"Amikor valaki hozzám fordul, hogy panaszt tegyen valaki másról, meghallgatom. Majd a következőt mondom: "Beszélned kell az illetővel, akiről épp most panaszkodtál. Adok hét napot. Hét nap múlva én magam is felkeresem ezzel, hogy meggyőződjek arról, hogy beszéltél vele."
Bill Johnson
Felebarát
Felebarát címmel idén is meghirdeti a téli krízisidőszak idején átfogó segítségnyújtó programját a Magyar Református Szeretetszolgálat. Január és március között országszerte több városban szervez melegétel-osztásokat a karitatív szervezet, tűzifával és élelmiszercsomagokkal segíti a nélkülözésben élő családokat és időseket, valamint a következő hetekben kiemelt szerepet kap a hajléktalanok támogatása is. A Felebarát program támogatására adománygyűjtést is hirdet az alapítvány.
Több mint tízezer rászorulót támogatott az adventi időszakban a Magyar Református Szeretetszolgálat. A karitatív szervezet azonban szeretné, ha a nehéz helyzetben lévőkre nem csak az ünnepek idején fordítana figyelmet a társadalom, ezért január első hetében meghirdeti idei első adománygyűjtő programját, mely többféle segítségnyújtó szolgáltatást foglal magában.
A Felebarát program célja, hogy január és március között jelentősebb mértékben támogassa az alapítvány a leginkább rászorulókat, köztük a nehéz anyagi helyzetben lévő családokat és időseket, a lakhatási krízissel küzdőket, valamint a hajléktalanokat. Budapesten heti rendszerességgel teajáratot üzemeltet az alapítvány, mellyel az utcákon, erdős részeken élő hajléktalanok számára forró italt és szendvicset biztosítanak a református hajléktalanmisszióval közösen. A fővárosi utcai szolgálat mellett Debrecenben, Szegeden, Miskolcon, Ózdon, Gyulán, Sárospatakon és Alsóörsön is szervez melegétel osztásokat a szeretetszolgálat, ezáltal összesen több mint 1500 tál étellel támogatják a krízisben lévőket. A Felebarát program részét képezik a tárgyi adományok is: több millió forint értékű tűzifával támogatja az alapítvány azokat a háztartásokat, ahol az otthon melege válhat veszélyeztetetté, és a rászorulók megélhetését tartós élelmiszercsomagokkal is segíti a szervezet.
A Magyar Református Szeretetszolgálat Felebarát programja támogatható 2025. január 1. és március 31. között a 1358-as adományvonal hívásával, mely egységesen 500 forint felajánlást jelent, továbbá tetszőleges összeggel segíthető az adománygyűjtés az adomany.jobbadni.hu oldalon keresztül, valamint az alapítvány bankszámlaszámára történő utalással: 10702019-85008898-51100005 (közlemény: Felebarát.)
Kép: Katarzyna Bialasiewicz – Getty Images Hungary