"Isten nem győzelmes életet ad nekünk, hanem életet ad, és közben győzünk. Ha győzni akarunk, meg kell látnunk, hogy Isten tölt be minket, mert azonnal élet támad bennünk."
Oswald Chambers
Csatlakozz a matrózok segítőjének a Bárkába!
A Magyarországi Református Egyház nagyszabású gyermektáboroztatási programja folytatódik – Legyél az önkéntesünk!
Álmokat válthatsz valóra, életeket változtathatsz meg, ha csatlakozol a Magyarországi Református Egyház Bárka tábor programjához. Egyben azt is megtapasztalhatod, hogy a TE segítséged milyen jelentős lehet abban, hogy nehéz sorsú gyermekek számára esélyt tudjunk kínálni a felzárkózásra. A Bárka tábor nem létezne elkötelezett önkéntesek nélkül. Minden mosoly, jó szó, energia és szenvedély, amit a Bárkának adsz többszörösen térül meg, több száz hátrányos helyzetű gyermeket juttatva esélyhez, lehetőséghez, célhoz, reményhez.
A Magyarországi Református Egyház 2018-2021 között megvalósuló esélyteremtő programja keretében elsősorban hátrányos helyzetű, nehéz körülmények között, illetve gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek táboroztatását valósítja meg. A táborban évente több mint 1500 gyerek tölti a szünidejét, sokan az ország legelmaradottabb térségeiből és a legkülönbözőbb társadalmi rétegekből érkezve. A Magyarországi Református Egyház önkéntesek nélkül nem tudná megvalósítani ezt a munkát. Ezért a tábor lebonyolításához olyan 18 és 35 év közötti vállalkozó kedvű fiatalokat keresünk, akik szívesen segítenek a tábor napi életének szervezésében, a táborozók tábori napjainak lebonyolításában ébresztőtől a takarodóig, az alapvető fizikai és lelki szükségletek ellátásában, a biztonságos, nyugodt és szeretetteljes légkör kialakításában. Nyíltszívű önkénteseket keresünk, aki ölel, támogat és felemel, mesél, meghallgat, játszik, sír, nevet és megnevettet.
Ennek a felemelő küldetésnek a lebonyolítására 100 fő olyan önkéntes jelentkezését várjuk, akik gyermekfoglalkozásokhoz kapcsolódó tapasztalattal rendelkeznek, jártasak gyermektáborozásban és/vagy táboroztatásban, cserkészfoglalkozások vezetésében, gyermekek felelősségteljes ellátásában és biztonságos felügyeletében, késztetést éreznek gyermekprogramokba való bekapcsolódásra, kézműves foglalkozások vezetésére, játéktanításra, közös játékra, mesélésre, és részt tudnak venni a kötelező 4 napos tábori felkészítőn március 14-17. között, csütörtöktől vasárnapig.
Amit kérünk Tőled:
- Gyermekfoglalkozások lebonyolításához kapcsolódó elhivatottságot és gyakorlati tapasztalatot.
- Kötelező részvételt a felkészítő képzési napokon (2019. március 14-17.), mely a szerződéskötés és az alkalmazás elengedhetetlen feltétele.
- Szilárd és gyermekközpontú értékrendet, a tábori szabályok elfogadását és támogatását.
- Előnyt élvez az, aki tavaly már vett részt Bárka Táborban.
- Előnyt élvez az, aki két turnusba jelentkezik, de a pihenőnap nélkül közvetlenül egymást követő időpontokra a tavalyi tapasztalatok alapján nem lehetséges jelentkezni, mivel a táborok nagyon fárasztóak.
Amit mi tudunk nyújtani Neked:
- Szállás és étkezés térítésmentes biztosítását a képzési napokon és a vállalt turnusok teljes időtartamára.
- Az ország legjobb szakembereivel dolgozhatsz együtt és egy elhivatott szakmai csapatnak lehetsz a tagja.
- A projektben kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy az önkéntesek munkájukat a lehető legjobban végezzék, amelynek érdekében folyamatos mentorálást és visszacsatolást nyújtunk.
- Ezen felül a táborvezető által igazolt sikeres segítő tevékenység után igény esetén igazolást állítunk ki az elvégzett önkéntes tevékenységről.
- A felsőoktatási képzéshez kapcsolódó szakmai gyakorlat, illetve a tanári képzésben résztvevő hallgatók számára a közösségi pedagógiai gyakorlat teljesítésére is van lehetőség a táboriönkéntesség keretén belül.
- Hosszú távú szakmai együttműködést a projekt teljes időtartamára. Példaértékű önkénteseinket visszahívjuk a következő évben/években is foglalkoztatva, akár más szerepekkel is megkínálva.
- A vállalt turnusok idejére egy jelképes,7.500 Ft/turnus, tiszteletdíjat.
- Végtelen mennyiségű szeretetet és ölelést.
2019-es Bárka Tábor turnusidőpontjai:
1. turnus: 2019. június 3-8., Balatonfenyves
2. turnus: 2019. június 9-14., Balatonfenyves
3. turnus: 2019. június 17-22., Balatonszárszó
4. turnus: 2019. június 22-27., Balatonszárszó
5. turnus: 2019. július 22-27., Balatonfenyves
6. turnus: 2019. augusztus 5-10., Balatonfenyves
7. turnus: 2019. augusztus 11-16., Balatonszárszó
8. turnus: 2019. augusztus 19-24., Balatonfenyves
9. turnus: 2019. augusztus 25-30., Balatonfenyves
A kötelező felkészítő tréning időpontja 2019. március 14-17., helyszíne Szolnok-Tiszaliget, Turisztikai és Szabadidő Központ (5000 Szolnok, Tiszaligeti sétány).
Ha elnyerte tetszésed a táboroztatási programunk, azonosulni tudsz a céljainkkal és érzel magadban elhivatottságot, csatlakozza csapatunkhoz, légy a programunk önkéntese! Ehhez nem kell mást tenned, mint kitöltened az online jelentkezési lapunkat 2019. február 24. éjfélig.
A jelentkezések elfogadása a beérkezett jelentkezési lapok értékelése alapján történik (szakmai tapasztalatok, referenciák, motiváció), amelyről visszajelzést 2019. március 5-ig emailben küldünk. A jelentkezéseket a 4 napos felkészítő tréninggel véglegesítjük, amelynek végén a legalkalmasabb jelöltekkel szerződést kötünk. A jelöltek száma korlátozott, ezért ha nem szeretnél lemaradni, jelentkezz mielőbb!
Ha további kérdésed van, írj a becze.orsolya@reformatus.hu e-mail címre, vagy hívj a +36 30/300 40 90-es telefonszámon.
A Bárka tábor csapata
Fotó: Vargosz (reformatus.hu)