„Másrészt bizonyos, hogy az ember soha nem jut el önmaga igaz megismerésére, ha csak Isten arcára nem nézett előbb és ha ennek szemléléséből leszállva nem kezdi el önmagát megvizsgálni."
Kálvin
Szeretetteljes légkör matekórán
A matematika hálás tantárgy, nehéz mellébeszélni – vallja Dobos Sándor, a budapesti Fazekas Gimnázium matematikatanára. Mégsem szeretné, ha diákjai gyomorgörccsel ülnének be az óráira. Erre a velük elért hazai és nemzetközi sikerek is rácáfolnak. Pedagógusnap előtt a tanár úr szöveges feladatot kapott tőlünk: három kérdésünkre válaszolt.
Diákként Önre mely tanárai voltak nagy hatással, és miért?
Erre a kérdésre becsületesen nem tudok válaszolni. Egy élet során rengeteg kapcsolat épül, ezek közül mit ragadjak ki? Talán a családi neveltetés, a szülők, nagyszülők kerülnek az első helyre, akik elindítottak és sokáig támogattak életutamon.
Pedagógusaim közül nem egy iskolai vagy tantárgyhoz kötődő dolgot említenék, hanem a zenét. Hétéves koromban kezdtem furulyázni, pikolóztam Puska Laci bácsi fúvós zenekarában, sok évig a zuglói zeneiskola fuvolazenekarában játszottam, majd gimnazistaként bekerültem a kórusba. Ez később Szent István Oratóriumkórussá érett. Több mint két évtizeden keresztül tagja, illetve szólamvezetője lehettem. A zeneiskolát Záborszky József tanár úr vezette, mi úgy hívtuk, az „Öreg”, a kórust fia – az idén Kossuth-díjjal kitüntetett – Záborszky Kálmán irányította. Az ő hozzáállásuk, elhivatottságuk sokat jelentett. Együtt dolgozhattam velük az egyszerű próbákon, a zeneakadémiai koncerteken, a külföldi turnékon. Aktív résztvevőként benne lehettem a művészi műhelymunkában, kortársaimmal együtt csodálatos élményeket kaptam.
A gimnázium után egy évig sorkatona voltam Lentiben. Ezt is az élet iskolájának részeként tartom számon. Egyetemi éveimre nagyon szívesen emlékszem vissza. Az ELTE-n kiváló tanároktól tanulhattam, Laczkovich Miklós analízis és Freud Róbert algebra-számelmélet előadásait hétről hétre már vártam. Ezek intellektuális élmények voltak a javából, ráadásul mindketten törekedtek interaktívan bevonni a hallgatóságot. 120-an ültünk bent a Gólyavárban, Freud tanár úr név szerint szólított mindannyiunkat. Akkoriban beosztották előre az órarendünket, csoporttársaimmal lényegében négy évig együtt lehettem, algebrából előadónk tartotta nekünk a gyakorlatot is. Gondosan felépített feladatsorokat hozott, mindenkit noszogatott, a gondolkodási idő alatt körbejárt, és tényleg mindenkinek megnézte a munkáját, belekérdezett, javított vagy segített. Ilyet korábban nem láttam, nála a matek megelevenedett. Később elhívott gyakorlatot tartani, bevont az általa vezetett OKTV-bizottságba (Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny). Később, több éves tanári munka után is számíthattam rá, PhD-témavezetőm volt.
A budapesti Fazekasból nem neveket említenék, inkább azt a szellemiséget, ami az iskolát áthatja. Együtt dolgozhattam kiváló tanárokkal, foglalkozhattam nagyon-nagyon jó diákokkal. Keresztényként az ember törekedni szeretne só és kovász lenni a munkahelyén is. Amikor ezt említettem az egyik idősebb matektanárnak, akkor azt mondta: na, a Fazekasban lehet sózni, de sózódni is! Így van. Nagy hatással voltak és vannak rám azok a kollégáim, akik magas színvonalon teszik a dolgukat. Tanári munkámat döntően meghatározza, hogy olyan diákokkal foglalkozhatok, akik nyitottak, motiváltak és együttműködők.
Mit szeretne elérni a diákjai életében, és hogyan?
Szeretném elérni, hogy megtanulják a tananyagot, sőt, lehetőleg annál többet. A matematika hálás tantárgy, nehéz mellébeszélni. Ha felfedeztető úton sikerül valamit kibontani, akkor nagyon érdekessé válik, a gondolkodás öröm és sikerélmény is lehet. Egy-egy feladattal el lehet játszani: mi történik, ha megváltoztatunk valamilyen feltételt? Hogyan lehetne továbblépni, általánosítani? Milyen kérdéseket inspirál a kapott eredmény? Ha sikerül a matekot jól feldolgozni, akkor nem a feladatgyűjtemény típuspéldáinak monoton hajóvontatóivá idomítjuk a diákságot, hanem közös szellemi alkotómunkában lehetünk társak.
Szeretném elérni, hogy a tanórán egészséges munkahangulat és szeretetteljes légkör legyen. Mai napig rossz érzésekkel gondolok vissza saját tapasztalataimból azokra a tanárokra, órákra, amikor az óra előtt szorongva, gyomorgörccsel vártam a kezdést. Ezt szeretném elkerülni. Próbálom az óráimat változatossá tenni. Van, amikor a táblánál zajlanak az események, van, amikor mindenki nyugodtan gondolkodhat. Szeretem, ha ilyenkor viszonylagos csönd van, de az sem bánt, ha a szomszédok egymással valamit megbeszélnek. Pálhegyi Feri bácsitól tanultam, hogy a légkör mennyire fontos. Ennek kialakításában benne van a tanár saját habitusa, ez az indító alap. Aztán persze jön a diákokkal való interakció, ebben lehetnek nehézségek.
Szeretném elérni, hogy az osztály valóban közösség legyen. Öt alkalommal vittem végig a gimnáziumi éveken osztályfőnökként egy-egy osztályt. Szerveztem gyalogtúrát, kerékpártúráztunk Magyarországon és a Kárpát-medence magyarok lakta vidékein. Kenuztunk a Rábán, a Dunán, a Tiszán. Vannak dolgok, amelyeket nem lehet tanteremben megtanulni, sem könyvekből, de még csak a „mindenható” internetről sem. A nagy túrák jelentették az én „nyárpedagógiámat”. Némi szomorúsággal írom mindezt múlt időben. Saját családom, gyermekeim születése, felnevelése átírták az életemet, most mellettük a helyem.
Dobos Sándor a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium matematikatanára. Öt alkalommal volt speciális matematika tagozatos osztály osztályfőnöke. Vezetőtanár, munkaközösségvezető, majd kutatótanár és a matematika szakos tanárjelöltek mentora. Rendszeresen tart angol nyelvű bemutató órákat, matematikai tréningeket külföldi diákoknak. Az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny II-es bizottságának elnöke. Rendszeresen készít fel diákokat a Nemzetközi Matematikai Diákolimpiára, olimpiai szakkört, válogatóversenyeket és edzőtáborokat szervez. Ezeken a megmérettetéseken az általa kidolgozott feladatok is több ízben a verseny anyagát képezték. Angol nyelvű problémamegoldó kurzust vezet amerikai egyetemistáknak. 2011-ben szerezte meg PhD-fokozatát, a Pannon Egyetem címzetes docense, a Bolyai János Matematikai Társulat tagja. Több hazai és nemzetközi konferencia előadója. Meghívott tanárként részt vett az angol diákolimpiai csapat felkészítésén Cambridge-ben. Kutatótanári tevékenységei hidat képeznek a köznevelés valósága és a tudomány, a szaktudományos, módszertani, pedagógiai kutatások között. A Budapest-Baross téri Református Egyházközség presbitere és kórusvezetője. Nős, négy gyermek édesapja.

Kap visszajelzéseket arról, hogy jó úton jár?
Szakmailag a mindennapokban a dolgozatok eredménye és a diákok tekintete ad visszajelzést. Ha mind a kettő fényes, akkor rendben mennek a dolgok. Némi visszajelzést kap az ember a szülőktől is, bár a gimnazista korosztály igyekszik a szülőkről leválni. Egy-egy fogadóórán azért kaphatunk olyan jelzéseket, amelyek visszaigazolják a munkánkat, vagy jelzik, ha probléma van. Aki beszélget a tanulókkal, hamar kiderítheti, mely tanárokkal és tantárgyakkal mi a helyzet. Nagyon érdekes, hogy mi a „jó” tanári út! Van, akit azért szeretnek, mert következetesen szigorú. Van, akit azért, mert rengeteget tud. Van, aki szívesen elbeszélget személyes ügyekről, problémákról. Sok esetben kerülőúton érkezik rólam visszajelzés, a diák másnak mondja el, onnan jut vissza hozzám. Évtizedek tanítása során nyilván nem minden diákkal ugyanolyan a viszony, remélem az összkép döntően pozitív.
Az első osztályom ballagásán az egyik diák édesapja kérdezte, hogyan gondolok vissza a négy évre. Mondtam, hogy rengeteg illúziómmal le kellett számolnom, több tervemet nem sikerült végigvinni. Meglepődött, majd rám mosolygott és azt mondta: kívülről nem ez látszik, hanem az, mennyi minden sikerült! Mosolya és kézfogása helyretett, azóta is őrzöm.