Így segít, aki jól segít
Mit jelent jól segíteni? – erre a kérdésre kereste a választ igei bevezetőjében az irgalmas samaritánus történetét alapul véve Szabó Róbert, drávaszabolcsi református lelkipásztor. Mint mondta, ahhoz, hogy észre vegyük az út szélén a segítségre szorulókat, le kell tudnunk lassítani, miközben egyik szolgálati helyről sietünk a másikra. „Talán éppen azért rohanunk ebben a világban, hogy már ne vegyük észre a másik ember fájdalmát. Bekötözni a sebeket azt is jelenti, eltakarjuk a másik fájdalmát, szégyenét – szemben az irgalmatlansággal, amely mindig kérkedik a másik bűnével, nyomorúságával.” Az irgalmas samaritánus a jól segítő ember mintája is – fejtette ki az igehirdető. „Sokat költött kifosztott felebarátjára, de nem adott neki pénzt. Aki bajban van, sokszor azt várja tőlünk, hogy anyagilag elégítsük ki a nyomorúságát, de fontosabb megtanítani őt járni. A samaritánus a kifosztott embert nem vitte el Jerikóig, álmai városáig sem, de föltette egy szamárra és elvitte egy fogadóba. Jó segítőnek lenni ugyanis azt jelenti, hogy egy idő után magára tudom hagyni azt, akit segítek – ahogy a szülő a gyermekét. Hogy mi történt a példázatbeli emberrel, nem tudjuk, de a samaritánus azzal a reménységgel hagyta őt a fogadóban, hogy ez az élet el tud indulni, célba tud érni.”

Esély a segítésre
A szegények értünk vannak, hogy esélyt adjanak nekünk a felzárkózásra – mondta felvezetőjében Bereczky Ildikó református lelkész, a Baranyai Programtanács koordinátora. „Nem mi teremtünk esélyt és zárkóztatunk föl, hanem ők adtak esélyt nekünk arra, hogy segíthessünk, melléjük állhassunk, és együtt mehessünk tovább. Krisztusi mozdulat ez. Mert bár Jézust az irgalmas samaritánushoz szokták hasonlítani, de Ő a történetbeli leköpött, kitaszított ember is, akit keresztre vertek, és aki feltámadása által esélyt teremt arra nekünk, hogy másoknak segíthessünk.”

Közeledések
A korábbi harkányi lelkipásztor elmondta: az elmúlt negyven évben a hátrányos helyzetű baranyai régióban szolgálók a felekezeti és egyéb törésvonalak mentén, de egymáshoz illeszkedve szolgáltak. „A csendben zajló szolgálat a Krisztus ügyéért való összekapcsolódást jelentette. Köszönettel tartozunk azért, hogy mára a püspökök fölzárkóztak ehhez a szolgálathoz. A közegyház rátalált arra, akiket Krisztus azért adott nekünk, hogy segítsenek bennünket. Ez a püspöki mellállás reményt ad azoknak, akik letöltötték itt a maguk évtizedeit, és az újaknak, akik most állnak be ebbe a szolgálatba. És ahogy Krisztushoz közelebb kerültünk, a történelmi törésvonalak ellenére a felekezeti kontinensek is közeledtek egymáshoz, nemcsak katolikusok és reformátusok, de horvátokkal, bosnyákokkal, szerbekkel, muszlimokkal is emberi egymásra találásokat éltünk meg.”

Túl a sebeinken
„Úton vagyunk mindannyian, és egyre többen vannak szellemileg, lelkileg, fizikailag kifosztva az út szélén” – ezt már Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye megyéspüspöke mondta köszöntőjében. Azok tudnak másoknak is erőt adni, akik nem a saját sebeikkel vannak elfoglalva. „Vannak gyengeségeik, nyomorúságaik, de nem akadnak meg a szeretetben, a jótettben, az emberségben.” Az emberi méltóságot nem a tetteink, nem a magatartásaink, nem a kapcsolataink határozzák meg, vagy az, amink van, hanem a létezésünk maga – tette hozzá a megyéspüspök. „Az az ember, aki a létezéséhez kapcsolódik, az kapcsolódik Istenhez, és ha kapcsolódik Istenhez, kapcsolódik az embertársaihoz is.”

Milyen nyelven?
„Ne osszuk fel a világot segítőkre és segítettekre, mert e szerint a felfogás szerint a többségi társadalomnak, ha nem segít a hátrányos helyzetű embereken, szégyellnie kellene magát, míg a többiek áldozatok” – hívta fel a figyelmet előadásában Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke. A nyelvi megközelítésnek mély, szemléletformáló ereje van, ezért felzárkóztatás helyett felzárkózásról érdemes beszélni az egyházvezető szerint, hiszen minden ember felelős a saját életéért. „A megfosztottság nem ment fel a feladat alól – akinek több van, akinek több jutott, azoknak nagyobb a felelőssége, de felelőssége mindenkinek van.” Ugyanígy az esélyegyenlőség szó helyett az esélyteremtés kifejezést részesíti előnyben – tette hozzá. „Az esélyegyenlőség szó azt fejezi ki, hogy akinek van, attól elvesznek és odaadják a másiknak. Ezzel annak esélyétől is megfosztják, hogy szívesen és önként segítsen a rászorulónak. A megoldás: nem elvenni azoktól, akiknek van, hanem előbb megtermelni, amiből esélyt lehet teremteni másoknak is.” A püspök szerint a szegregáció és az integráció kettős felosztása is életidegen. Ehelyett az inklúzió, a kölcsönös befogadás és felelősségvállalás alapozza meg a kisebbségi és a többségi társadalom együttélését.

A munka világáig elkísér
A püspök szólt az egyházak szerepvállalásáról is a felzárkózásban és az esélyteremtésben. „Az egyház nem pontszerű akciókban gondolkodik; mi nem járjuk az országot, hanem élünk benne. A református egyház felzárkózásért és esélyteremtésért végzett szolgálatainak célja, hogy ne legyen olyan életszakasz, amelyben ne lennénk ott a hátrányos helyzetű emberek mellett egészen addig, míg el nem jutnak a munka világáig. Ezt a célt szolgálják az általunk működtetett Biztos Kezdet Gyerekházak, a tanodák, a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat. Ez utóbbiba évente száz új hallgatót vesznek fel, a végzetteknek pedig több mint a kilencven százaléka dolgozik.”

A jóindulat az imádsággal kezdődik
A püspök beszélt a baranyai településekről is, ahol a fogyó reformátusság mellett a cigányság megerősödött. „Dolgunk van ezzel, de nem azért, mintha a romákkal akarnánk pótolni a kieső református egyháztagokat. Az egyház önértelmezésének a lényege, hogy nem kizárólag a hívek érdekvédelmét látja el, hanem bármilyen bajba jutott emberét – nem teszünk különbséget etnikai, kulturális és egyéb alapon. Amit mi tenni szeretnénk a Baranya-program részeként, annak értéke és célja önmagában van, hogy akiknek most rossz, azoknak jobb legyen. A jóindulat, persze, onnan indul, hogy imádkozom a másik emberért. Imatémáink mellé ezért vegyük fel az itt élők, köztük a romák ügyét! Ha úgy érkeznek közénk, hogy rendszeresen imádkozunk értük, máshogy fogunk rájuk nézni – az imádság ugyanis rajtunk alakít.”

Kedvezőtlen kilátások
Bár a cigány népesség fiatalabb, mint a többségi társadalom, a cigányok várható élettartama is rövidebb – hívta fel a figyelmet Orsós Anna, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi docense. „Tíz évvel előbb meghal egy cigány nő vagy férfi, és a halandóság is nagyobb a cigány lakosság körében. Majdnem minden negyedik cigány ember nyolc általánosnál kevesebb iskolai végzettséggel bír, míg a nem cigány lakosságnak ez mindössze négy százalékára igaz. Amíg a nem romák 17 százaléka jut el a felsőoktatásba, addig a cigány lakosságnak mindössze 1 százaléka” – sorolta a szakember. Ezért is kell figyelni arra már az óvodáskorú gyerekeknél is, hogy milyen hátrányokat kellene leküzdeniük, mire iskolaérettekké válnak. Mint mondta, gördülékenyebb a beszoktatás, amikor hasonló a család és az óvoda értékrendje, minden más esetben nő a beiskolázás miatti szorongás a gyermekben és a szülőkben is.

A felsorolt hátrányok mellett az iskolai sikertelenség okai között említette többek között az iskolai szegregációt, vagyis a speciális osztályokba, iskolákba irányítást is, amely gyakorta csökkentett tananyaggal és kevésbé minőségi oktatással párosul. Az iskola sok hátrányos helyzetű cigány család számára nem több hatósági kötelezettségnél, ami hat a tanuláshoz való viszonyukra, így még a néhány osztályt végzettek többsége is funkcionális analfabéta. „Ha a szülőknek nincs saját élményük az iskola világáról, nehezen tudják támogatni iskoláskorú gyermeküket” – hívta fel a figyelmet.

Abban, hogy melyik család iskolaorientáltabb, döntő szerepe van annak, hogy milyen a család írásbeliséghez fűződő viszonya: vannak-e otthon könyvek, olvassák-e azokat, adnak-e át ismereteket belőle a gyerekeknek. Az iskola számít a gyerekek már meglévő alapismereteire – emlékeztetett a szakember.

A legnehezebb években állnak mellettük
Pedagógusként ő a Pécsi Tudományegyetem cigány származású hallgatói mellé állt. Többen létrehoztak egy közösséget, a későbbi roma szakkollégium elődjét, ahol a fiatalok szabadon beszélgethettek arról, mi történt velük az órákon, megvan-e mindenük. Számítógéphez is odaülhettek, mivel a legtöbbüknek nem volt a tulajdonában a tanuláshoz szükséges drága eszköz.

Bár felnőttekről van szó, az egyetemistáknak szükségük van támogatásra tanulmányaik idején. „Gyakori, ha a szülők azt látják, a gyerekük szenved a megnövekedett tanulmányi terhek alatt, inkább a könnyebb ellenállás felé terelnék őket, arra biztatva őket, hogy menjenek dolgozni, és minél előbb keressenek pénzt.” Orsós Anna elmondta, a később a szakkollégiumi hálózatba bekapcsolódó közösség mentortanáraként az ő célja ezzel szemben az, hogy a roma hallgatók időben befejezzék egyetemi tanulmányaikat, és valamit adjanak is vissza abból, amit kaptak. Ezért is vezették be, hogy a felsőbb évfolyamos hallgatók az újonnan érkező diákokat mentorálják.

„Ők az egyetemi családom”
Erről osztotta meg tapasztalatait Orsós Anna egyik mentoráltja, Mándoki Stella ötödéves fogorvostan-hallgató is. Elmondása szerint szülei szeretettel támogatták, de ők maguk nem tudták felmérni, gyermeküknek mennyit kell tanulnia az egyetemen. Stella akkor érezte először komfortosan magát az intézmény falai között, amikor szembesült vele, hogy más diákok is hasonló cipőben járnak, és ők nemcsak szeretettel tudják támogatni, hanem megértéssel is. „A szakkollégiumi közösség olyan, mint az egyetemi családom. Nekik köszönhetően nemcsak a tanulmányaim haladtak előre, hanem a roma identitásomban is megerősödtem” – számolt be. Ő is volt mentor, jó érzéssel töltötte el, hogy fogadhatta az elsőéveseket, akik szoronganak, nem tudják, milyen órákat érdemes felvenni. Miközben őket segítette, egyfajta vezetőszerepben is kipróbálhatta magát. Emellett önkénteskedik egy tanodában is, ahol általános iskolás gyerekek számára szervez közösségi programokat – tette hozzá.

Az előadásokat követően a konferencia referátumokkal folytatódott, köztük Komlósiné Sümegi Nóra református lelkészével, aki roma közösségekkel együttműködve végez bibliafordítói tevékenységet. Bemutattak néhány jó gyakorlatot a felzárkózásra és az esélyteremtésre is: a Református Szeretetszolgálat sellyei Tanoda és Gyermekháza munkájáról Eperjesi Tamás felzárkózási osztályvezető beszélt, míg a Magyarországi Református Egyház és a svájci partnerszervezete, a HEKS által támogatott inkluzív pedagógiai programról Pintérné Lázok Orsolya, a Nagyharsányi Általános Iskola igazgatója számolt be. Művészeti előadásokkal készültek az iskola diákjai, köztük a Pécsi Református Kollégium kamarakórusa is fellépett.

Képek: Füle Tamás

Kapcsolódó cikkeink:

Jó kis hely
Míg mások elmennek, néhány környékbeli keresztyén ott marad az elnéptelenedő, cigányok lakta faluban, hogy reményteljes jövőképet és gyakorlati segítséget nyújtson a helyieknek. Egy kelet-ormánsági faluban, Kémesen jártunk, ahol egyházi támogatással nyílt meg a mára már a közösségi élet központjának számító Jó kis hely.

Biztos kezdet
Ahol az Isten hozott nem csak szlogen – a sellyei Biztos Kezdet Gyerekházban jártunk.

„Tessék nekem verset adni!”
Az iskola már az alsósoknak is megterhelő. Mégis van olyan hely, ahova szívesen járnak azok a gyerekek, akiktől otthon talán nincs, aki megkérdezze: kész-e a lecke, hogy telt a nap, minek örülnek, miért szomorúak.

A színvak iskola
Az iskola, ahonnan nem akarnak lógni a gyerekek. Halmozottan hátrányos helyzetű a többségük, mégsem múlik el tanév anélkül, hogy valamilyen országos versenyeredményt ne zsebelnének be. Pedig nem versenyistállóról van szó, hanem egy olyan református intézményről, amely nem a szegregációt erősíti.