"Isten nem győzelmes életet ad nekünk, hanem életet ad, és közben győzünk. Ha győzni akarunk, meg kell látnunk, hogy Isten tölt be minket, mert azonnal élet támad bennünk."
Oswald Chambers
Koncert, amely bevonz, inspirál
A helyi kántorok orgonakoncertjével kezdődött, mára világhírű zongoraművész fellépéséig jutott el a Sukorói Zenei Nyár koncertsorozat. Szokolay Balázs koncertje olyan tetőpont volt, amely lelkesített és távlatokat nyitott Sukorón.
Mind az előadó, mind a szervező és az érdeklődő közönség számára is vonzó, igényes környezetben zajlott le Szokolay Balázs zongoraművész koncertje a sukorói református templomban július 28-án. A Sukorói Zenei Nyár koncertsorozat tizenkét éves történelme során a szombati koncert mérföldkőnek számít: első alkalommal valósult meg teljes zongoraest a műemléktemplomban, és először játszott világhírű zongoraművész a Velencei-hegység lábánál fekvő településen. A nyári rendezvénysorozat mára bástyájává vált a magaskultúrának, ami a sukorói református gyülekezet számára is gyarapodást jelent. A Sukorói Zenei Nyár fejlődéséről és sikeréről, a helyi református közösség épüléséről és a rendezvény művészeti hátteréről Szabó Balázs művészeti vezetőt, Kardos Ábel lelkipásztort és Szokolay Balázs zongoraművészt kérdeztük.
„A legmagasabb szintű muzsika jegyében”
Dr. Szabó Balázs zenetörténésztől, a sorozat művészeti vezetőjétől megtudtuk, a Sukorói Zenei Nyár létrejöttének komoly előzményei voltak. „A sukorói református műemléktemplom az 1980–90-es években az Országos Filharmónia koncerthelyszíne volt, elsősorban a nagyon jó állapotú orgonája miatt.
Ezek a koncertek később megszűntek, míg 2007-ben Kardos Ábel lelkipásztor vezetésével, várakozáson felüli sikerrel meg nem rendeztek egy orgonahangversenyt a templomban, amelyből a kis zenei fesztivál ötlete kipattant. A rákövetkező évben kértek fel engem a folytatáshoz művészeti vezetőnek.
Célunk az volt, hogy a legmagasabb szintű muzsika jegyében gyűljünk össze nyaranként, először három-, majd négyalkalmas koncertsorozat formájában. Nem zenés áhítatról, hanem hangversenyről volt szó az első pillanattól kezdve, de a lelki feltöltődés mégis a legfontosabb missziós célja a Sukorói Zenei Nyárnak. Eszközünk, hogy olyan hangulatot teremtsünk, amelyben a közönség – a zene és a konferanszok segítségével – fel tud emelkedni a magasabb lelki régiókba. Isten rendelése volt, hogy a rendezvénysorozat, palántaként növekedett évről-évre, mígnem megérkezett arra a szintre, ahol jelenleg áll.”
Ajtó a gyülekezethez
Kardos Ábel lelkipásztor tapasztalata szerint a koncertsorozat képes bevonzani embereket, családokat nemcsak a templomba, de a gyülekezetbe is. „A koncertlátogatók közül többen is becsatlakoztak a református közösségbe. Ami a számoknál is fontosabb, hogy ezek az emberek megmaradtak a gyülekezetben. Nemcsak nyáron, hanem az év többi részében is ott vannak az istentiszteleteken. A Sukorói Zenei Nyárral azt akartuk felmutatni, hogy a református egyház, a templomi környezet alkalmas az igényes, szép zenére.
Azt látom, hogy nem sok hasonlóan színvonalas koncertsorozat van jelenleg ilyen kis gyülekezetben és faluban. Az igényesség közös nevező, ami túlmutat a koncertsorozaton, ezáltal nem hívők is belépnek a templomba. A szombati koncerten is ott volt az az ateista házaspár gyermekeivel együtt, akik egyelőre nem jönnek istentiszteletre, de mindig itt vannak a zenei nyáron. Kisiskolás gyerekeik így aztán eljönnek a templomba, felfedezik, hogy nem kell félni ettől az épülettől.”
Inspiráló környezet
Szokolay Balázs a világ számos országában lépett már föl. A kérdésre, hogy miért tartja fontosnak a sukorói koncertet, a művész több okot is megnevezett:
„Nagyon büszke vagyok arra, hogy ebben az országban születtem, itt érzem magam a legjobban. Szeretem felfedezni azokat a kis városokat és falvakat, amelyeket még nem ismerek.
Öröm volt számomra, hogy Kardos Ábel lelkipásztor kért fel, aki fiatalon munkatársa volt szeretett nagynénémnek Szesztay Máriának. Külön örültem a hangszernek, amit az Opera Zongoraszalonból kölcsönöztek. Nagyon tetszik az atmoszférája a templomnak, valamint ilyen jó és lelkes közönségnek nem lehet inspiráció nélkül játszani. Fontos számomra, hogy adjak az ilyen zeneszerető embereknek!”
A repertoár gerincét zongorafantáziák adták. Szokolay Balázstól megtudtuk, a műsor kiválasztásának több szempontja is van: „A kiválasztást meghatározhatja a hely és hangszer, a szervező igénye, a művek, amik éppen izgatnak, vagy a hallgatóság. Általában van egy tematikai koncepcióm, nagyon szeretem, ha van vezérfonal, amelyen végigmegy a műsor. Itt most a fantázia jelent meg, ez a műfaj határozta meg a legutóbbi zeneakadémiai hangversenyemet. A sukorói koncertet színesítettem Schubert más műveivel, mivel kínai turnémon azokat is játszom majd.”
Szilárd alapok a folytatáshoz
Szabó Balázs elmondta, a Velencei-tó térségében a Sukorói Zenei Nyár a legstabilabb koncertsorozat. „A száznyolcvan-kétszáz fős közönség átlagosnak mondható egy-egy koncerten. Annak ellenére, hogy Székesfehérvár komoly kulturális helyszín, a sorozatot nagy érdeklődés övezi, sokan jönnek a megyeszékhelyről, de érkeznek távolabbról is látogatók. Az idei év kifejezetten a hangszeres zenéről szólt. Az első estén veszprémi muzsikusok játszottak, a második, harmadik és negyedik koncerten a Zeneakadémia professzorai lépnek föl. Szokolay Balázs fellépésével a fesztivál elérte eddigi történetének csúcspontját. Ugyanakkor hosszú listánk van a fellépésre váró művészekről, ami önmagában is jelzi a Sukorói Zenei Nyár egyre növekvő megbecsültségét.”
A sorozat következő koncertje augusztus 11-én lesz, ahol Lakatos György fagottművész lép föl, 19 órakor.
Bővebb információ: http://szn.parokia.hu/hir/lista/hangversenyek-2010-ben/
A Sukorói Zenei Nyár - 2018 sorozatot a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.
Somogyi Csaba
Fotó: Füle Tamás