A sport mindig is hatékony eszköznek bizonyult az átlagosnál nagyobb mozgásigénnyel rendelkező gyerekek, vagy a céltalanul bóklászó fiatalok megszólítására, nem véletlen, hogy korunk nagyágyúi közül is sokaknak jelentette az életet Cristiano Ronaldótól LeBron Jamesig. Egyházi közösségeink közül meglepő módon kevesen végeznek sportmissziót dedikáltan abból a célból, hogy a fiataloknak egy jobb élet lehetőségét mutassák fel Jézus Krisztuson keresztül.

Frizbi a hittanórán
Fodor István, a Kulcs–Rácalmás Református Missziói Egyházközség korábbi lelkipásztora az ultimate-tel megismerkedve hamar rájött, hogy a sportágban remek missziós lehetőség rejlik, ezért nem habozott sokat, nyolc évvel ezelőtt bevitt egy korongot az iskolai hittanórára. Az ötödik osztályos gyerekek között ott volt Kőhalmi-Himfy Júlia is, aki gyorsan beleszeretett a frizbizésbe.

„Először még csak órai keretek között mentünk ki dobálni. Később a lelkészünk azt mondta, hogy ha tetszik nekünk, akkor hívjunk barátokat és ismerősöket, és iskolán kívül is játszhatunk”

– mesélte a sokáig atletizáló és kosarazó lány, aki a legelső alkalomtól kezdődően az egyik leglelkesebb játékosnak bizonyult.

Júlia édesapja, Kőhalmi-Himfy Balázs maga is gazdag sportmúlttal rendelkezik – többek között úszott, rögbizett, kardvívott és lovasíjászott –, ezért néhány hónapnyi kötetlen játék után Fodor István számára magától értetődő volt, hogy felkéri rendszeres edzések levezetésére. „Először csak Julcsit szerettem volna támogatni, de tetszett a játékban rejlő missziós lehetőség is, noha ezen a téren még nem volt gyakorlatom” – mondta az édesapa.

István és Balázs a kezdetektől ketten irányították a fiatalokat, de miután a lelkész nyáron szolgálati helyet váltott, a civilben egy multicégnél dolgozó férfi vette át az edzések megszervezését és levezénylését. „Ahogyan idősödöm, egyre nagyobb igényem van arra, hogy részt vegyek a társadalmi felelősségvállalásban” – fogalmazott.

„Amikor belevágtunk, kifejezetten a csellengő gyerekek megszólítása volt a célunk. Előfordult, hogy néhány srác egy félkész házat gyújtott fel cigizés közben, később pedig eljártak az edzéseinkre. Sokan csonka családban nőttek fel, vagy otthon nem kaptak törődést, számukra pozitív példával próbáltunk szolgálni”

– mesélte Balázs, aki szerint a misszió sikeressége nem abban áll, hogy mennyi fiatalt sikerül a gyülekezetbe integrálni – noha volt ilyen is –, hanem hogy legalább egy bizonyos időszakban támogatást tudjanak nekik adni. „Az elején nagyon büszkék voltunk arra, hogy ki tudtuk szakítani őket pl. a drogozásból, de tévedtünk, legalább is abban, hogy ez gyökeres változást tudott hozni az életükben. Sokan jártak hozzánk a problémásak közül két évig is, aztán csinálták tovább azt, amit előtte. Sorsokat nem tudunk megváltoztatni, azt viszont tudom, hogy itt kaptak valamit, amit aztán magukkal visznek és ha csak ideig-óráig is, de fel tudtuk őket karolni. Az Ige nem tér vissza dolgavégezetlenül. És számunkra ez jelentette a sikert.”

Út a világbajnokságig
„Úgy épültek fel az edzések, hogy István a bemelegítés előtt felolvasott egy biblai Igét motiváció gyanánt, majd ahhoz kapcsolódóan megosztott néhány gondolatot velünk” – folytatta Júlia. „Kisebbként én sem nagyon értettem ennek a lényegét, de úgy gondolom az volt a legfontosabb, hogy tiszteletet tanuljunk egymás iránt: hogy mit jelent egy ilyen közösséghez tartozni. Ezen keresztül lehetett a fiatalokat a gyülekezeti ifjúsági alkalmakra invitálni, ahol játékokkal és közvetlen beszélgetéssel már tényleg arról volt szó, hogy Isten mit jelent számunkra.” Az első egyetemi évére készülő lány hozzátette, tiniként nagyon sokat adtak neki a nyári angoltáborok is, melyeket szintén Fodor István szervezett, külföldi református testvérek bevonásával. A lány életében ezek a táborok jelentették a legnagyobb lépést Isten felé.

„Akkoriban határoztam el, hogy szeretnék megkeresztelkedni”

– mondta. A Kőhalmi-Himfy család katolikus háttérből érkezve, Fodor István érkezésekor csatlakozott a kulcsi református közösséghez, Júlia mellett középső lányuk is maga döntött a keresztség mellett.

Kőhalmi-Himfy Júlia kimagasló korosztályos eredményeket ért el atlétikában és kosárlabdában is, és amikor Székesfehérváron elkezdte a középiskolát, választania kellett utóbbi és az ultimate között. „István maga is játszott a fehérvári csapatban, ő vitt el az első ottani edzésemre. Nagyon tetszett a közeg, hogy profibb szinten űzték a sportágat. Apa felhívta a figyelmemet, hogy ha profin szeretnék játszani valahol, akkor az legyen az ultimate, hiszen a kosár-tömegsport és az ultimate még viszonylag gyerekcipőben jár itthon” – mondta Júlia, aki 2020 óta a Fehérvár Lionz csapatát erősíti, amely az NB1 2024-es szezonjában nyolc mérkőzés után az 5. helyen áll – a játékos eddig 16 pontot szerzett csapatának.

Júlia előtt először 2022-ben nyílt meg a lehetőség, hogy válogatottként képviselje Magyarországot az ifjúsági ultimate vb-n, de akkor ínszalagszakadás miatt nem vehetett részt a tornát megelőző keretválogatón, így nem juthatott ki a VB-re. Idén azonban ismét meghívót kapott, és csapatával egészen a bronzéremig menetelt Birminghamben. A magyar csapat 8–7-re győzte le a szingapúriakat, a mérkőzésen Júlia szerezte a legtöbb – három – pontot, összesen pedig hat ponttal zárta az eseményt. A meccs a hosszú időkérések, (szabálytalanság esetén) hívások miatt három órán keresztül zajlott, öt nappal később pedig a világszövetség felfüggesztette a magyar csapat eredményét a játék szellemiségével ellentétes magatartásra hivatkozva és vizsgálatot rendelt el.

„A Magyar Repülő Korong Szövetséget ez a döntés nagyon meglepte” – mondta Balázs. „A procedúrára a világszövetség egy hónapos határidőt állapított meg, ami augusztus végén már lejárt. A magyar csapat viszont még sem magyarázatot nem kapott a procedúra elrendelésének részletes indoklásaként, sem a vizsgálat lezárásának eredményét, vagy a szövetség döntését nem közölték velük. Ez a sajnálatos esemény egy ilyen rangos eseményen eléggé rossz szájízt hagyott a magyar csapatban, akik Európából egyedüliként jutottak be az első négybe, de bizakodnak, hogy rövidesen tisztázódnak ezek a félreértések.”

Az ultimate szellemisége
„A játékra igazából az időmből kellett áldozni” – folytatta Júlia, amikor a sportra és élete többi része közötti kapcsolódásról kérdeztem. „De nem fogom fel áldozatként, mert az edzéseken és versenyeken való részvétel mindig is a mindennapjaim részét képezte.

Amikor elfáradok a tanulásban, jólesik, hogy játszhatok, a sport pedig kell ahhoz, hogy megfelelően tudjak gondolkozni, és még az alvásom minősége is javul. Ez a kettő remekül kiegészíti egymást”

– vélekedett a sportoló, aki reméli, budapesti egyetemi tanulmányait össze tudja majd egyeztetni a fehérvári és a kulcsi edzésekkel.

Mivel az ultimate-ben nincsen játékvezető, a csapatoknak maguknak kell ügyelniük a meccsek tisztaságára. „A játék szellemiségéhez öt fő szabály tartozik” – tudtam meg Balázstól. „Ezek a szabályismeret, a sportszerűség, a kontaktok redukálása, a pozitív kommunikáció és az önkontrollpozitív hozzáállás. A játék úgynevezett spiritkörrel zárul, ahol a két csapat egy körben összekapaszkodik, megbeszélik a játék közben történteket, hogy ki mennyire viselkedett sportszerűen.” A bajnokságokon általában úgynevezett spiritgyőztest is avatnak, amely gyakorlatilag a legsportszerűbb csapatnak járó cím. „A kulcsi csapat, az Izomgalambok többször elhódította már ezt a titulust a Budapest Ultimate Bajnokságon.”

„Amikor a fiataljaink elkenődtek egy-egy vereség után, gyakran találhattak vigasztalást a bibliai igékben és a hozzájuk fűzött magyarázatban. Gyakran meglepődtek azon, hogy mennyire aktuális az, amiről a lelkészünk, István beszélt. Volt, aki amikor meghallotta, hogy ez egy református sportmisszió, egyből tiltakozni kezdett, majd rájött, hogy a Bibliában minden igazság ott van, csak meg kell tanulni értelmezni” – mesélte Balázs.

A kulcsi sportmisszióban több tucatnyi fiatallal foglalkoztak az elmúlt évek során, beszélgetésünk után pedig belekóstolhattam egy edzésbe is a rácalmási sportpályán. A péntek esti edzésre heten jöttek el. A kétórás gyakorlás után a fiatalok jócskán kifáradva, de mégis örömmel meséltek arról, hogy miért szeretnek ide járni. A hetedikes Árminnak hamar megtetszett, hogy a játékban nincsen bíró, és mindenki maga felelős annak tisztaságáért. „A suliban is érzem, hogy jót tesz, hiszen nem fáradok el annyira a nap végére” – mondta, akinek komolyabb tervei is vannak a frizbivel: „Egyszer szeretnék kijutni a világbajnokságra.”

A tizenegyedikes Péter korábban futballozott, de szeretett volna valamilyen más sportágat kipróbálni. „Itt más a közösség, és tetszik, hogy egy korong nem úgy száll a levegőben, mint egy focilabda. A közös játék mentális kikapcsolódás számomra.”  Az utolsó gimnáziumi évét kezdő Kristóf egy barátján keresztül került kapcsolatba a frizbis csapattal. „Szerintem sokkal becsületesebb ez a sport, mint sok más: nincsen benne semmilyen erőszak, nem lökik fel egymást a játékosok, viszont sokat lehet futni. Az ultimate remekül fejleszti a kitartást is, hiszen nem lehet lazsálni, mindig jön a következő dobás, ezt pedig a tanulásban is remekül tudom kamatoztatni.”

Kőhalmi-Himfy Balázs szerint az ultimate frizbi gyakorlatilag kínálja magát, mint missziós eszköz, szavai akár kiáltványként is felfoghatók református gyülekezeteink számára:

„Az, hogy kerülni kell az ütközéseket, és fontos, hogy milyen szellemiségben játszunk, kifejezetten passzol keresztyén életvitelünkhöz.”

Ki lesz a következő?

Fotók: Dezső Attila