Nagyobb élet- és munkatapasztalattal rendelkező, a budapesti teológiára felvételiző teológusjelöltek számára indított ösztöndíjprogramot a Dunamelléki Református Egyházkerület 2024 szeptemberétől, a kapcsolódó pénzbeli támogatást eddig hárman nyerték el. Egyikük Varga Viktória, aki tizennégy évnyi orvosi pályafutás után kezdte el 2025 szeptemberétől a lelkészképzést. Hitbeli formálódásáról, életpályájáról, gyülekezeti szolgálatairól és mások pásztorálásának fontosságáról beszélgettünk vele, valamint arról, hogy milyen élmény volt számára másfél évtizednyi munka után visszaülni az iskolapadba.

Út a református gyülekezeti szolgálatig
Varga Viktória római katolikus családba született, Lovason nőtt fel, és hatévesen egy veszprémi katolikus iskolába íratták, oda járt tizenkét éven keresztül. Az iskolakezdés előtt édesanyja beszélt neki arról, kicsoda Isten, kicsoda Jézus, és hogy Isten szereti és vigyáz rá. „Engem ez hatévesen azonnal megragadott. Az iskolában az első hittanórákon már rögtön rádöbbentem, hogy én is viszontszeretem őt” – emlékezett vissza Viktória. „A faluban egymás mellett volt a katolikus és a református templom. Amikor először vitt édesanyám templomba, szerettem volna a reformátusba menni, mert úgy éreztem, az valahogy jobban vonz.”

Az iskolában kötelező volt számára az elsőáldozás és a bérmálás is, de egyik gimnáziumi osztálytársa református volt, akivel sokat beszélgettek a hitről, és Viktóriának titkon megtetszett a református hit letisztultsága a katolikushoz képest. Pécsi egyetemistaként egy ottani kisebb katolikus közösséghez csatlakozott, amelynek alapelve volt, hogy szolgáljanak is mások felé. „Kipróbálhattam magam közösségi szolgálatban, így megerősödött bennem az a vágy, amely már a gimnáziumi években feltámadt bennem, hogy mindenképp szeretnék majd egy gyülekezethez tartozni, és ott hálából szolgálni.”

Kóruséneklés révén került kapcsolatba egy fehérvári református gyülekezettel, ahol elkezdett hétközi csoportba járni, miközben vasárnaponként katolikus szentmiséken vett részt. 2017-ben munkahelyváltás folytán Budapestre költözött. A katolikus templomokban már nem érezte magát a helyén, ezért sokat imádkozott, amire egy napi igeolvasás során kapott választ. „Lukács evangéliumának adventi története döbbentett rá, hogy a lelkiismeretem szavát kell követnem, mert sosem tudtam mit kezdeni a szentek és Mária tiszteletével, a reformátusság viszont erősen vonzott. Nehezen vállaltam fel ezt a döntést, ezért még két év telt el, amíg eljutottam a konfirmációig. Imádságban kértem, hogy olyan gyülekezetben konfirmálhassak, ahol aztán fogok tudni szolgálni.”

A zuglói református gyülekezetbe kezdett el járni, ahol kedvesen fogadták és örültek neki. Ott 2019 karácsonya előtt konfirmált, de közvetlenül utána érdemi gyülekezeti szolgálatra a koronavírus-járvány miatt nem volt lehetősége. 2022 tavaszán kérték fel arra, hogy egy újonnan induló hétköznapi gyülekezeti alkalmat vezessen, egy női kört, és innentől kezdve élete részévé vált a rendszeres református gyülekezeti szolgálat.

Hivatásból elhívásba
Orvosként többször megtapasztalta Isten jelenlétét az ember komplexitásában. 2011-ben először a székesfehérvári betegellátásban dolgozott, de rosszul érezte magát attól, hogy ott nem jutott idő a betegekre és csak megjavítandó tárgyakként voltak kezelve. E mellett a sok ügyelet mellett nem volt lehetősége megbízhatóan jelen lenni egy közösségben, és arra pedig nagyon vágyott. Ezért döntött úgy, hogy patológus lesz. „Kórboncnoki feladataim is voltak, de gyakrabban foglalkoztam a betegek műtétek során eltávolított mintáinak a vizsgálatával. Az idő nagy részében ez inkább irodai munka, csak a számítógép mellett még ott van egy mikroszkóp is. Tizenhárom éven át dolgoztam patológusként, és mindig hálát adtam az Úrnak, hogy olyan helyen lehetek, amit szeretek, amihez tehetséget is adott, amivel segíteni is tudok.”

2022 tavaszán azonban – a gyülekezeti szolgálatra való felkéréssel szinte egy időben – az orvosi hivatásában egy törés következett be, ami miatt egyre kevésbé látta az értelmét és a saját helyét benne. „Próbálkoztam mindenféle emberi megoldással, munkahelyet is váltottam, de csak rosszabb lett a helyzet.” Részt vett a zuglói gyülekezet Tanúim lesztek képzésén, majd 2024 tavaszán már őt kérték fel a következő ilyen képzés vezetésére. „Elmentem emiatt egy kapcsolódó továbbképzésre, és ott kaptam konkrét elhívást egy áhítaton, amely arról szólt, hogy Jézusnak megesett a szíve a tömegen, mert olyanok voltak, mint a juhok pásztor nélkül. Megrendültséget éreztem és kiszakadt belőlem: küldj engem! Ezen én magam is meglepődtem, akkor még ezt el is toltam magamtól.”



Nem sokkal ezután a munkahelyén történt események rádöbbenteték, hogy végleg bezárultak előtte a lehetőségek az orvosi hivatásban, és ekkor egy gyülekezeti testvér megkérdezte tőle, nem gondolja-e, hogy az Úr ezzel azt akarja mondani, hogy foglalkozzon az elhívás kérdésével. Több lelkésszel is beszélgetett erről, akik megerősítették ebben, akárcsak az igeolvasás, végül összeszedte a bátorságát, és igent mondott a lelkészi pályára. „Ha valaki elhívást kap, akkor egyszerűen menni kell, és ha az ember félne is, akkor menjen félve. Az Úr a kellő időben mindig megadja a megerősítést, a támogatást, ezt megéltem, és ilyenkor még nagyobb a hála a szívemben.”

Az Úr bátorította őt arra, hogy maga mögött hagyhatja addigi kényelmes és biztonságos egzisztenciáját. Viktória ennek egyik jeleként értelmezte, hogy ráakadt a másoddiplomás ösztöndíj lehetőségére. A budapesti teológia nyílt napjára is elment, és ott azt érezte, hogy jó helyen van – ott, ahol éppen lennie kell. „Két tanórára is benézhettünk, és elismerem, ott egy kicsit félelmetesnek tűnt újra nekiállni tanulni, vizsgázni. Nem egyszerű ilyen hosszú önálló élet és felelősségteljes munka után visszatérni abba, hogy nincs más dolgom, mint tanulni, aminek azonnali eredményét nem látom. Mégis belevágtam, és nem bántam meg.”

2025 nyarán otthagyta a munkáját, szeptemberben pedig elkezdte a teológiát. Azóta voltak ugyan nehézségei, de mindig kapott megerősítést. „A kollégium volt a legnehezebb. Önálló háztartásban éltem 14 évig és nem tudtam visszaszokni. Annak idején az orvosi egyetemen is csak az első három évben voltam kollégista, utána albérletben laktam. Az egyházkerület vezetése azonban engedélyezte, hogy a következő félévet már otthonról bejárva végezhessem. Az sem könnyű, hogy az évfolyam nagyja közel húsz évvel fiatalabb nálam, de mindenki nagyon befogadó, és hárman is vagyunk idősebbek.”

Tavaly a gyülekezeti életében is változás állt be: csatlakozott az újpalotai reformátusokhoz. „Azt éreztem, hogy nincs már több feladatom a zuglói gyülekezetben. Az ige is megerősített ebben és arra ösztökélt, hogy tovább kell mennem. Az újpalotai gyülekezet egyik presbitere, Sápi Zoltán volt a főnököm, az ő meghívására korábban részt vettem az egyik evangelizációs alkalmukon, ahol rögtön megragadott az újpalotai gyülekezet Krisztus-központúsága, de akkor még nem gondoltam, hogy közéjük fogok tartozni. Csak 2025 áprilisában született meg bennem ez a döntés.”

„Most kezd kibontakozni”
Viktória mindig is szerette meghallgatni az embereket. Már középiskolában is sokan öntötték ki neki a lelküket, az orvosi egyetem idején pedig nagyon szeretett a betegekkel beszélgetni. „Jó érzés, amikor azt látom, hogy ettől megkönnyebbülnek. Az külön öröm, amikor még az is megadatik Istentől, hogy valami olyat is tudok nekik mondani, ami segíthet, vagy az ő helyzetükre alkalmazva tudom nekik átadni az evangéliumot. De ügyelek arra, hogy senkit se kezdjek el lelkileg boncolgatni, hanem átadjam a vezetést az Úrnak, a szívek igazi ismerőjének, hogy az Ő eszközévé legyek. Nekem nem kell feltétlenül mindenről tudnom.”

Az egyéni lelkigondozás mellett fontos számára a közösségépítés és a felnőttek tanítása, pasztorálása, hogy ők is meg tudják élni a mindennapjaikban az evangéliumot és hirdetni ott, ahol élnek. „Életünk legnagyobb kérdése, hogy hogyan tudunk Istenhez kapcsolódni, és azután rajta keresztül egymáshoz is. Ezt meg kell tanulnunk, mert ez a kapcsolódás mindenkinél máshogy működik. Reménységem szerint ebben tudom majd segíteni az embereket.” Saját életére nézve is azt látja, hogy Isten folyamatosan formálja, tanítja őt. „Gyakran eszembe jut a helyzetemről Ézsaiás könyve 43. fejezetének 18-19. verse: »Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múlton tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni…« Pontosan ezt éltem meg az elhívásom kibontakozása kapcsán, és így tudok reménnyel tekinteni a jövőre.”

A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara lelkipásztori képzésére való jelentkezésről további információkat itt talál, a másoddiplomás ösztöndíjprogramról pedig itt olvashat.

Barna Bálint
Képek: Füle Tamás
 

Kapcsolódó írásaink:

Ösztöndíj idősebb teológusjelölteknek
„A református lelkészképzésben ez a tervezett ösztöndíj hiánypótló, új lehetőséget kínál. Jelenleg a felvételizők többsége közvetlenül az érettségi után érkezik a teológiára. Csupán kisebb hányaduk az, aki már a munka világából kapja elhívását a lelkipásztori szolgálatra. Lényeges, hogy legtöbbjük jól jövedelmező állást hagy ott és ül be a teológia padjaiba, sokszor család mellett. A Dunamelléki Református Egyházkerület több testvéregyházi modellt megismerve döntött úgy, hogy támogatni kell azokat, akik elhívásuk érdekében ilyen áldozatot hoznak. Az ösztöndíj célja, hogy a munka világából érkező teológusok egzisztenciája továbbra is biztosítva legyen akkor is, amikor életük következő hat esztendejét arra szánják, hogy alaposan felkészüljenek a lelkipásztori szolgálatra” – mesélt portálunknak az ösztöndíjról Literáty Zoltán dékán.

Szeretetben történik
A dunamelléki református lelkészképzés másoddiplomásoknak szóló ösztöndíjprogramja elsőként Hegedüs Istvánnak adott lehetőséget, hogy felkészülhessen a lelkészi pályára. István az érettségi után gazdasági informatikusnak készült, ezen a területen szerezte első diplomáját és képzettségének megfelelően el is helyezkedett. Életében azonban belső küzdelem zajlott, hogy valóban a neki szánt helyen van-e az életben. Egyre több bibliai igeszakaszban látta meg az elhívást a lelkészi pályára, végül édesanyjával való beszélgetése oszlatta el kételyeit. Később az ösztöndíj lehetősége is újabb megerősítés volt: ez az út el van készítve, bátran ráléphet. A teológushallgatóval első legátusi szolgálata előtt beszélgettünk még 2025 januárjában.