Már gyermekként a mesék szerelmese volt – meséli Hétvári Andrea. Amikor bemutatkozott Radnóti Miklósné Gyarmati Fanninak, Fifi néni meg is jegyezte: a neve Jókai-regénybe illő. Valóban, mintha mesei alak lenne, be is vallja: a gyermekek világa, látásmódja közelebb áll hozzá, mint a felnőtteké. „Ha elindul bennem egy mese, egy idő után mindig azt veszem észre, hogy ott vagyok a szereplőkkel, ott ülök mellettük, hallgatom, ahogy beszélgetnek, és nekem csak le kell jegyeznem az egészet.” 

Azt vallja, gyerekírónak születni kell. „Sem gyakorolni, sem megtanulni nem lehet ezt a fajta írást, ez esetben ugyanis már nem lesz hiteles, nem fogja megszólítani a gyerekeket.” Ugyanez igaz a versírásra is – magyarázza, hiszen elsősorban költőnek vallja magát. „Amikor írok, kinyílik a fejem tetején egy kis ’napfénytető’, és én csak hagyom beáramolni a fényt. Gondolkodni versírás közben nem szabad, mert akkor ott, azon a ponton eltörik a vers. Természetesen mesterségbeli tudásra is szükség van, ez az, ami tanulható. Nagyon szeretek időmértékes verset írni, de ennek is belülről kell szólnia, mert írás közben csoda történik az alkotóval, és racionális gondolatokra ez a csoda elillan.”

A legkisebbeknek is ír
Bár sokáig tartotta magát az a szomorú megállapítás, hogy a költők életművét a nagyközönség igazán csak a haláluk után értékeli, a közösségi média korában a kortárs költők épp az azonnali visszacsatolás miatt gyorsan zajos sikert arathatnak. Hétvári Andrea Facebook-oldala is hamar az óvodapedagógusok és a tanítók kincsesbányája lett, miután meghirdette, hogy ő a Rímtündér, akitől lehet kívánni. Egyre többen kértek tőle verseket, amelyeket gyakran ünnepkörökre szabva vagy oktatási témákhoz igazodva ír meg. Ő maga is pedagógus, tudja, hogy a legkisebbek számára kevesebb szöveg születik, ezért szeretne segíteni a kollégáknak. Ki is adott számukra egy szöveggyűjteményt, hiszen verseit a kiscsoportos gyerekek is könnyen meg tudják tanulni.

Nekik is azt tanítja, hogy mindenkinek van valamilyen ajándéka, talentuma, ami különlegessé teszi, és amellyel megörvendeztetheti azt a közösséget, ahová tartozik. Ezt úgy magyarázza: a pék süt, a szakács főz, az építész házat épít, mindenki beleteszi a nagy közösbe, amit tud. Ő maga mindig is gyerekekkel és irodalommal szeretett volna foglalkozni. Hétévesen magyarórákat tartott az unokatestvéreinek, kilencévesen pedig megírta első versét. Arra azonban felnőttkori betegsége ébresztette rá, hogy az Istentől kapott tehetségét ideje mások javára kamatoztatni – mert ahogy ő fogalmaz –, végső soron minden tehetségünket ezért kapjuk. „Isten minden gyermeknek, minden embernek ad egy-egy magocskát, amelyet elültethet: Tessék, ez lesz a te utad, ez a te talentumod. Minden embernek van küldetése.”

Betegen is küldetésben jár
Tünetei édesapja halála után kezdődtek, de egy kullancscsípést követően lángoltak fel igazán. „Négy évvel ezelőtt kiderült, hogy krónikus Lyme-beteg vagyok. Darabokra hullt az életem, két évig fel sem bírtam kelni az ágyból, nagyon komoly fájdalmaim és rengeteg tünetem volt.” A betegség az idegrendszerét támadta meg, ez az agy gyulladásával jár. Erős fájdalmai miatt olykor gondolkodni sem bírt, és három évig nem járt a saját konyhájában sem – a házi munkát férje végzi el a mai napig. „A Lyme-kór hullámzó állapot. Szokták mondani, hogy valaki megjárta a poklot – én tényleg ezt éreztem. Sokat beszélgettem Istennel, hogy miért hagyja mindezt megtörténni. Aztán lassan kezdtem rájönni, hogy amíg egészséges voltam, mindig másokon segítettem. Mintha Isten azt mondta volna, hogy ülj le végre, és most már foglalkozz azzal, amit neked kell csinálni!”

Mivel nem tudta, mennyi ideje lehet hátra, gyorsan nekifogott az alkotásnak. Eleinte a telefonba pötyögte be a gyermekverseket, aztán a fájdalmak szüneteiben elkérte a laptopot, és verset írt a gyerekeknek. Ahogy az óvó és tanító nénik egyre több gyerekcsoportnak megtanították ezeket, Andrea is egyre több olyan videót kapott, amelyekben gyerekek szavalják vagy kórusban éneklik a verseit. Néhány versét Andrea is megzenésítette – néha így adatik neki is. Legnagyobb öröme, hogy értékes emberi kapcsolatok születtek ebből a kölcsönösségből, ami a gyógyuláshoz is erőt ad. „Az öröm, hogy elmerülhetek az alkotásban, és a rengeteg visszajelzés lendített tovább. Ezen az úton valamiképp a Jóistennel való kapcsolatom is megváltozott.”

Vallja, hogy az írás kegyelmi állapot. „Szükség van hozzá a mesterségbeli tudásra, de az önmagában kevés, mint ahogy az emberi akarat is az. Bármit adunk is tovább másoknak, mi, alkotók csak közvetítők vagyunk.” Akkor boldog, ha a vers továbbadói és szavalói ugyanabban az örömben osztoznak. Erre betegsége tanította meg, ahogy arra is, hogy szinte minden napot ragadjon meg az írásra, nehogy elszalassza a kapott lehetőséget.

Égbe szálló gyermekimák
Olykor az írás ad vissza rég elveszettnek hitt lehetőségeket. Egy gyermekmagazint szerkesztő ismerőse kérte fel Andreát, hogy írjon gyermekimákat. „Kicsit megijedtem a feladattól, aztán legnagyobb meglepetésemre elkezdtek ömleni ezek a szövegek. Engem reformátusnak kereszteltek, de nem vittek templomba gyerekként, akárhogy is szerettem volna. Apukám évekig le akart beszélni az istenhitről, mert ő ateista volt, ezért anyukámat kértem, hogy vigyen el Isten bácsi házába. Sokat sírtam emiatt, de kislányként nem teljesült az álmom. Most viszont mintha a bennem lévő kislány beszélt volna Istenhez: elmondhattam neki, amit akkor nem tudtam.”

Az Égbe szálló gyermekimák 34 szépen illusztrált gyermekimát tartalmaz kifejezetten óvodások számára, amelyeket felekezettől függetlenül bárki jó szívvel megtaníthat a rájuk bízott gyerekeknek. A kötet főként hálaadó imádságokat tartalmaz, nem véletlenül. „Nemzedékek nőnek fel úgy, hogy a szocializációjuk biztos alapeleme a fogyasztás és a felhalmozás. A külső szépség és a tárgyak bűvöletében élünk, pedig Teremtő Atyánk legcsodálatosabb ajándékai az életben nem kézzelfoghatók. Az egymással töltött idő és azok a szeretetkapcsolatok, amelyek bennünket összefűznek, semmi máshoz nem hasonlíthatók. Az imakönyvbe írtam hálaimát a családtagokért, a barátságért, az életért, a virágokért, a gyógyulásért, a tiszta vízért, de szerepelnek benne reggeli, esti és asztali imádságok is.”

Az óvodás korban megtanult verses imák egy életen át elkísérhetik a gyerekeket, biztos kapaszkodót nyújtva nekik később is – véli a szerző. „Szeretném a gyerekeknek továbbadni a hitet a jóságban, a tisztaságban, hitet az ember emberiességében, és abban, hogy sohasem szabad azért nem megtenni valamit és nem segíteni, mert csak keveset tehetünk. Mindig, minden körülmények között meg kell tenni a tőlünk telhető legjobbat és legtöbbet valakiért vagy valamiért, akinek és aminek szüksége van rá. Ez néha egy-egy barátunk, időnként egy-egy kóbor állat és időnként maga az igazság.”

Hétvári Andrea munkásságáról még többet megtudhatnak honlapján vagy a Rímtündér Facebook-oldalán.