Mit tanulhatnak a magyarországi keresztény egyházak és a hívő emberek a karanténidőszakból? Hol kezdődik a szabadságunk, hol ér véget és mennyire függ a körülményeinktől? A Szólj Be a Papnak online közvetített beszélgetésén Fábián Eszter református lelkész vezetésével Törő András római katolikus pap, egyetemi lelkész és szakkollégiumi igazgató beszélgetett Kovács Gergő református egyetemi lelkésszel karanténról, szabadságról és a kettőhöz kötődő személyes élményeikről.

Törő András az egész karanténidőszakot a Debreceni Szent László Katolikus Szakkollégiumban töltötte, ahol szűk körben folyhatott tovább a közösségi élet. Először nagyon nehéz volt azzal szembesülnie, hogy a tervezett programok elmaradnak. „A precízen felépített, jól strukturált rendszer darabjaira esett. Az első értekezleteink negatív hangulatban teltek, azután fordult egyet az élet, mert az emberek vágytak a másikra” – mesélte. Felismerték, hogy nincsenek teljesen egyedül. „Én miséztem, a többiek pedig eljöttek rá. Emellett meghirdettünk online beszélgetési lehetőségeket, és meglepett, hogy milyen nagy igény volt rájuk. A karantén során végigkísértem egy fiú megtérését is – ha ez az időszak arra jó volt, hogy kimozdítsam őt nehéz helyzetéből, akkor már megérte.”

Kovács Gergőéknek is újra kellett tervezniük a debreceni egyetemi lelkészség életét. Amikortól sikerült megteremteniük az élő közvetítések technikai hátterét, ezek az online adások adtak új ritmust a mindennapoknak. „Lehet szidni a médiát, de ugyanakkor óriási lehetőséget hordoz számunkra. Bár sok minden változott a karantén idején, mégis hálásak lehetünk az Úrnak azért, hogy maradt még kommunikációs csatornánk. Ebben én nemcsak az emberi igyekezetet éreztem, de a Szentlélek munkáját is. Minden korábbi internetes tapasztalatunk ellenére sem mi, sem az egyház nem jelenhetett volna meg ilyen intenzíven az online térben, ha nincs rászorulva a körülmények miatt. Van miért hálát adnunk az Úrnak, hogy segítségével előre tudtunk menekülni” – hívta fel a figyelmet.

Fábián Eszter számára negatív élmény volt a karantén, elsősorban személyes okok miatt. „Az én párom határon túli. Ez azt jelentette, hogy nem tudtunk a karantén alatt találkozni, ráadásul nem is tudtuk sokáig, hogy ez mennyi ideig fog tartani. Az idén, május 23-án lett volna az esküvőnk, mert annak idején ezen a napon találkoztunk először, a járványhelyzetben azonban nem tudtuk megtartani, el kellett halasztanunk. Isten ezen keresztül tanította meg nekem, hogy tud adni és tud elvenni is. De amikor elvesz, akkor is igazságos, jóságos és jelenvaló. Nem szabad tőle elfordulnunk, hanem a nehézségben is bele kell kapaszkodnunk. Én nem is látok más lehetőséget a magam számára” – vallotta meg.



Felismerések
„Nagyon örömteli volt számomra, hogy mindenki azt kereste, hogyan tudja az örömhírt ilyen körülmények között terjeszteni. Bár vegyes színvonalú eredmények születtek, de mindenkiben ott munkált a vágy erre, és a vasárnapi istentiszteletek, misék élő közvetítését is rekordidő alatt megoldották. A Szentlélek vitalitása megjelent gyülekezeteinkben, az Ő munkájának köszönhető mindez” – vélte Törő András. „Ez azt jelzi, hogy él az egyház, és olyan élő tagjai vannak, egyháziak és laikusok egyaránt, akik igenis a szívükön viselik az evangélium sorsát.”
A Lélek munkáját fedezte fel a nagyböjt során is: „Napról napra haladtam a Nagyböjti vezérfonal című kiadványunkkal, és olyan érzésem volt, mintha az reflektálna a karanténra. Mások is hasonlót tapasztaltak, pedig jóval a járvány előtt állítottuk össze.”

Megértette azt is, hogy nem attól lesz fontos, ha sokat dolgozik. „Nem az számít az életemben, hogy mennyi mindent teszek, hanem hogy kivel vagyok minőségi kapcsolatban.” Emellett megtapasztalta, hogy mindig jutott bőven idő az imákra is. „Nem kellett sietni és nem voltunk rászorulva ehhez a telefonos alkalmazásra, amely elveszi az egész lelkét. Jutott idő megélni a kapcsolatomat a Mesterrel, ami valójában a paplétünk lényege. Ráébredhettünk arra, hogy a hétköznapi munkák okozta nyomás nem normális. Sok mindent lemetszett az Úr az életünkről a karantén során, ami felesleges volt. Ha a világ nem változik is meg ezután, én azért tudok változni, és erre van szükségem. Lépjünk legalább egy lépést előre! Ne vegyünk mindent természetesnek, hanem fedezzük fel a mindennapok apró ajándékait!”

„A második témánk ebben a félévben pont az otthon volt, pedig még tavaly decemberben találtuk ki. Éppen akkor kezdtünk bele, amikor elrendelték a karantént, amely ugyan váratlan volt, de felismertük, hogy Isten már régóta készített rá minket. Az Úrnak ez a helyzet sem volt új, minden úgy ment tovább, ahogy eltervezte. Ez a felismerés erőt adott nekem” – tette hozzá Kovács Gergő.
„A karantén alatti két nagy egyházi ünnep, a húsvét és a pünkösd nemcsak a misszióra adott hatalmas lehetőséget, hanem arra is, hogy befele figyeljünk. Beszélgettem egyetemistákkal, és a visszajelzéseik alapján sokan átmentek egy befeléfigyelési folyamaton. Amennyire bezárta az embereket ez a helyzet, sokszor annyira nyitotta ki őket saját maguk felé, a másik ember felé és Isten felé is.”



Otthon és templom
Az egyik néző az otthonok templommá válásának ellentmondásosságára kérdezett rá. Válaszában Törő András elmondta: az a célunk, hogy Isten megjelenjen közöttünk és részese legyen az életünknek, ezért járunk templomba. Ad egyfajta ráhangolódást és segítséget, hogy elszakadjunk a hétköznapitól. De amíg nem voltak templomok, az ókeresztények házaknál végezték a kenyértörést. „Igen, otthonunk nem változhat valódi templommá, de Istennek a hatalma azért nagyobb, mint amit mi elgondolunk. A lényeg, hogy legyen elkülönített rész az otthonunkban, amit Istennek adunk. Én hiszem azt, hogy akik ebben az időszakban igyekeztek odaszentelni figyelmüket a misére, istentiszteletre, azok megélték a közösséget Istennel.”

Kovács Gergő felidézte: a református egyházon belül is viták folytak arról, hogy az embereket a képernyők elé ültessék-e és nézessék végig velük a hivatalos istentiszteletet, vagy inkább abban segítsék őket, hogy otthon saját maguk át tudják élni az istennel való közöséget házi istentiszteletekkel. „Református részről sem az volt a cél, hogy a templomból lopjuk ki az istentiszteletet. De fel kellett ismernie az embereknek, hogy a keresztyénség nem valaki másnak az ügye. Kérdés, hogy érzik-e annyira magukénak, hogy foglalkoznak vele a hétköznapokban is. Vagy a kereszténység csak egy címke számukra, nem valódi Krisztus-követés? Megvan-e a nyitottság bennünk az Istennel való személyes kapcsolatra?”

Törő András szerint a karanténhoz hasonló időkben derül ki, van-e élő kapcsolata a templomba járóknak az Úrral. Ha nincs akkor a külső formák megszűnésekor az egész kötődés is megszűnik. „Volt, aki azt mondta, hogy az ételszentelés nélkül nincs számára húsvét. Hát erről szólna a húsvét? Az én olvasatomban ezek a gyakorlatok arra vannak, hogy minket, gyarló és értetlen embereket segítsenek. Kapaszkodókat, fogódzkodókat adnak, hogy valameddig eljussunk. De a célt kell szem előtt tartani! Én hiszem, hogy közösségeink nem múzeumok, hanem folyamatos megújulás útján vannak. Ha egy vallásgyakorlási forma kiürül, akkor már nem biztos, hogy mindenki meg tudná válaszolni, miért is végezzük. Lehet, hogy ezek szépen ki is kopnak majd a gyakorlatunkból, de ezzel a lényeg nem szűnik meg.”

„Akárcsak a bibliai búza és konkoly, úgy váltak most szét az Istennel élő kapcsolatban levők azoktól, akiknek a vallási külsőségek voltak fontosabbak. És volt egy harmadik csoport is a karantén során: akik a határon inogtak, és most egyszercsak választás elé kerültek, hogy innentől Istennel vagy Isten nélkül folytassák-e” – tette hozzá Fábián Eszter. Kovács Gergő ennél összetettebben látja mindezt, szerinte mindenkit kérdések elé állított a helyzet: „Amikor imakörünk a kórházi és egészségügyi dolgozókért imádkozott, felismertem, hogy én most azokért is imádkozom, akik nem hisznek benne, akik nem fordulnak hozzá. Légből kapott volna tehát értük imádkozni? Nem, mert Isten olyan hatalmas, hogy még annak is ad áldást, sőt, azáltal is tud munkálkodni, aki éppen nem az ő útján jár. Ez csodálatos dolog!”



Nyitás és szabadság
Milyen hatással lesz ránk a templomok újranyitása? – tette fel a kérdést Fábián Eszter. „A rendszerváltás idején is dédelgettek olyan álmokat, mint amiket most, hogy innentől kezdve mindenki templomba fog járni, de szerintem irreális ilyesmit elvárni” – válaszolt Kovács Gergő. Törő András sem hiszi, hogy a kapuk megnyitása hozza el a szabadságot. „Megtapasztalhattuk, hogy a valódi szabadság nem a kerítések és falak meglétén vagy hiányán múlik. A karantén időszaka pont arra szolgált, hogy megértsük, mit jelent a szív szabadsága: újra és újra igent mondani a jézusi utunkra. Ha nem érzem azt, hogy a helyemen vagyok, vagy nem teszek azért, hogy a helyemen legyek és a lehetőségeimmel éljek, akkor nyílhat a világ, de én belül rab maradok” – fogalmazott.

Kovács Gergő szerint most a szabadságnak egy következő fázisa jön, amely során az a kérdés, újra tudunk-e bízni az emberekben. „Míg a vidéki istentiszteleteken szinte teljesen visszaállt a létszám, a nagyobb városokban csak harminc százalék tért vissza a templomokba. Emögött az alapvető bizalmatlanságunk állhat. Kérdés az, hogy vissza tudjuk-e nyerni a vadidegenek iránti bizalmunkat is. Lássuk be, ebben mi, magyarok nem vagyunk jók. Eleve bizalmatlanok vagyunk, például ha valaki ránk mosolyog az utcán, az az első gondolatunk, hogy mit akar tőlünk, miért nem hagy békén. Ez alapbetegsége a társadalmunknak, és óriási szükség lenne a meggyógyítására. Vajon képesek vagyunk-e Istennel való kapcsolatunk olyan mélységeire, hogy Szentlelkével ezt is begyógyítsa?”

„Különbség van aközött, hogy szabad vagyok vagy szabadnak érzem magam. A külső dolgok nem tesznek teljesen szabaddá. Ha a szabadságot úgy próbálom kiteljesíteni, hogy másvalamivel kötözöm meg magam, nem leszek szabadabb” – figyelmeztetett Törő András. „Sokszor a közösségeink csak várják, hogy Isten tegyen valamit, pedig ő azt szeretné, ha vele közösen lépnénk, mert az a belső szabadság. Látjuk a közösségeinken, hogy izomból nem lehet kereszténynek lenni. Borzasztó rabság, amikor vallásos színezetet húzunk rá az életünkre. Minden közösség rákfenéje, ha csak erőből csinál valamit. Isten a szeretet. Ha nem belőle táplálkozik a vallásosságom, akkor lényegében semmi köze nem lesz az életemhez. A valódi keresztény élet folyamatos együttműködés Isten és ember között.”

A szabadság nem statikus állapot – mondta Kovács Gergő. „Ne imádkozzunk olyan dologért, ami a mi feladatunk! Imádkozni azért kell, ami nincs a kezünkben, és a kettőt ne cseréljük fel: tudnunk kell, mi a mi részünk és mi Istené! És ha sikerült is megtennünk azt a bizonyos lépést, akkor sem biztos, hogy garantálva lesz számunkra az eredmény tartóssága, hiszen bármikor visszacsúszhatunk korábbi helyzetünkbe újra és újra. Ezért van szükségünk a kegyelemre. Sokszor mi, keresztyények sem használjuk a kegyelmet, inkább lemondunk magunkról. Azt mondjuk: megint elkövettem ugyanazt, tehát ugyanaz vagyok, aki voltam. De nem tesszük hozzá: ugyanaz vagyok, akiért Krisztus meghalt. Ő azt mondja, hogy innen is álljunk fel, és utána a valódi szabadság megint elérhető lesz számunkra.”


Barna Bálint
Képek forrása: Szólj Be a Papnak; pexels.com