Felekezeti hovatartozásuktól függetlenül minden kiskunlacházi pedagógus meghívást kapott a június 12-ei tanévzáró istentiszteletre a helyi református gyülekezet templomába. A hittanos gyermekek ünnepi műsorral köszöntötték őket, a gyülekezet pedig imádságban adott hálát értük és azokért az egykori tanítókért is, akiknek sokat köszönhetnek a település lakói.

„A tanárnak kell, hogy legyen meggyőződése, és azt az értékrendet rendíthetetlenül tovább kell adnia” – fogalmazott ünnepi beszédében Takaró Mihály József Attila-díjas irodalomtörténész, költő, Németh László-díjas tanár. Mint mondta: ma is vannak elhívott pedagógusok, noha társadalmi megbecsülésük csökken. „A társadalom az életszínvonalat nézi és nem az életminőséget. Pedig az óvónő és a tanító az emberi személyiség alapjainak lerakója. Egy jó pedagógus mindig teljes személyiséget nevel: érzelmi, értelmi és erkölcsi dimenzióban is formálja a rábízott gyermekeket” – fogalmazott.

Sok pedagógus kérdezheti magától: korszerű vagyok én ma még? Nem kellene követni a trendet? – sorolta. „Kierkegaard szavaival élve: aki a korszellemmel köt házasságot, hamar özvegységre jut. Nem minden értékes, ami korszerű. Lehet, hogy a hajunk, a cipőnk, a ruhánk elavult a fiatalok szemében, de a tűzben, a történelemben, a generációkon keresztül kipróbált értékek, és a szeretet pedagógiája örökre korszerű.”

Épp ezért ma már a Nemzeti alaptanterv egyik alapvetése, hogy a nevelés, oktatás legfontosabb tényezője a tanár – tette hozzá. „A pedagógusnak sorsformáló szerep jut az életben, de ez csak akkor igaz, ha fölteszi magának a kérdést: miért tanítok én, mi a célom, mit adok át a tanítványaimnak.” A pedagógus egész életében nevel és nevelődik. Sok minden adható neki és el is vehető tőle, három dolog nem: a szeretet, a felelősségérzet és az emberi nemesség – sorolta az előadó. „Ezek teszik ezt a pályát nehézzé, ugyanakkor gyönyörűvé, érdemessé és boldoggá.”

Az ünnepi istentiszteletet követően a Hősök kertjében leleplezték a tanítók emlékfáját, Kálmán Antal alkotását, amely a hősök szobra mellett kapott helyet. A település és a helyi oktatási intézmények képviselői koszorúkat helyeztek el a református motívumokkal díszített kopjafánál.

Ezt a hagyományt évről évre szeretnék folytatni – mondta Takaró András délpesti esperes, a gyülekezet vezető lelkipásztora. Mint mondta, régi, kedves barátja, Dinnyés József előadóművész, „daltulajdonos” halála után egy róla megemlékező cikkben olvasott kezdeményezéséről, hogy a tanítóknak legyen emlékhelye. „Az emlékfát a régi iskola elé, hősök emlékműve mellé, temetőink díszkertjébe vagy a templomkertbe állítsuk fel – javasolta –, és évente a település egy jeles napján emlékezzünk e tiszteletreméltó foglalkozás mestereire, a nemzet napszámosaira. Valóban: még idős fejjel is emlékszünk azokra a tanítókra, akik a szüleink mellett meghatározó karakterek voltak az életünk kezdetén. A mai pedagógusok is azok, még ha a méltatlanul alacsony is a társadalmi megbecsültségük. Sok fiatal a kudarcos első esztendők után elhagyja a pályáját, aki mégis megmarad, azokat meg kell tisztelnünk és becsülnünk. Ezért gondoltam kötelességemnek fölállítani ezt az emlékfát, amely vallási és világnézeti hovatartozástól függetlenül emlékeztet azokra a tanítókra, akik már nincsenek velünk. De hálát és köszönetet mondunk ma azoknak is, akik már nyugállományban vannak, Istennek hála még köztünk, és azoknak, akik most is a pályán vannak. Szeretnénk, ha országszerte mások is követnék a példánkat, és évről évre egyre több településen mondanánk köszönetet nekik, és helyeznénk el az emlékezés virágait a tanítók emlékhelyén” – számolt be érdeklődésünkre az esperes.

A pedagógusok ma nem kapnak akkora megbecsülést, mint régen, ezen változtatni kell – hangsúlyozta. „Az én gyerekkoromban a szüleink komoly tiszteletet követeltek meg tőlünk a tanítóink felé. Ha hazamentem és panaszkodtam, hogy igazságtalanul kaptam intőt, akkor nem kezdték ők is a tanító nénit hibáztatni, hanem azt mondták, biztos rászolgáltam. Az elmúlt évtizedek során ez a trend megfordult. Ma már a pedagógusok kezéből szinte kiveszik a fegyelmezés lehetőségét, mert azért akár még fizikai támadás is érheti őket a szülők vagy a diákok részéről. Miközben gyakran ők töltik be azt a szerepet, amit az értékválságban lévő szülők nem tudnak.”

Értéket átadni persze csak akkor lehet, ha nemcsak a szaktantárgyat tanítja a pedagógus, hanem nevel is – tette hozzá az esperes. „Egy gyakorló keresztyén ember értékrendje és a szíve szeretete alapvetően befolyásolja az iskolában végzett munkáját, viszonyulását a gyerekekhez, különösen a vásott kölykökhöz, akiknek a megértéséhez családlátogatás híján ma már különleges beleérző képességre van szükség.”

Minderről megkérdeztük a gyülekezet egyik tagját, Magyarné Baranya Zsanettet is, aki harminc elsős gyermeket tanít írni-olvasni a helyi általános iskolában.
Azt mondja, ma a legnagyobb kihívások egyike az értő olvasás megtanítása, hiszen ma már sok szülő könyv helyett telefont ad a gyermeke kezébe. Abban, hogy ő mégis elkötelezte magát a legkisebbek tanítása mellett, nagy szerepe volt alsós tanító nénijének. „Kislánykorom óta erre a pályára készültem. Katika néni minden mozdulata, kéztartása belém ivódott. Felnéztem rá, nem csak azért, amit megtanított, hanem leginkább azért, amilyen szilárd értékrend mentén, kellő szigorral nevelt minket.” Ő maga nemcsak tanítóként, de két kislány édesanyjaként szintén tudatosan figyel arra, hogy világos és követhető szabályokat, kereteket állítson fel a rá bízott gyermekeknek – számol be. Ilyenkor nincsenek vég nélküli fegyelmezési gondok; ha a gyerekek tudják, mit várnak tőlük, a terelgetésükhöz elég egyetlen szó vagy tekintet. Határozottan állítja: a következetesség nem ellentéte, hanem következménye a szeretetnek, a gyerekeknek ugyanis szükségük van igazodási pontokra és kiszámíthatóságra is. „Sokan közülük mozaikcsaládokban nőnek fel, a családi egység hiánya miatt pedig nem tudják, hová tartoznak, keresik a helyüket. Csalafinta tanító néni vagyok, mert a magyar irodalom tanításába bele tudom szőni a bibliai vonatkoztatási pontokat. Az alapműveltségünk része, hogy azok a gyerekek is halljanak a keresztyén kultúrkörről, akik nem járnak hittanórára. Ezért minden sátoros ünnepen bátran beszélek arról, hogyan kapcsolódik mindez ahhoz, amit az Úr Jézus tett értünk.” A legtöbb, amit egy pedagógus adhat, a szeretet – összegzi a tanítónő. „Akármilyen rossz napom van, amint belépek az osztályterembe, majdnem harminc gyerek ugrik föl a padból és szeretettel rohan oda hozzám. Ennél jobb érzés nincs. Rögtön felvidulok, és igyekszem nekik én is jókedvet és biztonságot sugározni. Ez nem a munkahelyem, ez a hivatásom. Nem is lehet az iskolával járó ügyeket négy órakor letenni. Nagyok a munkaterheink, és a külvilág ezt mintha nem érzékelné. A tanítónak régen tekintélye volt, ma viszont mintha csak gyermekmegőrzőként tekintenének ránk. Talán ezért sem fejeződik ki a munkánk értéke a bérezésünkben. Nagyon kevés a fiatal a pályán, nem is tudom, hogy az én gyermekeimet ki fogja majd tanítani később, ha a kollégák jó része hamarosan nyugdíjba vonul.”

Képek: Fülöp László