Pünkösd keresztyén egyházi ünnep. Neve a görög pentekoszté ’ötvenedik’ szóból származik (mivel a bibliai Újszövetség könyveit görög nyelven írták), és arra utal, hogy pünkösd a húsvét utáni 50. nap, vagyis 7 héttel húsvét után következik.

Történelmi gyökereit tekintve az ünnep szálai Jézus Krisztus kereszthalálánál és feltámadásánál – az első húsvétnál – 13-15 évszázaddal korábra tevődnek, és egészen a Sinai-hegyi törvényadásig vezetnek vissza. Az Ószövetség népe, a zsidó nép évszázadokig Egyiptomban élt mint jövevény, és lassan szinte rabszolgasorba süllyedt. Ebből szabadította ki Isten őket Mózes vezetésével. Az Egyiptomból való kivonulás napját azóta minden évben megünneplik a hithű zsidók, és pészahnak (pászkaünnepnek) nevezik. A kivonulás utáni ötvenedik napon hirdette ki Mózes a törvényt a népnek – amire röviden Tízparancsolatként szoktunk utalni. Pünkösd első rétege tehát a törvényadás ünnepe.

De amikor a következő fejezetekben részletesen ismerteti Mózes a törvényt, akkor már pünkösd, a három zarándokünnep (főünnep) egyike, egy, a mezőgazdasági ciklushoz köthető ünnep. Érdekes rácsodálkozni, hogy Isten már akkor így rendeli el a nagy ünnepeket, amikor még ennek semmi realitása sincs. Egy eredetileg pásztornép (nem földműves!), amely az utóbbi évszázadokban jövevényként élt Egyiptomban, és ráadásul ottlétének utolsó szakaszában vályogvető – „ipari” – tevékenységet folytatott, arra kap parancsot, hogy a földműveléshez kösse fő ünnepeit. Ez egymagában is hatalmas prófécia a nép jövőjét illetően! A pászkaünnep után kezdje az aratást, és ötven nappal később vigye az Úr elé az új gabonából készült első kenyeret. Így lett pünkösd az aratás végét jelző ’új kenyér’ ünnepévé. Ez a második réteg. (Érdekes párhuzam, hogy a mai Magyarországon hasonló rétegek rakódtak augusztus 20-ra: Alaptörvény, új kenyér).

Modern időszámításunk kezdetén – Jézus Krisztus születése idején – az egész Római Birodalomba szétszóródott zsidók a nagy ünnepekre ezrével zarándokoltak Jeruzsálembe. Így azon a pünkösdön is, ami a Krisztus Urunk dicsőséges feltámadását jelentő pászkaünnepet (húsvétot) követte. Ez a pünkösd azonban felülírta a történelmet, s mi, keresztyének már a Szentlélek kitöltését, az első keresztyén gyülekezet születését ünnepeljük ezen a napon. Ez pünkösd ünnepének a harmadik rétege!

*****

De az ötvenediknek még legalább egy bibliai vonatkozásáról meg kell emlékeznünk, ez pedig a „kürtzengés éve”, a szombatév, a rabszolgák szabadon bocsátásának, a birtokrendezésnek az ideje. Mózes által így rendelkezik erről Isten:

„Szenteljétek meg az ötvenedik esztendőt, és hirdessetek fölszabadulást az ország minden lakosának. Legyen az nektek örömünnep: hadd jusson hozzá újra mindenki a birtokához, és hadd térjen vissza mindenki a nemzetségéhez. Örömünnep legyen az ötvenedik esztendő.” (3Móz. 25,10–11)

Kedves Olvasó! Mi ebben az „ötvenedik esztendőben” élünk. Ugyanis Jézus Krisztus, amikor a názáreti zsinagógában egy szombaton a kezébe vette az Ézsaiás könyvtekercset, és a hallgatóság füle hallatára kezdte olvasni, hogy „Az ÚR Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot (magyarul örömhírt) hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét” (Lk. 4,18-19) –, akkor meghirdette az örök szombatévet. A szabadon bocsátás, a felszabadulás idejét.

Ehhez az isteni proklamációhoz csak egy rövid mondatot fűzött: „Ma teljesedett be ez az írás fületek hallatára”. S ha beteljesedett, akkor higgyük el, hogy ma is érvényes! Ünnepelhetünk és örvendezhetünk, mert az Atya Isten elengedte adósságunkat, mivel Jézus Krisztus magára vállalta a nekünk járó büntetést, és Ő halt meg helyettünk a kereszten… és nekünk is azt tanácsolja, hogy mi is engedjük el, amivel felebarátunk, embertársunk miellenünk vétkezett! Ezért tanított az Úr Jézus úgy imádkozni, hogy „bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”. Más szóval: engedd el a mi adósságunkat, hogy nekünk is lehetőségünk legyen, (és akarjunk is élni vele), hogy elengedjük felebarátunk adósságát.

*****

Pál apostol arról ír, hogy Isten azért küldte el Fiát – az Úr Jézust –, „hogy a törvény alatt levőket megváltsa” – vagyis ne a törvény szerint nekik járó büntetésben részesüljenek –, hanem Isten örökbefogadott gyermekeiként szabadon élhessenek. Így az első pünkösdön Isten a törvényt hirdette meg, amely „Krisztusra vezérlő mesterünkké lett”, s azon a Krisztus feltámadása utáni nevezetes pünkösdön pedig „Isten elküldte Lelkét a mi szívünkbe, aki által ezt kiáltjuk: Abbá, Atya!”

Borítókép: Füle Tamás