Csendes a Pécsi Református Kollégium udvara szombat délelőtt. Ahogy közelebb érek a „C” épülethez, halk, nyugalmat árasztó zene szűrődik ki. A csengőszó jut eszembe róla – nem az iskolai, hanem a karácsonyi csengettyűké. Ahogy belépek, igazi adventi hangulat fogad. Az SDG zenekara próbál, fénysorok világítanak, karácsonyfa áll az orgona mellett. Csend van, csak lágy énekszó és a hangszerek finom dallamívei hallatszódnak. Néhány fiatal kissé még álmosan üldögél egy asztal körül, kávét és teát kortyolgatva, halkan beszélgetve. Az aulában sorba állított székek azonban előre vetítik, hogy nemsoká kezdetét veszi az SDG csendeshétvégéje. Leülök, hallgatom a zenét, és figyelem, ahogy lassan szállingóznak a fiatalok, feltöltve a sorokat. Hamarosan benépesül a Refi aulája, élettel és lélekkel töltve meg a teret.    

Út Krisztushoz
A napkeleti bölcsek történetét olvassa Máté evangéliumából Komor Csaba, a Pécs–Kelet-Mecseki Református Missziói Egyházközség lelkipásztora. Az Ige két dologra tanít bennünket: hogyan jussunk egészen közel Krisztushoz, aki számunkra minden. Hogyan éljük úgy az életünket, hogy bizonyos dolgoktól merjünk eltávolodni. „Elgondolkodtató, mi lehetett a napkeleti bölcsek szívében, amikor útra keltek saját hazájukból. Mi is így indulunk el Krisztus felé, amikor saját életünkbe belehasít Isten próféciája” – mondja a lelkipásztor.

Földöntúli örömöt jelent megérkezni az Úrhoz, megismerni az igazi evangéliumot. Ekkor érezhetjük egészen közel magunkat hozzá. „Ez a vágy volt a napkeleti bölcsek szívében is. Komoly vállalást jelentett az út a bölcsek részéről.” A lelkipásztor rámutat: először Heródesnél keresték Istent. Emberi ésszel mi is gyakran feltesszük a kérdést, hol van Isten? Sokszor olyan helyeken és időpontokban találunk rá, ami alázatra indít. „Isten azért küldte közénk Krisztust az első karácsonyon, hogy egészen közel kerüljön hozzánk” – mondja Komor Csaba. Tálentumunk Isten ajándéka, nem pedig saját érdemünk – emlékeztet. Mivel tudnánk meglepni Istent? A napkeleti bölcsek kincseket vittek Krisztusnak. „Mindenkinek vannak kincsei, amelyeket hordoz az életében. Oda tudjuk-e adni őket az Úrnak?” – kérdezi a lelkipásztor. Az visz tovább az úton, ha ezt megtesszük. Ez az elköteleződés. Isten azt szeretné, hogy felfedezzük, számunkra Krisztus a minden, Ő az első – mondja. A napkeleti bölcsek történetében fontos: miután találkoztak Krisztussal, más úton tértek vissza hazájukba. „Amikor találkozol az Úrral, valami megváltozik. Vannak dolgok, amelyeket attól kezdve el kell kerülni: más úton járni, közelebb hozzá, és távolabb saját életünk Heródeseitől” – mutat rá Komor Csaba, aki hangsúlyozza: a Krisztussal való találkozás nem könnyebb utat jelent, hanem azt, hogy új utakat fedezünk fel.

Komfortzónán kívül
Az igei alkalom után kiscsoportokban beszélgetnek a fiatalok. A másfél órás csendesség után szállingózni kezdenek a folyosón a diákok. Így találkozom Angyal Viktóriával, aki Budapestről érkezett Pécsre. Először vesz részt SDG-rendezvényen, kiderül: az ifivezetőjén kívül senkit nem ismert itt.

„Ez kicsit komfortzónán kívüli, de ilyenkor történnek a legjobb dolgok” – osztja meg lelkesen és csillogó szemekkel a fiatal, aki hamar közösségre talált. Mint mondja, itt mindenki nyitott és barátságos. „Jó egy befogadó közösségbe tartozni, ahol azonos az értékrendünk, ahol közösen tapasztalhatjuk meg Isten szeretetét. Ez a lényege. Én közösség által érzem igazán közel magam Istenhez. A hitnek közösségmegtartó ereje van.”

Befogadottból szolgáló
Közben csoportképkészítésre hívják a résztvevőket. Mosoly, integetés, szívecske, kattan a fényképező, majd ebédelni indulnak. Ekkor lépek oda az egyik fiatalhoz. Végh Dávid már évek óta tagja az SDG-nek, és rendszeresen részt vesz az alkalmakon. A gazdagréti gyülekezetből érkezett, teológushallgató. Évekkel ezelőtt egy ehhez hasonló találkozón elhangzott beszélgetés indította a lelkészi pályára.

„Számomra az SDG adta a szolgálat lehetőségét. Itt megtapasztalhatom azt, hogy nem csak befogadottként lehetek Isten családjában, hanem produktívan vissza is adhatok valamit mindabból, amit kaptam. Itt éltem meg a szolgálat örömét, mélységét, és azt, hogy ezt szeretném csinálni egész életemben” – mondja a fiatal. Sebezhetőség, nyitottság, őszinteség – sorolja, mit jelent számára a csendeshétvége témája, az Egészen közel. „Túl sokat pörgök mostanság, ezért is aktuális, hogy lelassuljak egy kicsit, és egészen közel kerüljek a többiekhez. Ne csak kapkodva kapcsolódjak, hanem kicsit mélyebben” – magyarázza Dávid, aki szerint fontos, hogy közösségben éljék meg a várakozást. „Adventben mindig bennem van ez a chillesebb várakozás, de bennem van a pörgés is, és a közösség mindenképp része ennek. Az, hogy közösen várjuk a karácsonyt, együtt készülünk erre lelkileg, egyszerre tölt föl és formál át az Ő érkezésére” – mondja.

A keresztyénség nem kötelesség
Miután mindenki elindult ebédelni, Krisztován Mártonnal az orgonapadra, a karácsonyfa mellé ülünk le beszélgetni – stílusosan. A Maglódi Református Egyházközség beosztott lelkésze, a csendeshétvége egyik szervezője azt mondja, igyekeztek olyan témát választani az alkalomra, amely segíti a fiatalokat az elcsendesedésben. „Az SDG hitvallását is magában hordozza ez a téma. Hisszük, hogy Isten Jézus Krisztusban egészen közel jött hozzánk” – emeli ki. A hétvége célja kifejezetten az elcsendesedés: nagy hangsúlyt fektetnek az imádságra, a befelé fordulásra, a lassításra.

Fontos, hogy ezeken az alkalmakon ne csak a szervezettel már kapcsolatban álló fiatalok vegyenek részt. Mindenki, aki ma az SDG-ben szolgál, egykor nyitottsággal és befogadással találkozott. Ezek fontos értékek ma is. Alapvetően az egyházi intézményekben tanuló diákokat szeretnék megszólítani, akikben sokszor a kötelességgel párosul a keresztyénség. „Igyekszünk olyan légkört teremteni, ahol nem az ’elvárt’ az alap, hanem ahol őszintén lehet beszélgetni, ventilálni, kérdéseket feltenni vagy kételyeket megfogalmazni. Ide nem azért kell eljönni, mert reformátusok vagyunk, hanem mert szeretnénk Jézus Krisztust jobban megismerni, és ezen az úton önmagunkat adhatjuk” – magyarázza a lelki hátteret Krisztován Márton.

Távozóban még beköszönök az ebédlőbe, ahol sokan már befejezték az étkezést, de nem sietnek, beszélgetnek az asztaloknál. Elnézve a nyílt tekinteteket, a barátságos mosolyokat, és érezve azt a harmóniát, ami a résztvevők között uralkodik, biztos vagyok benne, hogy ezen a hétvégén lesz alkalmuk lelkileg közel kerülni egymáshoz és Istenhez. Egészen közel…

Képek: Ruprech Judit