Nagybörzsöny ma kedvelt kirándulóhely, de a kilencvenes évek elején ezt nem hitték volna a falubeliek. Annak eredtünk nyomába, hogy mi tesz egy ifjúsági tábort népszerűvé keresztény gyülekezetek körében. Meg kellett értenünk a történetét ahhoz, hogy láthassuk, miért pont ez a tábor, ahova visszajárnak gyülekezeteink.
Majd kiderült: Kálmán és Tímea története a megharcolt, élő reménység története.

Sorsfordító majális
Épp harminc éve volt az a május elseje, amikor a közeli Kosdon élő idősebb Juhász Kálmán családjával együtt felesége szülőfalujába, Nagybörzsönybe kirándult. A község szélén, az erdő ölelésében, a patak partján egy elhagyott, gazzal felvert úttörőtábor akadt a család útjába. A gépésztechnikus édesapa szívét és fantáziáját is rögtön megragadta: ezzel kellene valamit kezdeni. A család középső gyermeke, mostani beszélgetőtársam, ifjabb Juhász Kálmán ekkor éppen tizennégy éves volt. „A terveibe nem avatott be édesapám, de a munkába nagyon is. Az akkor gazdátlan táborban csak a víz és a villany volt bevezetve, s arra is csak ígéretet kapott apám az önkormányzattól, hogy egyszer majd meg lehet vásárolni a területet. De azt engedélyezték neki, hogy elkezdje a munkát. Akkoriban semmilyen idegenforgalmi tevékenység nem volt a faluban, a kisvasút sem járt a nyolcvanas évek elejétől kezdve” – emlékszik vissza Kálmán.

A megkezdett munkát a falubeliek is kétkedve nézték. Nem gondolták, hogy id. Juhász Kálmán erőfeszítéseinek egyszer értelme lesz, nem hitték, hogy Nagybörzsöny értékeire valaha a turisták kíváncsiak lesznek.

A történetnek ezen a pontján adott egy tulajdonjogi szempontból rendezetlen, elhanyagolt úttörőtábor öt kis faházzal, adott a minden támogatást nélkülöző falusi légkör és segítségnek két kamasz fiú.
Ki vágna bele? Idősebb Juhász Kálmán belevágott. Így három gyermeke mellé lett egy negyedik, amiről biztosan lehetett tudni, hogy a meglévőknél majd lassabban növekszik: a tábor.        

Ő még csak most tizennégy
Kálmán emlékei szerint a Juhász családban sosem volt kérdés a munka, Kosdon is volt szőlőjük, málnájuk, kukoricájuk. Testvéreivel gyerekként be voltak fogva minden feladatra málnaszedéstől szőlőszüretig.
A tábor megjelenésével az akkor szakácsnak tanuló Kálmán repertoárja bővült: a ház alapjának kiásásától a betonozáson át a fa megmunkálásáig mindenbe bevonta őt az édesapja. Először a nyitott étkező készült el, majd a főépület. Másfél év bozótírtás, építkezés és előkészítő munka után 1995 nyarán nyílt meg a tábor.

Két hirdetés jelent meg beharangozónak: a Reformátusok Lapja és a Pedagógusok Lapja adott hírt arról, hogy van Nagybörzsönyben az erdő szélén egy ifjúsági tábor, ami iskolai és gyülekezeti csoportokat is kész fogadni tavasztól őszig.  
Az első nyár igazolta id. Juhász Kálmán hitét: ez a két hirdetés elég volt arra, hogy megteljen a táborhely táborozókkal.

A két idősebb testvér, Balázs és Kálmán ettől a szezontól kezdve a táborban dolgozta végig a nyarakat. Ifj. Juhász Kálmán 1996-ban szerezte meg a szakács végzettségét, ettől kezdve ő főzött minden érkező csoportnak. A Juhász-fivérek életében nem volt haverokra, bulizásra, vagy szórakozásra elkülönített idő, a család életében a tábor körüli munkálatok voltak mindig az első helyen.

Két évvel azután, hogy a táborhely megnyitotta kapuit, 1997 nyarán érkezett egy református ifjúsági csoport Polgárdi környékéről. A serdülő lányok nem győztek incselkedni a táborban serénykedő fiúkkal, köztük volt másik beszélgetőtársam, a nádasdladányi Kosaras Tímea is. Azon a nyáron még elengedte Kálmán a tűzrőlpattant lányt, a következő évben azonban kezdte komolyan venni a saját érzéseit, és a táborozás végeztével megígérte Timinek, hogy meglátogatja.

A Juhász családban Kálmán úttörővé vált, amikor elmondta édesapjának, hogy szüksége lenne egy kis időre a maga számára is. Így 1998 augusztusában a családi nyaralás helyett ő mintegy 130 kilométert tekerve csak oda, elbiciklizett Timihez Nádasdladányba. A fiatalok közt szövődő szerelem ilyen távolságban ritka találkozásokban és néhány levélváltásban mutatkozhatott csak meg. Kálmán két év alatt jutott el a döntésig, hogy Timivel szeretné leélni az életét. Timi – bár riasztotta a távolság, az elszakadás a családjától, barátaitól – igent mondott. Akkor még nem tudta, hogy a tábornak is, nem csak Kálmánnak.
 

Továbbadott staféta
Kálmán Timiért szállt először szembe a mindent a tábor szükségletei alá rendelő apai akarattal. Az ifjú pár Kosdon kezdte el közös életét, de Timinek így sem volt könnyű belépni a Juhász famíliába. „Az én szüleim reggel munkába mentek, délután hazaértek, hétvégén együtt volt a család. Mindig szerettem a nyarakat, amikor majdnem teljes szabadságot kaptam – ehhez képest bekerültem egy olyan közegbe, ahol eléggé meghatározott volt, hogy mit csinálunk nyáron. A gyereknevelést is kétszemélyesnek képzeltem – Kálmán pedig az első hét évben hetenként ingázott a táborba, nyáron pedig szinte egyáltalán nem jött haza. Nehéz volt a saját családi életünk ritmusára így rátalálni” – vallja meg Timi.

Egy folyamatosan munkát adó tábor mellett határokat szabni nem volt könnyű Kálmánnak sem, akit Isten szépen lassan belenövesztett az a körüli munkák teljeskörű felelősségébe. Három testvére közül ő volt az, aki nem csak benne volt a kezdetektől a tábor fenntartásának munkáiban, de egyre inkább össze is nőtt velük. A magáénak érezte a tábort.

Amikor Timit arról kérdezem, hogyan vészelte át ezt az időszakot, elmondja, hogy akkor mélyült el az istenhite.
„Sokat olvastam a Bibliát – nagyon egyedül voltam és valamibe kapaszkodnom kellett. Meglepett, hogy gondolkodtam valamin és ott volt az Igében a válasz, azelőtt ezt nem tapasztaltam ilyet.”

Tizenhat tábornak szentelt év után id. Juhász Kálmán szeretett volna megpihenni, s mert a három gyermeke közül Kálmán volt az, aki szívvel-lélekkel viselte a tábor gondját, neki kezdte átadni a vezetés terheit. Kálmán és felesége, Timi végül két szezon alatt vette át az üzemeltetést, foglalásoktól a függönyvasalásig, javításoktól a fejlődési lehetőségek kiaknázásáig.

„Őszintén szólva addig a tábor számomra a közös életünk nehezítő körülménye volt – mondja Timi. Ahogy megéreztem, hogy szükség van rám is, hogy hozzá tudom tenni a tudásomat és az ötleteimet a tábor üzemeltetéséhez, akkor kezdtem én is a magaménak érezni.”

A nagybörzsönyi tábort a nyaranta idelátogató gyülekezeti, ifjúsági, házaspári csoportok közül sokan érzik a magukénak – bár egészen más szempontból. A feltöltődés, megnyugvás, megújulás helye ez – és nem csak a természet közelsége miatt. A Juhász házaspár olyan keretet ad lelki alkalmakhoz, amiről érződik: nem pusztán szorgalomból, hanem szívből, szeretetből fakad. Amikor a reggelire várókat frissen sült túrós batyu köszönti, vagy szabadtéri grillen készül az esti vacsora ez mind az atyai ház érzetével ajándékozza meg a táborozókat. Aki eltöltött már itt egy hetet tudja, hogy a házigazdák odafigyelése csak a legnagyobb szeretetből fakadhat.

Remény
Bár a tábor szezonja a nyár, az erre való felkészülés egész évben munkát ad. A kiszakadt ágyneműhuzatoktól a burkolatok javításáig, a kert rendezésétől a szobák kifestéséig sok minden várja, hogy sorra kerüljön – Kálmánék pedig egyelőre ketten viselik a karbantartás gondját is. „Kezdetben, míg apám mellett segédkeztem, az építkezések nyűge volt a legnagyobb, mióta átvettük Timivel a tábort, azóta felújításokkal, átalakításokkal telik az év nagy része. Szépen, lassan fordult meg az arány: apám a kezdetekben még sokat, aztán egyre kevesebbet segített. Ma már főként egyedül csinálom, bár édesapám még mindig örömmel hozzáteszi, amit tud.

Azt érzem, hogy sosem érem utol magam, mindig ahhoz nyúlok, ami a legégetőbb, annyi a munka. Itt csak abbahagyni lehet a dolgokat, befejezni nem” – vallja meg Kálmán, de hangjából nem a keserűség, hanem a törődés hallatszik

Szépen lassan az ő családja is elkezdett együtt élni a táborral. Kezdetben azt is tanulni kellett, hogy legalább egy könnyű sétát tegyenek naponta a gyerekekkel az erdőben, annyira nem jutott idő a saját szükségleteikre. A házaspár elsőszülöttje idén húszéves, s ez volt az első év, amikor a testvéreivel együtt segített a táborban. Kálmán azt mondja, hogy a saját gyerekeitől nem várja el, hogy hordják ennek a terheit, de örül neki, amikor maguktól találják meg a munkát.

Kálmán az átvétel óta is minden ötletét megbeszéli édesapjával, akinek nem volt könnyű a változásokat elfogadnia. „Sokszor azt érezte édesapám, hogy amit ő felépített, azt én egyszerűen lebontom – de utólag minden átalakítással kapcsolatban visszajelezték a vendégek, hogy  inkább továbbgondolása volt minden annak, amit ő elkezdett.”
Kálmán kezdetektől főz a konyhán, így arról is van tapasztalata, mennyit változott a vendégek igénye ezen a területen.

„Húsz évvel ezelőtt nagy szó volt, hogy túrós batyut sütöttem reggelire – ma a kicsik nem eszik meg még az aranygaluskát sem.. Ezért nem ők felelősek, hanem mi felnőttek. Viszont ha jó szöveggel vezettünk be egy-egy ételt, arra nagyon nyitottak voltak. Így kereszteltük át a brassóit gyroszra – tetszett a fiataloknak.”

A házaspár arról is beszámol, hogy az itt táborozó gyülekezetek az ő lelkiéletüket is megmozdították. „Mi rajtuk keresztül tapasztaltuk meg, hogy mit jelent a gyülekezeti élet, hogy mennyire fontos a gyermekek között végzett munka. De nyertünk barátokat is, akikkel olyan közösségünk lett, hogy azon keresztül megerősödött az Istennel való kapcsolatunk is.”

Idén már minden szobához tartozik fürdőszoba is. A kőépület felső részének a felújítási munkáit végezték el tavaly nyáron. Ezek a szobák kaptak nevet először Timitől, így akik ide érkeznek, a Szeretet, az Öröm, a Hála és a Remény vendégei is egyben.

Timi számára volt igazán fontos a névadás, amiben megmutatkozhat a személyes hitük is. 2017-ben olyan külső nehézségekkel szembesültek a területi rendezetlenség miatt, hogy megvolt az esélye a tábor bezárásának is.
A külső és belső küzdelmek után Kálmán és Timi szerint is nyugvópontot jelentett ennek a négy szobának a kialakítása. Mintha ez lett volna a koronája az átadás-átvétel leginkább lelkileg hosszú folyamatának.

Az életükben a remény nem csak felcsillan, hanem megragadható is – bár azt nem tudják megmondani, hogy a gyerekeik közül lesz-e, aki majd egyszer tovább szeretné vinni a tábort.  

„A mindennapi reménységünk része, hogy jövőre is megtelnek a foglalások. Ha van új csoport, és a hét leteltével megerősítik, hogy jövőre is jönnek – ennél több visszajelzésre nincs is szükség” – mondja a házaspár. 
 

Fotó: Füle Tamás