A templom kétszázéves fennállásáért adtak hálát a pomázi református templomban január 27-én, ahol a helyi és környékbeli reformátusok és más felekezetűek, meghívott vendégek gyűltek össze. Hogy az elnyomó Habsburg hatalmat megtévesszék, a helyiek oratóriumnak (imahelynek) nevezték Isten házát a 19. század elején. Ám mindenki tudta: az új épület valójában templom, ahol a környékbeli reformátusok azért gyűlnek össze, hogy arcra borulva imádják Istent. Ezt hirdeti a szószék mögötti felirat is, amely ma is fontos üzenettel bír az élettel teli Pomáz-Csobánkai Református Társegyházközség számára.

Kettős tükör
Az igehirdetés szolgálatát Bogárdi Szabó István püspök végezte, aki kettős érzésekről beszélt, amikor a gyülekezet lelkészével, Nyilas Zoltán északpesti esperessel készültek az istentiszteletre. „Egyfelől örömöt és hálát érzünk, mert Isten két évszázada őrzi és védi az ő templomát Pomázon, másfelől keserűség van szívünkben a Ráday Kollégium miatt. Valójában egész életünk ilyen: Isten jósága és kegyelme vezet bennünket, tudjuk a Káté válaszát arra a kérdésre, hogy mit hiszünk, amikor ezt mondjuk: hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében. A válasz egyértelművé teszi, hogy az Atya még a rosszat is javunkra fordítja, amit a földi szenvedés során kapunk.”

A kétszáz éves templom a püspök szerint valódi okot ad az ünneplésre, de nem szabad azt várnunk, hogy a jubileum öröme minden problémát azonnal megold majd. Igehirdetésének alapja a kapernaumi tisztviselő fiának meggyógyítása volt a János evangéliuma 4, 46-54. szerint. „A Bibliában többször is olvassuk, hogy az ünnepet Isten máshogy látja, mint ahogy mi, emberek a társadalmi normák és elvárások alapján. János evangélista kettős tükröt tart elénk: Jézus csodát tesz, de nem úgy, ahogy várjuk, és szokásainkat, kliséinket is átírja. Az ő közelében leomlanak a sztereotípiák: a kánai menyegzőn nő érdeklődik a bor után, holott az ünnepi borról férfiak gondoskodtak már akkor is. A felolvasott szakaszban pedig édesapa kéri Jézust, hogy gyógyítsa meg a fiát, a gyermekekről hagyományosan az édesanyák szoktak gondoskodni.”

Amikor hittel kérünk
A püspök szerint korunkban úgy gondolunk Istenre, mint akinek egyetlen dolga és feladata, hogy az emberek kérését lesse és teljesítse. Jézus ennek nagyon sokszor mondott ellent. A Megváltótól sokszor vártak csodát, jeleket kértek tőle. A gyógyulás akkor adatik, amikor hittel kérünk, alázattal, és nem a kívánságok azonnali teljesítését várjuk.
„Emlékszem, amikor megjelentek a jegykiadó automaták a Batthyány téren, és arra, ez milyen modern dolognak számított. Sokan gondolják, hogy Jézus »imameghallgató automata«, ha pedig nem teljesíti a kérésünket, akkor a fogyasztóvédelemhez fordulunk. A Megváltó szava az, amire kétszáz éve, és ma is támaszkodhatunk: „a gyermek él”. A pomázi templom is azért épült, hogy ez a szó hangozzon minden időben, és ezáltal megváltozzanak életek. Jézus a gyógyulást úgy adja nekünk, hogy kiküld bennünket a családunk, ismerőseink közé.”

Áldást, békességet magyar nyelven
A szószék mögötti felirat a gyülekezet kórusának karnagyát is megihlette: az énekkar az Itt van Isten köztünk, jertek őt imádni kezdetű dicséret dallamára énekelte a sokat mondó feliratot. A kórus szolgálata után a környékbeli református lelkipásztorok, görög és római katolikus papok mondtak áldást a templomra és a gyülekezetre.

Az istentisztelet végén Könczöl Dánielné beszélt a templom és a gyülekezet történetéről. Mint mondta, a pomázi reformátusok magyar nyelven hallgatták az igehirdetést, ez messze nem volt természetes a környéken a 18. században. A török hódoltság után szerbek, németek és szlovákok telepedtek le a Duna mellett, akik elsősorban római katolikus és görög keleti felekezetűek voltak, és a saját nyelvükön tartották miséiket, istentiszteleteiket.

A pomázi reformátusok magyarul oktattak az iskolában, saját nyelvükön írták feljegyzéseiket. A harmincéves gyülekezet 1819. január 24-én tartotta meg első istentiszteletét az oratóriumban. A közösség bár folyamatosan erősödött, az 1960-as és ’70-es években a lelkészük összesen öt istentiszteletet tartott vasárnaponként Pomázon, Csobánkán és Budakalászon. Mára ezek a közösségek önálló útra léptek, a csobánkaiak is jó úton haladnak ebbe az irányba. A pomázi gyülekezet tehát templomával, közösségével valódi bástyáját jelentette a magyar nyelvnek és a református hitnek az elmúlt kétszáz évben. Jézus szavára építve a gyülekezet ma is otthona lehet a gyógyulásnak, emberi életek megváltozásának.

Somogyi Csaba

Képek: Füle Tamás