Életem folyamán egyszer-egyszer átéltem rövidebb ideig tartó áramszünetet. Gyermek és felnőtt fejjel és szívvel mást és mást tapasztaltam meg ilyenkor. Manapság a mi környezetünkben komolyan kell ezzel számolnunk. A háború következményei miatt Kárpátalján ez egészen közeli valóság. Hogy mi szakad meg ilyenkor? Néha úgy tűnik, szinte minden. Világítás, fűtés, vásárlás, étkezés, közlekedés, kommunikáció…

Évekkel ezelőtt egy éjszaka felébredtem és megdöbbentem, mert „tapintható” volt a sötétség. A városban áramkimaradás volt. Bementem a dolgozószobámba és az ablakon át egyetlen fényforrást láttam csak, a hajnalcsillagot. Soha ilyen élesen nem ragyogott még számomra. Olvasni kezdtem a napi Igét a telefonomon, mert nem volt más lehetőségem.  A napi igeszakasz ez volt: „… Én vagyok Dávid gyökere és új hajtása, a fényes hajnalcsillag.” (Jel 22, 16) Kitörölhetetlen megtapasztalás volt ez, élő bizonyságtétel Uramról, Jézus Krisztusról. Egyetlen éjszaka áram nélkül, de nem világosság nélkül!

Milyen más volt az, amikor két évtizede egy olyan kis lakásba tértem be, ahol egy évvel korábban kikapcsolta az áramszolgáltató az áramellátást. Megdöbbenve láttam egy magára hagyott idős ember életét áram nélkül. Hosszú ideig hideg és sötét kívül, megtört szív, kilátástalanság belül. Nyilvánvalóan lehetett hosszú évezredeken át élni elektromos áram nélkül, ma is lehet, sokan élnek így. Józsi bácsi is így élt a nagyváros közepén. Mégis számára rendkívüli ajándék volt, amikor egy adósság rendezése után újra rendelkezésre állt az áram. Megrendült öröme felszabadító élmény volt számomra is. A külső áramszolgáltatás után eljött az idő, amikor lelki életében is megjelent a Világosság. Annak öröme örökre szóló ajándék lett számára, körülményei is rendeződtek lassan, egy másik helyre költözött, és végül hazaért az örök világosságba. Az ő életén keresztül is megízleltem valamit abból, amit az ősi prófécia így mondott: „eljött világosságod.” (Ézs 60, 1) Pontosan hozzá jött, neki adatott világosság. Az Úr Jézus mondja: „Én vagyok a világ világossága…” (Jn 8,12) Olyan felemelő felismerni ezt az ünnepen: „Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba.” (Jn 1,9)

A legnagyobb ajándék, hogy a tiéd is lehet, ahogyan az enyém is: „eljött világosságod.” (Ézs 60,1) Majd így folytatódik a kijelentés még teljesebben: „rád ragyogott az Úr dicsősége.” Ézsaiás próféta bizonyára sokszor látta a napfelkeltét Jeruzsálem fölött, ma is megcsodálják ezt a turisták, ez a világosság dicsfénybe vonta a várost. Ez átjárja és felmelegíti az épületeket és a benne lévőket. Jézus Krisztusban felragyogott, és ránk ragyogott az Úr dicsősége, aminek híjával szűkölködünk. Mert Isten dicsősége olyan az egész embernek, testnek és léleknek, mint a napfény az élőknek. Nélküle nincs élet! Nem élet az élet.

Itt, a földön az igazi „légkör” az ember számára az Isten dicsősége, erre teremtett bennünket. Jézusban felragyogott ez a kegyelemmel és igazsággal teljes dicsőség. János így vall erről: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” (Jn 1,14) S aki látja és felismeri, hogy ez a dicsőség rá ragyog, őt tölti be, őt melegíti fel, az valóban boldog ember. Hiszen ez a dicsőség nem azért ragyog ránk, mert méltók vagyunk rá, éppen ellenkezőleg, azért, mert szükségünk van rá. Isten szeretete újat teremt bennünk az Ő világosságával, ránk ragyogásával, Jézus Krisztus odaadásával. S ez a legnagyobb ár, a legnagyobb áldozat, ami ezen a földön odaadatott. Mert ez nem Jézus születésébe került csupán, hanem az Ő halálába is. Hiszen a mi életünk méltó az ítéletre: „Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (Róm 6,23) Isten azonban Jézus Krisztusban megajándékozott kegyelmével, az örök élet ajándékával. Hitből lehet ezt elfogadni, beismerni, hogy sötétségben, halálban vagyunk, bűnösök vagyunk, de azt is, hogy eljött világosságunk, és ránk ragyogott Jézus Krisztusban az Úr dicsősége. Ahogyan Paul Gerhardt írja énekében: „Halálban, éjben vártam én: fölkelt a nap rám véled.  Terólad ömlik rám a fény: a béke, boldog élet…” (412:3)

S az ézsaiási üzenet mindezek fényében így szólít fel: „Kelj fel, tündökölj…” – „Kelj fel”, vagyis mozdít, mozgósít mindaz, ami érted történt, és ami veled történik. Nem maradhatsz sötétben. Ébredj fel, ne álmodozz, ne higgy a szemfényvesztőnek, kelj fel, nem maradhatsz az éjszaka, a sötétség embere! Nem maradhatsz fekve, ülve, nem maradhatsz a földön lesújtva, gyászban, árvaságban, kilátástalanságban, reménytelenségben. Kelj fel, mozdulj, mert minden a tiéd! Mozdulni kell! De még ennél is többről van szó, hiszen így halljuk: „Kelj fel, tündökölj”, vagyis ragyogj, tükrözd vissza a világosságot és a dicsőséget! „Tündökölj!” Ez méltó az Úrhoz, ez fejezi ki, ez mutatja meg, hogy mit cselekedett értünk és bennünk az Úr. Ehhez vezet el az örömhír! Sötétségből világosságba, elesettségből felemelkedésbe, fénytelenségből tündöklésbe. Nem a magunk tündöklése ez, hanem az Úr dicsőségének a visszatükröződése. Az előbbi hamis, ez valódi. Ez a tündöklés, ez a ragyogás a hívő ember bizonyságtétele ebben a sötét világban. Jézus szavai szerint: „Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5, 14-16) Tündöklő, ragyogó életre hívott el mennyei Atyánk.

Mindez a tiéd is lehet, hiszen „eljött világosságod.”