„A megszabadult ember tudja, ha szabadságát önmagának megtartja, hogy élvezze, elveszti, mert szabadságának fogságába esik."
Hamvas Béla
Mi tartjuk fenn a gyülekezeteinket!
Számos gyülekezetben jelentős bevételkiesést okozott a koronavírus-járvány miatti kijárási korlátozás. Miből élnek gyülekezeteink, és mit tehetünk saját közösségünkért krízishelyzetben? – cikkünkben erről olvashatnak.
„Az általunk ismert történelemben soha nem éltünk át a jelenlegi járványhelyzethez hasonló krízist. Kétféle gyülekezet van Magyarországon: az egyik rendelkezett tartalékokkal, a másik nem. Főként kis gyülekezeteket sodort nehéz helyzetbe a járvány, hiszen ők eddig is hónapról hónapra próbáltak fennmaradni” – számolt be érdeklődésünkre Takaró András, a Délpesti Református Egyházmegye esperese. Mint mondta, az egyházmegye a működési költségeire kapott egyházkerületi források egy részét átcsoportosította a válság kezelésére. „Eddig három gyülekezetnek küldött az egyházmegyénk pénzügyi támogatást, mert nem tudták lelkészeik havi fizetését biztosítani. Nem szeretnénk, ha megszűnnének gyülekezetek, ezért a zsinati és a kerületi közgyűlésen is távlatosan kell erről gondolkodnunk.”
Miből gazdálkodnak a gyülekezetek?
Míg némely gyülekezetek anyagi értelemben lélegeztetőgépre kerültek, máshol megdöbbentően nagylelkű adományok érkeztek a kéthónapos kijárási korlátozás ideje alatt – árulta el az esperes. „Nagy a szórás, nem lehet sztereotipizálni, hogy a nagyvárosban többet adnak – ez a hívek szívén múlik, nem is mindig anyagi lehetőségeiken.” Ebből is látszik: gyülekezeteink önfenntartók, vagyis abból gazdálkodhatnak, amit a hívek összeadnak. Működési költségeikre két bevételi forrásuk van: az önkéntes egyházfenntartói járulék és a perselypénz. Ezért lényeges, hogy amikor valamilyen oknál fogva nem tudunk személyesen részt venni az istentiszteleten vagy elmenni a lelkészi hivatalba, az egyházfenntartói járulékot és a perselypénzt is átutalhatjuk a gyülekezetünk bankszámlaszámára, akár e-bankon keresztül. Ebben akár segíthetünk is azoknak, akik nem használják, vagy nem ismerik ezt a lehetőséget. Főként vidéki gyülekezetekben a karanténidőszak alatt emiatt volt jelentős a bevételkiesés.
Miért vannak az egyházmegyék?
A Magyarországi Református Egyház struktúrája a gyülekezetből, azaz az egyházközségből indul ki. Önálló egyházközségi lét nélkül nem lenne egyház, és az egyház mint intézmény azért van, hogy az egyházközségeket, azaz az egyházat mint közösséget szolgálja, támogassa. Az egyházközségek életük, szolgálatuk, ügyeik szervezése végett létrehozták az egyházmegyéket. Magyarországon 27 református egyházmegye található, valamennyit választott testületek (közgyűlés, tanács) és választott tisztségviselők (esperes, gondnok, főjegyzők) vezetik.
Az egyházmegyék esperesi hivatalaik működtetésén túl címkézett támogatásokat kapnak az egyházkerületüktől. Ebből fordítanak a nem önfenntartó gyülekezetek lelkészeinek bérkiegészítésére, szolgálati autókra és karbantartásukra, valamint benzinköltségre, templomépítkezésekre, gyülekezeti házak és parókiák felújítására. Van ugyanis egy építési alap, amelyből gazdálkodhatnak úgy, hogy az Egyházmegyei Tanács átvizsgálja a gyülekezetekből beérkező kéréseket, és részben vagy egészben megfinanszírozza a hiányzó részt. Az egyházmegye dönt a tábortámogatásokról is.
Gazdálkodási szempontból (is) többféle gyülekezetből állnak az egyházmegyék: megkülönböztetünk anyaegyházközségeket, társegyházközségeket, missziói egyházközségeket, leányegyházközségeket és szórványgyülekezeteket. Csak összehasonlításképp: az anyagyülekezetek létszámukban és anyagi erejükben képesek fenntartani magukat, a missziói gyülekezetek viszont az egyházkerülettől és az egyházmegyétől kaphatnak támogatást fennmaradásukra. Van, ahol a lelkészi illetmény egyharmadát fizeti a gyülekezet, van, ahol átmeneti időre az egészet átvállalja az egyházmegye, illetve az egyházkerület.
Szolidaritás
Bevételeinek felhasználásakor az egyház a szolidaritás jegyében gondol azokra az ügyekre és közösségekre, amelyeknek nagyobb, akár sürgős szükségük van a közösségi háló megtartó erejére, így anyagi forrásokat mozgósít máshová is. Az egyházmegyék minden évben egyszer valamennyi gyülekezetük perselyadományát a Magyar Bibliatársulatnak adják. A gyülekezetek bár önfenntartók, olyan horderejű munkát, mint a bibliakiadás, egyikük sem tud vállalni, ezért is jöttek létre a bibliatársulathoz hasonló szervezetek. Egy másik perselyadományt egy Magyarország területén épülő vagy felújítás alatt álló református templom javára adnak tovább. Ezen kívül további felajánlásokat is tehetnek. A Délpesti Református Egyházmegye gyülekezetei például egy vasárnapi perselyadományt olyan kis gyülekezetnek ajánlanak föl saját megyéjükben, amelyik a lét és nemlét határán egyensúlyoz – tudtuk meg Takaró András esperestől. Ezen kívül minden évben történhet olyan rendkívüli esemény – katasztrófa –, amelyre a református egyház valamennyi gyülekezete felajánlja egy vasárnapi perselypénzét.
A közegyházi bevételek, amelyet az előbbiekben ismertetett módon szétosztottak, arra elegendők, hogy a közösen viselt terheken túl a gyülekezetek fennmaradását segítsék. Segíteni azonban csak ott lehet, ahol van önerővel rendelkező közösségi élet. Hogy válik ezt lehetővé? – az alábbiakban ezt részletezzük.
Miből él az egyház?
Miért gondolják úgy sokan, hogy az állam tartja fenn a gyülekezeteket? Miből gazdálkodik az egyház, és mire költi bevételeit? És mit ér az egyszázalékunk? Kétrészes összeállításunk első részéből a közegyház működését ismerheti meg.
Az önkéntes egyházfenntartói járulék
Templomi istentiszteletre és gyülekezeti lelkialkalmakra járhat bárki, aki nem fizet egyházfenntartói járulékot. A választói névjegyzékbe azonban csak azok a felnőtt gyülekezeti tagok kerülnek be – és választhatnak presbitereket, illetve lehetnek maguk is választhatók –, akik egyházfenntartói járulékot fizetnek, ezzel is kifejezve a gyülekezet iránti elkötelezettségüket. Ez az elkötelezettség jogosítja fel őket arra, hogy a gyülekezetről szóló döntésekben részt vegyenek. Felnőtt gyülekezeti tagnak az számít, aki konfirmált, ám egyes helyeken fenntartói járulékot csak 18 éven felüliek fizetnek, máshol a fiatalabbak egy mérsékeltebb összeggel járulhatnak hozzá a gyülekezet önfenntartásához. Ennek mértéke és gyakorisága eltérő. Sok helyen évente egyszer fizetik a hívek, nagyobb, élénkebb missziós tevékenységet folytató és több lelkészt is alkalmazó gyülekezetekben akár havonta. Van, ahol a presbitérium ajánl egy bizonyos összeget, amelynek csak az adakozókedv szab határt. Élő gyülekezetekben nem veszett ki a tized felajánlásának hagyománya sem. A Zsinat ajánlása szerint a havi fizetésünknek legalább 1 %-át havonta a gyülekezetünknek adhatjuk – ez a minimumot jelenti, bár ez sem kötelező. Segítséget jelent saját közösségünknek, ha valóban havonta küldjük ezt az összeget, és nem egy összegben fizetjük be év végén – úgy nehezebb is erre a kiadásra elszánnunk magunkat. Igaz, a személyes találkozás jó lehetőség a lelkipásztor és a hívek közötti kapcsolat ápolására.
Az önkéntes egyházfenntartói járulék befizetésére senki sem kötelezhető, de ha akarjuk, akár visszamenőleg is önként odaadhatjuk, ha korábban nem fizettük be. Amikor templomi esküvő megbeszélése vagy haláleset miatt fordulnak a lelkészhez a magukat reformátusnak vallók, a legtöbb lelkipásztor ezt missziós lehetőségnek látja, amin keresztül bevonódhatnak a gyülekezet lelki közösségébe. Akkor is, ha a család, illetve az elhunyt korábban nem vette ki a részét a közös teherviselésből, amely lehetővé teszi a feléjük való szolgálatot is.
„Régen mindenki számára érthető és magától értetődő volt az egyházközség anyagi életének számontartása. Legalább két generáció nőtt föl, amelyik már nem így szocializálódott. Természetesnek veszik, hogy ott áll a templom, lakik itt egy lelkipásztor, van lelkészi hivatal, fűtött gyülekezeti ház, szól harang, hiszen befizetjük a számláinkat…” – sorolja Takaró András. „Egyháztagként hozzájárulok a működés költségeihez, és részesülök a szolgálat áldásaiból – ezért van az egyházfenntartói járulék. Ez alapvetően jó dolog, ha szívből születik, mert gondoskodó odafigyelést jelent: kifejezi, hogy nekem ez számít. Ezért pedig mi, lelkészek köszönettel tartozunk.”
Mi az a stóla?
Fontos leszögezni azonban, hogy a járulék befizetésével nem közvetlenül a lelkészünket támogatjuk, hiszen a befizetett összeg a gyülekezeti pénztárba kerül. Van azonban egy sajátos lelkészi illetmény, a stólapénz, amely olyan lelkészi szolgálatért adható, amelyek a mindennapokban plusz feladatokkal, időráfordítással járnak a lelkésznek – fogalmazott az esperes. Ilyen az esküvői és a temetési szolgálat. A stóla a lelkipásztor javadalma, amelynek 15%-át a Lelkészi Nyugdíjintézetnek nyugdíjjárulékként továbbítja a gyülekezet. Temetési és esküvői szolgálatok kérésekor megjelenhetnek plusz költségek is: például a templom takarításáé vagy a kántor felkéréséé. A keresztelés és az úrvacsora kiszolgáltatása szentség, ezért ezekért nem fogadnak el stólát a lelkészek.
A perselyadomány
A gyülekezetek másik fő bevételi forrása a perselyadomány, amely titkos, névtelen adomány. A presbiterek számolják össze, és helyezik el a pénztárban az istentisztelet után.
Mint mondta, régebben szokás volt az is, hogy a hívek Isten iránti hálájukat azzal fejezték ki, hogy anyagi javaikból az Ő szolgálataira tettek felajánlásokat. Ma ez az ünnepekkor az úrasztalára elhelyezett hálaáldozati boríték átadásával vagy az Isten dicsőségére tett felajánlásban fejeződik ki. „Ez utóbbi kezd kikopni a gyülekezetek életéből. Régen, ha valakinek nagy öröme volt, vagy imádkozott, és Isten megsegítette, meggyógyult, megosztotta ezt az örömét, és hozott ilyen felajánlást. Ha meghalt valakije, emlékharangot kért vagy örökölt valamit, akkor ez magától értetődő lelki mozdulat volt” – idézte fel Takaró András. Mindkét adomány perselyes adománynak számít, és a gyülekezeti kasszába kerül.
Mire költenek a gyülekezetek?
A lelkészek és a gyülekezeti munkatársak bérét és a rezsit a már említett két bevételi forrásból fizetik a gyülekezetek: az önkéntes egyházfenntartói járulékból és a perselypénzből. Nagy gyülekezetekben szükség van több lelkészre is – számukról, beosztásukról, feladataikról és bérezésükről a presbitérium dönt. A fizetett munkatársak közé tartozhat még az egyházfi, a könyvelő, az orgonista-kántor, a diakónus, a takarító és a hivatalvezető. A hittanoktatók bérét állami normatívából fedezik az iskolák, csakúgy, mint a többi pedagógusét, noha előbbiek díjazása gyakran nem éri el utóbbiakét. A presbiterek és más szolgálattevők nem kapnak fizetést. A gyülekezet tehát állásfenntartó, ezért is fizeti a lelkészek utáni nyugdíjjárulékot a református nyugdíjintézetnek.
A presbiterek többéves, évtizedes rálátással számolják ki az előttük álló év költségvetését, amelyet egyensúlyban tarthat időnként egy-egy örökség vagy nagyobb adomány. Az, hogy a gyülekezetekben költségvetésszerűen kell gazdálkodni, azt is jelenti, hogy a lelkész megállapított bérénél sem többet, sem kevesebbet nem adhatnak az adott évben. A költségvetés tíz százalékát meghaladó eltérést a presbitériumnak újra meg kell tárgyalnia, és fel kell terjesztenie egyházmegyei jóváhagyásra, ez azonban ritkán fordul elő.
Az egyházközségek a hívek adományaiból fizetik a templom, a parókia és a gyülekezeti ház teljes rezsiköltségét, az összes gyülekezeti épület biztosítását, a karbantartási munkákat, valamint a lelkészi hivatal működési költségeit. Valamennyi lelkipásztor lakhatásáról gondoskodnia kell a gyülekezetnek. A misszióra is a gyülekezet adományaiból fordítanak, így a táborokra, csendesnapokra, konferenciákra, testvérgyülekezeti találkozókra. A rászorulókat is támogatják, van, ahol erre a célra külön diakóniai perselyt különítenek el. A koronavírus-járvány miatt sokan elveszítették munkájukat, ezért vannak gyülekezetek, ahol kifejezetten az ő átmeneti megsegítésükre gyűjtenek célzott perselyadományt. Tudunk olyan nagyvárosi gyülekezetről, amely a járvány idején felajánlotta segítségét egy kisebb, vidéki gyülekezetnek anyagi nehézségei enyhítésére.
Nem ritka, hogy valamilyen célra gyűjt a gyülekezet: ki akarja festetni a gyülekezeti házat, harangot akar öntetni vagy támogatni szeretne egy külmissziói munkatársat – ezekre céladományt ajánlhatnak fel a hívek. Ezeket arra is kell felhasználni, amire gyűjtötték őket.
Ha egy gyülekezet iskolafenntartó, az iskola működését nagyrészt a gyermeklétszám alapján megállapított állami normatívából biztosítják, mivel az iskola közfeladatot lát el. Ezt egészíti ki a gyülekezet, a közegyház és a szülők részéről érkező támogatás, illetve felajánlás, valamint a pályázatok.
Állami vagy önkormányzati támogatást kizárólag építkezésekre, felújításokra vagy táborokra, kulturális rendezvényekre kaphatnak gyülekezetek – szintén akkor, ha pályáznak. Erről minden részletre kiterjedően el is kell számolniuk.
Bevételi forrásként szokták számontartani az egyházi fenntartású temetőt, ám az sok esetben inkább többletráfordítást jelent a gyülekezet számára.
Miből élünk voltaképpen?
Mindebből körvonalazódik, hogy az anyagi kérdések lelki és szemléletbeli kérdések is, amelyek tükrözik a gyülekezeti kapcsolódásunk mélységét, és megfordítva: a gyülekezetünk kapcsolódását hozzánk. Tudjuk-e, miért tart el a gyülekezet egy vagy több lelkipásztort? Magunkénak érezzük-e a közösséget, vagy a kötődésünk inkább arról szól, hogy református szertartásban szeretnénk részesülni életünk fordulópontjain? Végzünk-e az élet minden területére kiterjedő missziót, azaz segítjük-e az igehallgatókat, hogy érett felnőttségre jutva anyagi felelősséget vállaljanak?
Ha hisszük, hogy a gyülekezetünk Istennek ezen a földön, méghozzá közvetlen környezetünkben végzett munkájába kapcsolódott be, akkor a gyülekezetre bízhatjuk adományainkat, hogy jól sáfárkodjon vele, és arra fordítsa, amire a legszükségesebbnek ítéli meg annak vezetése. Támogathatunk, persze, emellett sok más civil kezdeményezést is, de ha lelki közösséget élünk meg Krisztus egyházával, anyagi odaszánásaink sorában első helyre kerülhet saját gyülekezetünk támogatása.
Ennek feltétele a közös hit mellett, amelyben osztozunk, a megfelelő kommunikáció és a bizalom, valamint a precíz és átlátható elszámolás. Gyülekezeti részről érdemes megmondani, mire kérünk, mennyi segítség az, ami már számít, és jó, ha az eredményt is meg tudjuk mutatni. Gyülekezeti tagként pedig számot vethetünk elköteleződésünkkel és felelősségünkkel, előre gondolkodva arról is, hogy idén hogyan segítjük közösségünket még akkor is, ha a járvány újabb hulláma ér el bennünket. Persze, csak akkor, ha a miből élünk kérdésre mi magunk sem egy sok tényezőtől függő pénzösszeggel, hanem szívből jövő válasszal felelhetünk.
Képek: Füle Tamás, lonyayrefi.hu, martinkertvarosireformatusok.hu, ocsaref.hu