"Isten nem győzelmes életet ad nekünk, hanem életet ad, és közben győzünk. Ha győzni akarunk, meg kell látnunk, hogy Isten tölt be minket, mert azonnal élet támad bennünk."
Oswald Chambers
Jelentkezés a KözösPontra - 2019
A KözösPont egy keresztény fiatalokból álló csapat, akik a fesztiválok közegében adnak lehetőséget mindenkinek arra, hogy begyakorolt szövegek végighallgatása nélkül, kötetlenül, személyesen beszélgethessenek hitről, kereszténységről, az életről vagy bármi másról. A KözösPont a Katolikus, Református, Evangélikus egyházak közös összefogása nyomán már 2000-óta folyamatosan jelen van a nagyobb hazai könnyűzenei fesztiválokon.
Csatlakoznál?
Elindult a 2019-es jelentkezés!
Ahogy minden évben, 2019-ben is várunk közénk olyan elkötelezett, 18 és 33 év közötti keresztény fiatalokat, akik szívesen részt vennének velünk a fesztiválokon való szolgálatban. Ha te is kedvet érzel, hogy csatlakozz hozzánk, az alábbi elektronikus űrlap kitöltésével tudsz jelentkezni hozzánk:
Jelentkezési határidő: január 27.
Jelentkezési lap ITT
Ajánlás
Amennyiben először jelentkezel KözösPontozni, kérdések kitöltése mellett felekezettől függetlenül arra is megkérünk, hogy szerezz be plébánosodtól/lelkészedtől/lelkivezetődtől egy ajánlást, és küldd el szkennelve a kozospontsator@gmail.com címre, a jelentkezési határidő lejárta előtt! Aki korábbi években már részt vett velünk fesztiválon, annak nem kell még egyszer küldeni.
Felvételi beszélgetés
A jelentkezést követően várunk majd egy rövid felvételi beszélgetésre februárban, amiről a megfelelő kérdésnél még bővebben is olvashatsz. A beszélgetés helyszíne Budapesten lesz, és mindenképpen elvárás a személyes megjelenés.
Részvétel
Az esetleges sikeres felvételt követően a szolgálatot három csoportos felkészítő képzés előzi meg. Kérjük ezt már a jelentkezésnél is feltétlenül vedd figyelembe, mert minden egyes alkalmon az elejétől a végéig elvárjuk a részvételt! A képzések időpontját hamarosan feltüntetjük a jelentkezési lapon.
Az első képzés (mely bármely fesztiválon résztvevő KözösPontos számára azonos) 2019. február 22. kora estétől 24.-e délig tart majd Halásztelken.
A második képzések fesztiválonként lesznek tavasszal, a következő hétvégéken:
VOLT: 2019. május 10-12.
EFOTT: 2019. május 17-19.
Ördögkatlan: 2019. május 24-26. (99%)
STRAND: még nincs pontos időpont, várhatóan júniusban lesz
SZIN: 2019. június 21-23.
A harmadik képzés pedig közvetlenül a fesztiválhoz kapcsolódva, az azt megelőző napokban zajlik majd. Utóbbinak kezdeti időpontja azonos az adott fesztivál várható leutazási időpontjával, melyeket alább a megfelelő kérdésnél fel is tüntettünk.
Szintén a részvétel feltétele a képzési hozzájárulás befizetése. Az egész évadra (3 képzés, 1 fesztivál, teljes ellátás, szállás, étkezés) összesen 10.000 Ft hozzájárulást kérünk. Ebből 5000 Ft-ot az 1.képzésen, 5000 Ft-ot a 3. képzésen kérünk, hogy fizess be. Természetesen, ha pénzügyi nehézségekkel küzdesz, esetleg más ütemben tudod befizetni az összeget, ez ne tartson vissza a jelentkezéstől! Írj nekünk az alább jelzett elérhetőségen.
Bármilyen kérdésed van, írj: kozospontsator@gmail.com