„A jó kérdések fontosabbak a könnyű válaszoknál."
Paul Anthony Samuelson
Szeressétek egymást!
Hálaadó istentiszteleten ünnepelte a Hartai Református Egyházközség lelkipásztoruk, a 2021 óta a gyülekezetben szolgáló Tarr Csaba ünnepélyes beiktatását, június 18-án vasárnap.
„Ha a teljes szíved odaadod, abból közösség épül és erősödik” – hangzott a szószékről a püspöki útravaló a lelkésznek, a hallgatóságnak egyaránt.
Az ünnepi istentiszteleten Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke a Krónikák II. könyve 25. fejezetének 1-2. verse alapján hirdette Isten Igéjét. „A szív a Bibliában olyan gyakori szó, hogy minden napra legalább kettő jut belőle” – kezdte a magyarázatot az igehirdető. A szív, nem a XIX. századi romantikus elképzelés szerint, hanem a Biblia alapján az egész személyiséget magában hordozza: a szív akkor teljes, ha az emberben az érzelem, a gondolat, az akarat egységben van. „Teljes, vagy megosztott szív: ez Isten szolgájának kérdése. Hol van a mi személyiségünk központja, a szívünk? Valamiben teljes szívvel benne lenni azt jelenti, hogy teljes koncentrációval vagyok abban a dologban, amit meg akarok tenni. A teljes szív áldása: Isten ajándéka. Ezért akarhatunk többet az élettől, ezért tehetünk többet, mint amire magunktól készek lennénk.” Nagy szükség van arra, hogy megtegyük a mi részünket. Ehhez pedig a teljes szív kell, amelyben az érzelem: a szeretet; a gondolat, az értelem: Isten igéjének világos megértése; az akarat pedig azt jelenti: legyen meg az, amit Isten akar.
„Azt tette, amit helyesnek lát az Úr, de nem teljes szívvel…” Ami helyes, az eredeti jelentésében: egyenes, azt kell tenni. A kézben tartott szív szép kálvinista szimbólum – „Szívemet hozzád emelem és Benned bízom Uram”, szól az ének szövege is –, azt jelenti: az érzelmemet, értelmemet, döntéseimet Isten kezébe teszem le. A megosztott szív és élet a király életében is – láthatjuk az igében – bukáshoz, ha valaki vezető, akkor egy közösség megrendüléséhez vezethet. A szív mindig kapcsolódni akar, anélkül nem létezik. Az Isten szívével összekapcsolódó, megbékélt szív az, ami meg tud tartani, amiben reménységünk lehet” – összegezte gondolatait a püspök. Bán Béla, bács-kiskunsági esperes imádságában az Istennek való teljes odaadásért, odaszánásért fohászkodott. Ezután beiktatta lelkipásztori tisztségébe a megválasztott Tarr Csabát. Jelképesen átadta neki a lelkészi hivatal szimbólumait, az egyházközség pecsétjét, a templom kulcsát és hitünk fundamentumát, a Szentírást a páli felszólítással: „Hirdesd az igét, állj elő vele alkalmas és alkalmatlan időben!”
A hálaadó istentisztelet a megjelent palástos lelkésztársak egyenkénti igei áldáskívánásával folytatódott. A beiktatott lelkipásztor ezután igei köszöntőjében a beiktatási meghívón is szereplő igét helyezte gyülekezete szívére, amellyel bemutatkozó látogatásakor is szolgált: „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” (János evangéliuma 13. rész, 34-35. vers) Magyarázatként Isten örök szeretetéről és a szeretet továbbadásának szükségességéről vallott, megemlékezve arról az isteni szeretetről, amely őt személyesen, és mindannyiunkat is mindig kísér: „Isten szeretete volt az első, amely mindenen végigvitt. A mi dolgunk továbbvinni ezt a bizonyságot, elmondani másoknak, hogy Isten mennyire szeret bennünket. Ha ez teljesül, elmondhatjuk, hogy tanítványok vagyunk.”
Szőke Imre bács-kiskunsági főgondnok a nyilvános presbiteri gyűlésen köszöntötte a megjelenteket.
Leitert András gyülekezeti főgondnok a presbitérium nevében köszöntötte immár beiktatott lelkipásztorukat, hozzátéve, hogy a közösség nehéz idők után mostanra áldásos két éven van túl.
A meghívott lelkipásztort és családját a már szépen felújított parókia épületében tudták fogadni 2021-ben. Az azóta tapasztalt lelki, anyagi és létszámbeli növekedésért adott hálát az elöljáró, hozzátéve, hogy pályázati forrásokból, illetve az egyházmegye és a gyülekezet anyagi hozzájárulásával felújították a templomtetőt, valamint korszerűsítették a gyülekezeti termet.
Leitert Ottó alpolgármester hangsúlyozta a reformátusok mindig is jelentős szerepét a település életében.
Örömét fejezte ki a gyülekezet gyarapodása miatt, amely az új lelkész érkezése óta 78 főről a tavalyi évre már 120-ra nőtt, jelenleg 162 aktív egyháztag van.
Font Sándor országgyűlési képviselő köszöntőjében kiemelte, hogy a 300. évfordulóját ünneplő Harta község életét mennyire meghatározták az egykor Baden-Württemberg tartományból érkező protestánsok, majd később a vallási egyensúlyt célzó magyar anyanyelvű katolikusok betelepítése.
„Aki e sík vidékre érkezik, messziről láthatja, hogy három hasonló temploma van ezeknek a nem túl nagy településeknek, amely ritkaság” – fűzte hozzá.
Négyessy Valéria, a korábbi, nyugalmazott lelkipásztor feleségének üzenetét követően az ákosi gyülekezet köszöntését Dobai Zoltán református lelkész tolmácsolta Erdélyből.
Örömteli szavakkal kívánta áldását lelkésztársának: „Szóljon az evangélium általad ebben a közösségben!”
Baráti hangú köszöntőjében az egykori teológustárs, Nagy Csongor lelkipásztor felelevenítette a közös kollégiumi beszélgetések emlékét arról, hogy Istennek mi a terve, vajon hová fogja rendelni őket.
Sok erőt, kitartást, Szentlélek általi bölcsességet kívánt a gyülekezettel közösen megkezdett munkához, Isten gondviselésének, jóságának megtapasztalását kérve szolgatársa életében.
Az elhangzottakra válaszolva Tarr Csaba lelkipásztor a felszólalók szavait megköszönve, háláját fejezte ki minden imatámogatásért, valamint a feleségétől kapott támogató szeretetért.
A lelkipásztor korábbi kérdésünkre válaszolva elmondta: jelenleg gyülekezetépítő munka zajlik, melynek fontos feladata a rendszeres hétközi alkalmak bevezetése, hogy a tagok a vasárnapi istentiszteleti alkalmakon túl máskor is keressék az Istennel és az egymással való közösséget. Célja visszavonzani azokat, akik az évek során eltávolodtak a közösségtől, ennek jól működő formája a családlátogatás. A lelkész beszámolt arról, hogy idén is megszervezték az idősek napját, a Szeretethíd programban a templom körül tevékenykedtek, a 300 éves Harta betelepítési ünnepén pedig a reformátusok sátránál helyi, hagyományos recept szerint birkatúrót készítettek és a szervezésbe is besegítettek. Ősszel evangelizációs alkalmakat tartottak, valamint gyermek-istentiszteleteket vezettek be.
A püspöki áldással záruló hálaadó istentiszteletet a művelődési házban terített szeretetvendégség követte.
Képek: Vargosz