Nem akart sárbogárdi lelkész lenni, azért imádkozott, hogy ne válasszák meg a Fejér megyei kisváros református lelkipásztorává. Nem ismert senkit, nem hallott arról sem, hogy a városban lelki ébredés lenne, és amikor megválasztották, inkább szomorú volt, mint örült. Szabó Imre végül harminchárom éven keresztül szolgált Sárbogárdon feleségével, Szabó Évával együtt. 1985-ös nyugdíjba vonulásakor a gyülekezet akkori gondnoka, Dömötör Pál köszöntőjében elmondta, a Szabó házaspár „fényt, igét, világosságot” hozott a településre.

Lüktető tenni akarás
„Hozták a sót, amely ízt adott az életnek, a kovászt, amely egybeérlelte a szétesett életeket. Hallatlan lelkesedéssel és aktív munkával megújultak az egyház javai, lüktető rohanás, tenni akarás jellemezte őket. Azon voltak szívvel és lélekkel, hogy ezt a gyülekezetet életre keltsék, kiemeljék hitben, tekintélyét megnöveljék, sőt, ránk hagyott értékeit megőrizzék.”

A Rákosi-korszak kemény egyház- és keresztyénellenes diktatúrája ellenére a házaspár aktív szolgálatot vállalt Sárbogárdon: igehirdetés-sorozatokat, imaköröket, gyermek-istentiszteleteket, hittanórákat tartottak, 1952-ben 50 fiatal konfirmált a gyülekezetben, 200 hittanos gyerek tartozott a közösséghez. A vasárnapi istentiszteleten kívül tartottak két bibliaórát, imaórát, leányórát, presbiteri férfiórát, házi istentiszteleteket, és újraindították a reggeli áhítatokat is. Nagy hagyománya volt Sárbogárdon a kóruséneklésnek, hamarosan megalakult az énekkar Szabó Éva vezetésével.

Évente adománygyűjtést szerveztek valamelyik szeretetotthon vagy a teológia javára. Evangélizációs heteket, csendesnapokat tartottak, amelyre hazai vagy külföldi vendég-igehirdetők jöttek el, például Joó Sándor, Farkas József, Ecsedy Aladár, Dobos Károly. A nyári evangélizációs táborokban egyszerre 80-100 gyermeknek hirdették a bibliai örömhírt. Munkálkodásuk sok áldása között van az is, hogy a diktatúrában újra megtanították ünnepelni a gyülekezet tagjait.

Regénybe illő életút
Szabó Imre száz évvel ezelőtt, 1919. október 30-án született a délvidéki Alsóittebén, szegény paraszti családban. Édesapja harmincöt évesen halt meg, özvegy édesanyja cselédnek állt. A gyermek Imre hamar kikerült a biztonságos, szeretetteljes családi fészekből, és a megszokott színtiszta magyar nyelvű közösséget is elvesztette. Gimnáziumi osztálya nemzetiségi szempontból a Bánát tökéletes keresztmetszetét alkotta: a többség szerb volt, de magyarok, svábok, zsidók, románok egyformán ott ültek a padokban.

Ez felekezetileg is tarka képet mutatott, a nagybecskereki gimnáziumban a Keresztyén Ifjúsági Egyesület tagjaként fiatalon szívta magába a felekezetköziség áldásait: „Együtt voltak itt pravoszláv, katolikus, református vallású diákok, akik ugyanakkor különböző nemzetiségeket is képviseltek. Szeretetben voltunk együtt, őszintén keresve a keresztyénség titkát és erejét.”

A második világháború időszakában került a budapesti teológiára. „Nem hiszem, hogy nálam boldogabb teológus lakott volna 1941 őszén a Ráday Kollégiumban. Már magát a teológus létet is kiváltságnak éreztem, az órákra szinte úgy jártam be, mint istentiszteletre” – vallott teológiai éveiről. A sikeres kápláni vizsga után Kiskunhalason, Budapesten a Kálvin téri gyülekezetben, Kelenföldön és a Klauzál téren volt segédlelkész, végül 1950-től egyházkerületi missziói lelkész. 

1947-ben tért meg és csatlakozott a Bethánia Egylethez, a szervezetnek jelentős része volt a világháborús borzalmak utáni lelki ébredésben. Szabó Imre 1949 decemberében kötött házasságot Szabó Évával, akivel hatvankét évig voltak házasok, kapcsolatukat Isten hét gyermekkel áldotta meg. Nyugdíjba vonulásuk után áldást kérő és áldást osztó szolgálatukat határon innen és túl folytatták, hajlékuk mindig nyitva állt bárki előtt.

„Hittek az új ébredésben”
Szabó Imre százéves születése alkalmából közösen ünnepelt Sárbogárd városa és a református gyülekezet október 26-án. Az önkormányzat díszterme zsúfolásig megtelt emlékezőkkel, a Szabó család tagjaival, közeli és távoli ismerősökkel, azokkal, akiknek személyes életére hatást gyakorolt a Szabó házaspár.
„Bátor tettük volt, hogy havonként csendesnapot tartottak, amelyekre az ország számos helyéről érkeztek hívek. Hittek az új ébredésben, ezért várták, kérték és meg is kapták Isten Szentlelkének ajándékait” – idézte Bagi László lelkipásztort dr. Sükösd Tamás polgármester, aki szerint „minden közösségnek, így Sárbogárdnak is szüksége van karizmatikus vezetőkre, akik példaképek mindannyiunk számára. Valamennyien közvetlen kapcsolatban lehetünk Istennel, saját fülünkkel hallhatjuk beszédét, mégis nagy szükség van az elhívottak szolgálatára. Imre bácsit és Éva nénit Isten igehirdetésre hívta el.”

Üzenet az elhívott szolgálat lényegéről
Szabó Imre életét Kovácsné Pázmándi Ágnes, a Ráday Könyvtár Sárbogárdon született könyvtárosa ismertette, amelyhez a lelkész legismertebb önéletrajzi kötetét, a Sírjanak a papokat is felhasználta.

A százéves jubileum alkalmából megjelent Prédikációk, tanítások, jegyzetek című könyvről Magyarné Balogh Erzsébet beszélt. A kötet a Szentlélek által ihletett prédikációk sokasága, amelyek egyben teológiai megalapozottsággal megírt tanítások. Jegyzetek, amelyek tanítássá, előadássá formálódtak és ébresztő igehirdetésekként hangzottak el.

„Az egybeszerkesztett kötet üzenet az elhívott szolgálat lényegéről minden kor lelkipásztorának, mert aki nem tudja, hogy szolgálatát a Szentlélek ereje és ajándékai nélkül lehetetlen betölteni, az lehet jó és hűséges pásztor, lehet kitartó és önmagát mindenben odaadó szolga, de ébredési ember aligha. A mostani kötet borítója egy lángoló olajfa képe, lila mezőben, világító fehér betűkkel. Nem lehet nem gondolni a megfehérített ruhára, amely csak a Bárány vérében mosható hófehérre, erről a Jelenések könyvében olvashatunk.”

Megalkuvás nélküli hit
„Mind az életrajzi kötet, mind a tanulmány- és prédikációs kötet a mai és a jövőbeni nemzedékek számára a megalkuvás nélküli hitben gyökerező szolgálat tanúságtétele. A hűséggel végzett szolgálaté, amit Szabó Imre lelkipásztor életében a megmentő és a próbatételekben mellette álló Krisztus érlelt ki szívében a Szentlélek által.”

Pályájuk kezdetén a Szabó házaspár fogadtatása hűvös volt, de a több évtizedes hűséges munka és példamutató élet során Sárbogárd elfogadta, szívébe zárta a Szabó házaspárt. Szabó Imrét 2003-ban elsőként avatta díszpolgárrá a város, 2011. március 15-én pedig a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetést vehette át. Kilencvenévesen hirdethette az evangéliumot a magyar parlament képviselői között. Szolgálatának gyümölcseiből a huszonegyedik századi magyar református társadalom ugyanúgy táplálkozhat, mint a világháború utáni ébredés lelki gyermekei. Az örök üzenetért, a megváltásra és Isten szeretetére szoruló emberért küzdött egy identitás- és értékválsággal küzdő korszakban.

Forrás: Kovácsné Pázmándi Ágnes, Magyarné Balogh Erzsébet

Képek: Szabó Sándor, dr. Szabó Miklós, Sárbogárdi Madarász József Városi Könyvtár helytörténeti gyűjteménye, Füle Tamás