltban elhunyt Soós László, valamint Cseri Kálmán lelkipásztorról.