A háromnapos konferencián a felzárkózást segítő legfontosabb területeken: a tanodákban, a Jelenlét Pontokon és Biztos Kezdet Gyerekházakban dolgozó szakemberek előadásokon, kerekasztal-beszélgetéseken és terepi látogatásokon osztották meg egymással a szakmai ismereteket és gyakorlati tapasztalatokat. A Pécsi Református Kollégiumban tartott találkozón kiemelték: a felzárkózás aktív cselekvés. „Nem vezetjük át a zebrán, aki nem akar átmenni” – mondta ki Eperjesi Tamás, a Református Szeretetszolgálat Felzárkózási Osztályának vezetője.

A program nem kifejezetten a cigányságra, hanem a mélyszegénységben élőkre koncentrál. Az Ormánságban kiemelt problémát jelent az elszegényedés, a templomok kiüresedése. Ennek okait, történelmi vetületeit előadásokon keresztül ismerhették meg a résztvevők, a hanyatlás megállításáért folyó munkát pedig a gyakorlatban tekinthették meg a Sellyei Tanodában és Biztos Kezdet Gyerekházban, valamint a drávafoki Jelenlét Ponton.

Egy éve szolgál a sellyei gyülekezetben és azok szórványaiban Porcsné Papp Zsófia lelkipásztor.

Amikor férjével ide költöztek, egy széthulló közösséggel találkoztak: kevés férfi és fiatal járt a gyülekezetbe. „Ez a kihívás, feladat jelenleg is előttünk áll. Szeretném a fiatalokat is elérni, és olyan rétegeket is megszólítani, akikhez a gyülekezet még nem tudott elérni.” Ezért új alkalmakat is életre hívtak – meséli. Az adventi gyertyagyújtáson például olyan emberekkel is találkozhatnak, akiknek addig semmilyen kapcsolatuk nem volt Istennel. Az Ormánságban sokan élnek mélyszegénységben. A lelkipásztor úgy véli, megkerülhetetlen az elérésük. „Ha nem kapcsolunk, akkor majd az utolsó kapcsolja le a villanyt a templomban” – vallja a lelkésznő. A népszámláláskor közel harminckilenc százalék nem vallotta magát semmilyen felekezethez tartozónak sem. „Nyitni kell, keresni az utat ezekhez az emberekhez. Minél többen vagyunk egy közösségben, annál színesebb a közösség” – mondja a lelkésznő, aki előző szolgálati helyén már foglalkozott cigánymisszióval. Azt mondja, őt megfogta a cigány emberek nyitottsága, közvetlensége, Isten-szeretete, melyet megélnek egy-egy dicsőítésben, ölelésben. Fontos pillérnek tartja az oktatást ebben a misszióban. Bízik abban, hogy erősödnek a református értékek a sellyei szakképzőben is, amely tavaly szeptember óta a Pécsi Református Kollégium fenntartásában működik. „Fontos cél, hogy megtartsuk a fiatalokat, mert aki innen elindul, az legalább Pécsig megy, vagy még tovább. Vissza pedig már nem jön. El kell érjük, hogy lássák a fiatalok: van keresnivalójuk az Ormánságban” – zárta a beszélgetést a lelkipásztor.

Kapcsolódó anyagunk:
Videós összeállításunkban fiatalokat kérdeztünk, akik a kákicsi Ifjúsági Ház első vendégeiként kerékpárral járták be a tájegység egy részét.
Felfedezőúton az Ormánságban
 

Egy hajóban
Sellyén 2019-ben nyílt meg a Biztos Kezdet Gyerekház (korábban itt írtunk róla). Azóta sok család és kisgyermek fejlődött testben és lélekben egyaránt a falai között. Két éve vezeti Sziplné Dalmi Krisztina a gyerekházat, ahol a gyermekekkel és szüleikkel egyszerre foglalkoznak. Mozgásfejlesztés, zenés foglalkozás, mesedélelőtt, kézműves alkalmak – általában így épül fel egy hét. A mindennapi tevékenységeket átitatja a hit.
„Mindig közös imádsággal kezdjük a tízórait. Tüneményes látni, ahogy a gyerekek elkezdenek beszélni: szinte az első szavuk az ámen” – mondja Krisztina, aki saját kislányával vezeti a gyerekházat, hiszen épp tízhónapos volt gyermeke, amikor elkezdte a szolgálatot. Jelenleg tíz család jár rendszeresen a foglalkozásokra. Krisztina azt mondja, gyakran az édesapák is bejönnek szabadnapjaikon a gyerekházba. „A családoknak legalább a fele rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesül, de vannak jól edukált szülők is” – mondja Krisztina, aki arról számol be, hogy az alkalmakkor nem érződnek a társadalmi különbségek. A hasonló élethelyzet összehozza a családokat, megnyílnak egymás előtt. „Fontos feladatunk a református értékek közvetítése” – vallja Krisztina, aki szerint igazi, összetartó közösség alakult ki. Volt olyan anyukánk, aki menekült a férje elől. Mindent otthon kellett hagyjon, mi gyűjtöttük össze neki, amire szüksége volt” – meséli Krisztina, aki úgy látja, sokkal nyitottabbak lettek az anyukák a közösségben. Mindenben segítik egymást, legyen szó a munka világába való visszatérésről vagy egy apró, hétköznapi tanácsról.

Kapcsolódó cikkünk:
Ahol az Isten hozott nem csak szlogen – a sellyei Biztos Kezdet Gyerekházban jártunk.
Biztos kezdet

 

A palacsinta mint missziós eszköz
A Felzárkózási Konferencia résztvevőivel a Sellyétől hét kilométerre fekvő Drávafokra utazunk. Porcs Péter vezeti a helyi Jelenlét Pontot, melyet egy éve vett át a Református Szeretetszolgálat a Felzárkózó Települések programban a Máltaitól. „Egy üres ház várt az ajtóban egy kulccsal. Ez volt a Dunántúl első református Jelenlét Pontja, így szakmailag sem tudtam senkihez sem csatlakozni” – emlékszik vissza a kezdetekre Péter. Az első hónapban összesen kilencen tértek be a Jelenlét Pontra. Az alacsony számot személyes kudarcként élte meg Péter. Másnap elment a boltba: olajat, tejet és lisztet vett, majd megkérte a közfoglalkoztatott munkatársakat: süssenek belőle annyi palacsintát, amennyit tudnak. „A református iskola diákjai minden nap itt mennek el ebédelni az épület előtt. Megkértem az igazgatót, hogy csak pár percre jöjjenek be az osztályokkal, enni egy palacsintát, én közben három perc alatt bohócot csinálok magamból” – meséli nevetve Péter. Így indult el a Jelenlét-munka. Ezután egyre több szülő érkezett, de mint mondja Péter, sokáig ajtón kívül működött a Jelenlét Pont. „Jöttek, mert mondjuk szerettek volna telefonálni, de a küszöböt nem lépték át. Így kivittem nekik a telefont.” Pár hónap múlva szép lassan kialakult a bizalom a falubeliekben. Jelenleg mosási lehetőséget biztosítanak a helyieknek, baba-mama foglalkozásokat tartanak és tanodasarok működik. Az idősek klubját úgy tette hívogatóbbá Péter, hogy közös főzéseket szervezett az alkalomhoz.
„Egyik alkalommal mondta az egyik hölgy, hogy ők nagyon szeretnek jönni beszélgetni, de muszáj főzni is? Így elhagytuk a főzést, viszont kiderült, hogy régen sokan dolgoztak a varrodában, ami hiányzik nekik” – meséli Péter, aki ezt hallva beszerzett néhány varrógépet, és hamarosan beindítják a varróklubot. Óvodásoknak is tartanak iskola-előkészítő foglalkozásokat, de olyan is van, hogy csak átjön játszani, palacsintázni az egész óvoda. Nyáron szerveztek lekvárfőzést, bográcsoztak, megtartották a déli harangszó napját is a nándorfehérvári csata dátumához kapcsolódva. „A gyerekek akkor is jönnek, amikor nincs kifejezett foglalkozás. Nyáron már sokszor nyitásra itt vannak, mert anya még alszik, ők pedig éhesek. Adunk nekik enni, aztán játszanak: bunkert építenek, fára másznak” – meséli Péter, aki szerint második otthonná vált a gyerekek számára a Pont. Tervei szerint itt, a számukra védett helyen kezdenék el a helyi lelkipásztorral a hittel való mélyebb ismerkedést. Fontos célkitűzés, hogy a gyülekezet életébe bevonják azokat a családokat, akikkel kapcsolatuk van a Jelenlét Ponton. „Ezek az emberek messze vannak a hittől, de már a gyermekek automatikusan Áldás, békességgel köszönnek. Ezek pici morzsák, de fontosak” – állítja Péter, aki arról is beszél, hogy bár a Felzárkózó Települések program alapvetően nem a cigányokra fókuszál, a klienseik nagy része közülük kerül ki. Drávafokon a lakosság mintegy fele cigány származású, és anyagilag is ők vannak a legnehezebb helyzetben, de sok nyugdíjas is jár hozzájuk. A programban lehetőség van úgynevezett krízisre. Ez azt jelenti, hogy aki már nem tud élelmiszert vásárolni, annak a program keretében tartós élelmiszert, húst, hagymát vesznek, ami kisegíti a hónap végéig a rászorulót. „Havonta három-öt ilyen megkeresésünk is van. Elszomorító látni, hogy miért van szükségük az embereknek ilyen segítségre” – mondja Péter. Jelenleg ketten dolgoznak főállásban és három közfoglalkoztatott segíti a munkát a Jelenlét Ponton, ahol sokat beszélgetnek a gyerekekkel a Bibliáról. Péter azt mondja, látja a beszélgetések hatásait az élet apró területein, és ez nagy eredmény. A szolgálat nem könnyű, mint mondja, sokszor elfárad, de amit kap a gyerekektől, új erőt ad neki. „Egyszer aszfaltkrétával azt írtak a járdára, hogy mi egy család vagyunk.”

Képek: Váradi Levente