Amikor Éva és Pisti megtudták, hogy a várt hat hónap helyett csak három hónapra hosszabbította meg a családok átmeneti otthona a velük kötött megállapodást, arcukra kiült az ijedelem. Már több mint három éve éltek átmeneti otthonban, a mostaniba egy éve költöztek be, és egy újabb intézményi ellátásban töltött időszak gondolata a legfájdalmasabb kudarcélményeiket idézte. Bele sem mertek gondolni, mi történik, ha nem sikerül albérlethez jutniuk.

Az utóbbi hónapokban megtakarításuk ütemesen gyarapodott, pontosan terveik szerint. A pénz tehát nem jelentett különösebb akadályt abban, hogy egy szerényebb albérlethez jussanak, sokkal inkább a cigány származás és a nagy gyereklétszám miatt fordítottak hátat a lakástulajdonosok. Már csak három hónapjuk maradt a kiköltözésre. Ha nem találnak albérletet, másik otthonba kell jelentkezniük.

Éva és Pisti is bejelentetten dolgoznak. István éjszaka is dolgozik, általában huszonnégy órát egyhuzamban a portán. Azután átmegy a másik munkahelyére, és ott is ledolgozik egy műszakot.
Nem fogja ezt így sokáig bírni, István – mondják az orvosok, akik időről időre biciklire tessékelik, hátha a terheléses vizsgálat eredményei, az idő előtti kifulladás jobb belátásra bírják, és feladja az egyik munkahelyét. De a családot el kell tartani, az öt éhes gyerekszáj egy újabbal bővült: néhány hónapja unokájuk született.

Juli, a család legnagyobb gyermeke tizenöt évesen szülte a kis Szelinát. A gyermek apja az első igazi szerelem, amolyan gondtalan, elsöprő, nevenincs királyfi. Ki az apád, Szelina? Az anyakönyvi kivonat sejtelmesen hallgat róla, Szelina Zselyke, született február tizennegyedikén, Bálint napján. Ez a nap új értelmet nyert, a kis élet szeretete örökre beírta magát a naptárba és az anyja szívébe egyaránt. Ki az anyád, Szelina? A kislány édesanyja még kiskorú, hivatalosan így a nagymama, Éva vállalta a gyámságot.

De ki az apád, Szelina? Attila gyakran látogatta a családot, elveszi Julit valamikor, csak egy kicsit kell még várni, hogy betöltse a tizenhatot, s elveszi ő, el bizony, ő lesz a kis Szelina apja is. De Julira még várni kell, hogy nagy legyen, s az nem úgy van ám, hogy a gyámhivatal csak úgy visszaadja a gyámságot az anyának. Ki az anyád, Szelina?

Juli azt mondja, ő már nem bírja, olyan, mintha nem is az övé lenne a kislány. Szelina az enyém, én vagyok az anyja, én döntök róla, mondd ki Juli, a tied ő, csak a tied. Juli álmodik. El fogunk egyszer költözni, saját családom lesz, Attika, Szelina és én, és albérletben fogunk lakni, én nevelem Szelinát, Attika fog dolgozni. Juli, tudod, mennyibe kerül az albérlet? Juli, honnan lesz pénzed? Juli, mikor fejezed be az iskolát? Juli elcsendesedik, figyel. Gondolkodik és mérlegel. Felnőtt lett, és mint felelősségteljes felnőtt úgy döntött, hogy vár. Megvan az ideje mindennek, és ő sejti az időt, kivárja, amíg szakmát szerez, és azon dolgozik, hogy Attilával közösen építse a jövőt. Juli már nem csak álmodik, hanem tervez is.

Éva és Pisti is terveznek, hiszen telik az idő, lejár az újabb három hónap. Hova fognak költözni? Mindketten beizzították már a családtagokat, a munkatársakat, ismerősöket, hátha tud valaki olcsó albérletet ajánlani. Járja Éva a hivatalokat is, üresen konganak a folyosók.

Ki az, aki utat készít a pusztában?

Egy újabb meddő látogatás az önkormányzatnál. Éva felül a villamosra, tekintete a távolba mered, de nem oda figyel, tudja ő, hogy a gondolataiban van a válasz. Próbára tett az Isten, megint próbára tett, hogy össze tudom-e tartani a családot. Hogy egyben maradunk-e, vagy szétszakadunk.

Éva mosodában dolgozik. Kemény munka ez, gyomor kell hozzá, de Éva kitart, nem hagyja magát, küzd, harcol a gyerekeiért, a családjáért. Néhány hónap alatt ő lett a csoportvezető helyettese, sokat bíztak rá. Éva pótolhatatlan, mert kitartó, és a kitartás elengedhetetlen ezen a munkahelyen. Mi lesz, ha költözniük kell? Ott kell hagynia a munkahelyét? Éva, nem engedünk el, kitalálunk valamit, segítünk! És azután csend támad. Mintha nem mozdulna semmi, csak a tanácstalanság súlya nő meg annyira, hogy kilátástalanság lesz a neve. Valóban segítesz? Már csak három hét van hátra...

A csendben hirtelen beállt a nyugalom. Láthatatlan kezek már előre elkészítettek mindent, a csoda megtörtént: lakáshoz jutottunk!

Némi nosztalgiával néztek körbe az átmeneti otthon lakásában: itt laktunk. Majd elmegyünk, bejárjuk a kerület utcáit újra, ahol olyan sokat jártunk, és elbúcsúzunk a régi ismerős üzletektől, utcasarkoktól, tömbházaktól.

Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek!

Új lakás – új kezdet. Nincs több átmeneti otthonban lakás, nincs több szorongás sem, hogy hova költözhetnének, mert révbe értek.

Ennyi? Révbe értek?

Az új kezdettel sincs megállás. Éva gondolatai több évre szaladtak előre. Pisti és Éva együtt terveznek, számolgatják, hogy mennyit költenek az albérletre és a rezsire, mennyit tudnak félretenni. Számolgatják, hogy Pistinek mégis fog kelleni az a másodállás, másképp nem jönnek ki, a számlákat márpedig fizetni kell, a hat gyerekszájat pedig etetni.

Mi lesz, István, az egészségével? – Gondoskodik az Isten, ahogy eddig is.

Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok! Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok. (Ézsaiás próféta könyve 43. rész, 19. vers)

Magyarországon évente több száz otthontalanná vált család jelentkezik családok átmeneti otthonába. Az itt eltölthető időt törvény szabályozza, egy évet, de legfeljebb másfél évet tölthet egy család egy átmeneti otthonban. Ha ez idő alatt nem sikerül megoldaniuk a lakhatásukat, tovább vándorolnak egy másik otthonba, amennyiben felvételt nyernek. Ha ez nem sikerül, a gyermekeket ideiglenesen kiemelik a családból. Éppen ezért az átmeneti otthonban lakó családok többsége úgy éli meg ezt az egy-másfél évet, mint versenyfutást az idővel, tele aggodalommal és szorongással. Nem mindegy, mi várja őket a végén.

Kővári Erzsébet

Képünk illusztráció, a történetben szereplő neveket pedig megváltoztattuk.