„A megszabadult ember tudja, ha szabadságát önmagának megtartja, hogy élvezze, elveszti, mert szabadságának fogságába esik."
Hamvas Béla
Krisztusi szabadságtörekvések temploma
Hetvenöt éves templomukért és a közelmúltban végzett felújításokért adtak hálát az isaszegi reformátusok október 20-án, vasárnap. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc századik évfordulójára, 1949 szeptemberére elkészült „Szabadságtörekvések emléktemploma” történelmileg erősen terhelt időszakban épült, Isten különleges gondviselésével.
Nyilas Zoltán északpesti esperes előimádságában megköszönte Istennek, hogy a templomban évtizedek óta bizonyságtételül hangzik az Ő Fiának neve, mint az új élet forrása, a szabadság és szabadulás egyedüli záloga.
Hálát adott azért is, hogy emberileg nézve lehetetlen körülmények között megépülhetett ez a hajlék, ahol nemcsak épület, de élő közösség is formálódott a Szentlélek által.
A hálaadó istentiszteleten Haggeus könyve 1. fejezetének 1-15. versei alapján Balog Zoltán dunamelléki püspök hirdetett igét, az aznapra kijelölt szakasz a jeruzsálemi templomépítés történetéről szól.
„Ennek a templomnak az építése szomorúan kezdődik, mert az emberek először maguknak gyűjtenek, és csak, amikor már mindenük megvan, akkor gondolkodnak el azon, hogy a templomot is rendbe kellene rakni” – mutatott rá az egyházvezető. Az Úr szólt újra és újra az akkori embereknek, kérdőre vonva őket, hogy vajon nem hiányzik-e nekik a templom és az a közösség, amit a templom jelent? „Az isaszegi templom falait azoknak a névtelen embereknek a hite tartja össze, akik a körülmények ellenére is igent mondtak az építésre, hittek és imádkoztak. Az imádság az a láthatatlan habarcs, ami összetartja a köveket” – fogalmazott az igehirdető.
„Mi ismerjük a templom áldását, hogy a templomban hitet és nemzetet megtartó erő van” – folytatta a püspök. „A házból otthon csak akkor lesz, ha az lelki otthonná is válik. Ezért építünk templomot, hogy ott megkapjuk a szükséges lelki erőt, amit aztán hazaviszünk, hogy az életünk maga is templommá lehessen. Isten népének születésétől kezdve és azóta is ott van a vágy a szívében az istentiszteleti helyre, a lelki közösségre. Aki templomot épít, az részese az Isten üdvözítő, világtörténelmi tervének. Minden templomépítő közösség ott van Isten tervében, aki pedig azt mondja, azért élünk és azért imádkozzunk, hogy eljöjjön az az idő, amikor már nem kell templom sem, mert Isten olyan közelségben lesz, mint amilyen közel van egyik ember a másikhoz.”
Isaszegen 1949-ben zajlott egy templomépítés, amelyik illeszkedett Isten üdvözítő tervébe, hogy legyen helye az Ő jelenlétének. Különösen sokatmondó az épület neve: Szabadságtörekvések emléktemploma. Ha az emlék szót zárójelbe tesszük, akkor pedig már nem az ember szabadságvágyáé, hanem Istené, aki szüntelenül arra törekszik, hogy nekünk szabadságot adjon – emlékeztetett a püspök. „Hányszor törekedett Isten arra, hogy szabadságot adjon nekünk, mi pedig visszaéltünk ezzel a szabadsággal. Adjunk hálát most azért, hogy mégis voltak olyanok, akik e belső szabadságban építettek, e szabadságban hirdették itt Isten igéjét: ez a krisztusi szabadságtörekvések temploma.
Isten pedig erre igénkben azt üzeni a próféta által: ’Én veletek vagyok! – így szól az Úr.’ (Haggeus 1, 13) Azért olvassuk ezt több helyen a Bibliában (például Máté 28, 20-ban), hogy mindennap emlékeztessen, akár építünk, akár szenvedünk, akár csüggedünk, vagy épp örülünk, mindig igaz: Isten velünk van.”
Az isaszegi templom történetéről Szendrő Dénes tiszteletbeli főgondnok számolt be.
A kezdetekre utalva elmondta, hogy a döntő többségében római katolikusok lakta településen az 1900-as évek elején az ország minden tájáról letelepedtek iparos, vasutas, tisztviselő, tanító és kereskedő családok, akik közül többen reformátusok voltak. Eleinte a Péceli Református Egyházközség szórványaként, majd 1914-től isaszegi fiókegyházközségként gyakorolták vallásukat. Istentiszteleteiket az elemi iskolában, később a gyülekezet egyik tagjától örökölt imaházzá alakított épületben tartották. 1947-ben aztán a gyülekezet önálló, helyben lakó lelkészt kapott, és 1948-ban Péceltől elszakadva önállósodott, megalakítva az Isaszegi Református Misssziói Egyházközséget, amely anyagilag még nem volt önfenntartó. Azonban hitük, lelkesedésük, utánajárásuk és széleskörű összefogás eredményeképpen az 1848–49-es szabadságharc centenáriumi évében felépítették saját templomukat. Lassú növekedéssel végül 1995-ben alakulhatott a gyülekezet teljes jogú egyházközséggé, amikorra működési költségeit önerőből fedezni tudta.
A korábbi főgondnok felsorolta a templomépíttető Nagy Zoltán lelkésztől kezdve az azóta szolgálatban állt valamennyi lelkipásztort, bemutatva tevékenységüket, illetve az 1960-as évektől elvégzett bővítéseket, felújításokat. Templomtörténeti áttekintése végén Szendrő Dénes így összegzett: „Az isaszegi Szabadságtörekvések emléktemploma annak tudatában épült, hogy az Isten és a szabadság iránti vágyakozás elválaszthatatlan egymástól, amelyet Pál apostol így fogalmazott meg: ’Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.’ (2 Kor 3,17) A templom pedig a legalkalmasabb hely arra, hogy a Szentlélekkel találkozva szabadnak érezzük magunkat.”
Ezután Szikszai Jánosné, egy korábbi lelkész, néhai Szikszai János (1960–1984) felesége tett röviden bizonyságot.
„Mindezidáig megsegített bennünket az Úr” – utalt a mintegy 65 évre, melyet a gyülekezetben megélt, hozzáfűzve: „a porszemből gyülekezetet plántált e helyen az Úr.” Megköszönte Isten áldását az elmúlt 75 évben, a szabadságot, hogy szabadon járhatnak templomba, hogy mindig hirdettetett az evangélium örömüzenete, és az anyagiakat is mindig kirendelte a mennyei Atya.
Ezt követően Fürjes Zoltán helyettes államtitkár kapott szót, aki köszöntőjében kifejezte: a templomépítés, templomfelújítás mindig megmutatja egy lelki közösség erejét, hitét, Istennel való kapcsolatának mélységét.
Isaszeg város önkormányzata nevében Bajusz Dániel alpolgármester beszélt, aki maga is a gyülekezet tagja, édesapja pedig a gyülekezet korábbi lelkésze volt (1993 és 2015 között). Továbbra is támogatásáról biztosította a közösséget.
A köszöntéseket a gyülekezeti kórus zenei szolgálata követte. A Himnusz és a Székely himnusz eléneklésével, majd püspöki áldással záruló istentisztelet után a gyülekezeti házban megterített szeretetvendégségre várták az ünnepi alkalom résztvevőit.
Képek: Kalocsai Richárd