"Amikor valaki hozzám fordul, hogy panaszt tegyen valaki másról, meghallgatom. Majd a következőt mondom: "Beszélned kell az illetővel, akiről épp most panaszkodtál. Adok hét napot. Hét nap múlva én magam is felkeresem ezzel, hogy meggyőződjek arról, hogy beszéltél vele."
Bill Johnson
„Jézus ragyog fel, és ezt a gyerekek is érzik”
Önkéntesek jelentkezését várja a Szentírás Szövetség nyári gyülekezeti angoltáboraik megtartásához. A jelentkező fiatalok a szolgálat közben megerősödhetnek a hitükben, új barátokat szerezhetnek és gyakorolhatják az angol nyelvet is. Jelentkezési határidő: május 25.
A Szentírás Szövetség harminc éve végzi a szolgálatát hazánkban azzal a céllal, hogy a gyülekezetekben segítse a missziót. Kiadványaikkal és táboraikkal támogatja a lelkészek, gyülekezeti tagok munkáját, a többi közt az evangélizációban vagy az ifjúsági munkában. Táboroztatással kapcsolatos tevékenységükről Győrffy Eszterrel, a szervezet vezetőjével és Bujdosó Lillával, kapcsolati munkatársukkal beszélgettünk.
Milyen táborokat szervez a Szentírás Szövetség?
Gy. E.: A Szentírás Szövetség alapvetően angol nyelvű evangélizációs táborokat szervez, ebben van a legnagyobb tapasztalatunk és erről is vagyunk ismertek.
Táboraink vonzereje abban rejlik, hogy angol anyanyelvű önkéntesek szolgálatára épül. Ezek a segítők főleg Nagy-Britanniából, leginkább az angol és a skót Szentírás Szövetségen keresztül érkeznek. A karanténos időkben a hazánkban élő angol és amerikai anyanyelvűek is részt vettek a szolgálatban. Az angol anyanyelvűek az igei és angoltanításért felelnek, persze más feladatokban is besegítenek, például a daltanításban vagy a kézműves programokban. A magyar önkéntesek sokféle gyülekezetből érkeznek, ők felelnek a fordításért, a kiscsoportok vezetéséért, az aranymondás tanításáért, a csapatjátékokért és a magyar nyelvű színdarabért.
Az igei és az angolfoglalkozásokon kívül egy-egy hetünket egy adott téma határozza meg, ehhez kapcsolódnak a bibliai tanítások és az egyéb foglalkozások nagy része is. Természetesen játékra is bőven jut idő. Az általunk szervezett gyülekezeti táborok alapvetően napközis jellegűek.
Hogy kapcsolódik a kapcsolati munkatárs a táborok szervezéséhez?
Gy. E.: A táborok szervezésében a legnagyobb kihívás a megfelelő számú önkéntes összegyűjtése és felkészítése a feladatra. Sajnos emiatt nem mindig tudunk annyi tábort megszervezni, mint amennyire igény lenne. Ezért 2024 őszétől az önkéntesek toborzását Bujdosó Lilla személyében új kapcsolati munkatársunk vette át. Feladatköre komplex: a közösségi médiában jelen lenni és felhívni a figyelmet a Szentírás Szövetség programjaira, továbbá az ifjúsági rendezvényeken, mint amilyen a Ráday-napok ifjúsági napja vagy az IKON, kapcsolatot teremteni a fiatalokkal. Ez utóbbinak a kölcsönös megismerkedés a lényege. A fiatalok lássák, hogy nemcsak a táborokkal foglalkozunk, nemcsak tőlük kérjük a szolgálatukat, hanem mi mit tudunk adni nekik: ilyenkor például bemutatjuk az Út-on bibliaolvasó applikációt.
Idén milyen táborokkal készültök?
B. L.: 2025 júliusának első felében összesen hat gyülekezetben lesznek majd angoltáboraink. Ezekre a helyekre várjuk az önkénteseket: Budapesten, Pestszentlőrinc-Szemeretelepen, Őrbottyánban, Taksonyban, Tatabánya-Bánhidán, Szadán és Érden. A táborok kerettörténete az időutazás (Time Travellers) lesz.
Tervezzük idén egy újfajta nyári napközis tábor megszervezését is, amely a Vadóc ifjúsági regényünkhöz kapcsolódik majd.
Mennyi segítőre van szükség idén? Hány főből áll egy csapat?
B. L.: Ez függ a gyereklétszámtól, egy táborba 4-6 magyar és 3-4 külföldi segítőre van szükség.
Mivel biztatnátok az érdeklődőket, hogy segítőnek/ önkéntesnek jelentkezzenek nyári táboraikba?
B. L.: Fiatalként, fiatal felnőttként egész tárháznyi lehetőség van arra – hála Istennek –, ha valaki önkénteskedni vagy szolgálni szeretne. A Szentírás Szövetség nyári táborai abban különlegesek, hogy az ezekben folyó munkálatok tényleg annyival túlmutatnak rajtam, rajtunk!
Miközben szolgálni megyünk másokhoz, mi viszünk haza valami sokkal többet! Amikor kisebb-nagyobb helyi gyülekezetekhez érkezünk, akkor nem csupán a gyermekszívek, de egy egész vetésre-aratásra váró közösség fogad minket. Elképesztő azt átélni, amikor Isten, a létező összes különbözőségünket képes összecsiszolni és egységet formálni, áthidalva a felekezeteinkből, nemzetiségeinkből, korunkból, nemünkből, vagy akár a tapasztalatainkból adódó különbségeket. Valahogy ilyenkor valóban az Úr Jézusnak „kell” felragyognia, aki összeköt mindannyiunkat, és azt hiszem, hogy ez a gyerekek számára is érzékelhető. Ezeket a kapcsolódásokat örökké a szívemben őrzöm.
Számos önkéntestársamhoz hasonlóan hiszem és tapasztalom, ahogy Isten munkálkodik ezekben a táborokban, és erőteljesen vonz közel magához mindenkit, aki valamilyen formában érintett a munkálatokban. Mi pedig élhetünk a lehetőséggel, hogy mindabból, amit tőle kaptunk, ha egy picit is, de visszaadjunk másoknak.
Különös, de a legtöbben először vonakodva jöttünk el az első Szentírás Szövetség szervezte angoltáborba. Miután azonban engedtünk Isten vezetésénék a bennünk motoszkáló hangra hallgatva, ez a lépés néhányunknak életre szóló barátságokat hozott, másoknak pedig nem kevesebbet, mint az örök élet kezdetét jelentette…
Meddig és hogyan lehet jelentkezni önkéntesnek?
B. L.: 2025. május 25. éjfélkor van a jelentkezési határidő, hiszen május 31-én szervezzük a régi-új önkénteseink számára az idei tábor tematikáját feldolgozó felkészítő napunkat. Jelentkezni elsősorban a honlapunkon keresztül lehet. Arra hívunk minden érdeklődőt, időközben elbizonytalanodót, utolsó pillanatig várakozót, hogy vigye Isten elé ezt a szolgálati lehetőséget, és ha erre indít, jelentkezzen hozzánk bátran! Szeretettel várunk mindenkit!
További információk a táborokról itt, a nyári önkéntességről pedig itt találhatók.
Érdeklődni a taborok@gmail.com e-mail címen lehet.