Az idei házasság hetének arcai, Gorove László mentőorvos és felesége, Gorove Krisztina évente nagyjából hetven embernek tart jegyesoktatást. Az Őszintén a házasságról – Páratlan beszélgetés közismert párokkal című rendezvényen két másik házaspárral ültek össze, hogy beszélgessenek párkapcsolati tapasztalataikról. Közülük Sapszon Borbála karnagy és férje, Varga Márton a MÉCS közösség aktív tagjaiként szintén sokaknak nyújtottak már segítséget kapcsolati problémák megoldásához. Fábián László olimpiai bajnok öttusázó, a MOB sportigazgatója és felesége, Fábián Mónika ebből a szempontból kilógtak a sorból; gyakorlatias szemléletük és élettapasztalatuk azonban tökéletesen kiegészítette a másik két páros által mondottakat. Beszélgetésüket Mohay Bence sportriporter moderálta.



Szakításból házasság

„Mi nagyon fiatalon ismerkedtünk meg, ezért szükségünk volt a házasságunk előtti hétéves időszakra” – mesélte Gorove László. Még a hetedik évnek a vége felé is maradt benne bizonytalanság, ekkor ugyanis úgy érezte, hogy mielőtt végleg elköteleződne, szeretne még egy kis szabadságot, ezért hirtelen szakított Krisztinával.

„Körbe szeretett volna nézni a piacon a döntés előtt” – emlékezett vissza a felesége. Azon a nyáron külön voltak, az iskolai szünet alatt nem is keresték egymást. Mivel azonban Krisztinának korrepetálásra volt szüksége fizikából, végül szeptemberben megkereste Lászlót, hogy gyakoroljon vele. „Egyszer megvárt a gimnázium előtt, és meghívott a New York Kávézóba. Bár ekkor megmutatott nekem egy fényképet azzal, hogy „ez az új nőm”, végül mégis úgy döntött, hogy én kellek neki, ezt utána meg is mondta nekem.” László világosan emlékszik még most is arra a pillanatra, amikor ráébredt, hogy nincs értelme tovább totojázni. Így jutott el a lánykérésig.

Krisztina végig tudta, hogy Lászlót szeretné férjéül. Egyetlen egy pont volt, amikor megingott. „Egy április elsején közölte velem, hogy rá fog szokni a pipázásra, és hosszasan ecsetelte az előnyeit. Én nagyon nem szerettem volna dohányzó férjet, így kétségbeestem az ötlettől. Egész éjszaka nem hagyott nyugodni ez az ügy. Másnap viszont azzal köszöntött, hogy az egész csupán április elsejei tréfa volt” – mesélte.



A hőstettek szerepe

Sapszon Borbála és Varga Márton egyetemistaként ismerkedtek meg egy erdélyi nomád tábor során. „Öt évig jártunk egymással, utána egy évig voltunk jegyességben. Ez alatt az időszak alatt végig voltak olyan hőstettei Marcinak, amelyek miatt én már reménykedtem abban, hogy megkéri majd a kezemet. Egyszer például Budapestről Linzig elbiciklizett egy barátjával azért, hogy láthasson engem” – idézte fel a kezdeteket Borbála.

Férje eredetileg csak barátságot szeretett volna, mert egy fájdalmas szakítás után másfél évig nem akart új kapcsolatba kezdeni. „Egy barátom végül arra biztatott, hogy imádkozzak Istenhez egy párért. Végül így is tettem, ennek köszönhetem, hogy megtaláltam azt, akit kerestem” – vallotta meg Márton, aki szerint egyértelmű volt, hogy ezután a kapcsolatuk a házasság felé tartott.



Bizonytalanság

Végül a Margitszigeten kérte meg Borbála kezét. „Az eljegyzésünk után elvonultunk egy kicsit, külön-külön, távol egymástól és a világtól, arra várva, hogy Isten is megerősítse bennünk a döntésünket” – mondta Márton, aki másfél hónapra ment ki ebben az időszakban Angliába, egy ottani keresztyén közösséghez.

Borbála Franciaországba ment egy helyi Taizé-szervezethez. „Én az együtt töltött öt év alatt is arról kérdeztem Istent, hogy ezt a fiút szánta-e nekem. Amikor hazajöttem Franciaországból, pánik lett úrrá rajtam. Meg is mondtam Marcinak, hogy elbizonytalanodtam. Erre ő azt válaszolta, hogy akkor hagyjuk az egészet” – idézte fel az esetet Borbála. Márton úgy érezte, ezzel összedől minden, ezért reagált ennyire hevesen. Borbála szerint mégis ez a rendhagyó reakció adott új tüzet az érzéseinek. „Ez meglepett engem, és egyúttal hozzá is segített a végső döntéshez. Össze is házasodtunk.”



Edzőtábortól edzőtáborig

Fábiánék esetében jóval gyorsabban zajlott le az ismerkedéstől a házasságig tartó folyamat. „Akkoriban napi tizennégy órát edzettem. Emiatt az alatt a tizenöt hónap alatt, amíg az első találkozástól eljutottunk az esküvőig, körülbelül három hónapnyi időszakot lehettünk ténylegesen együtt. Szóval elég hamar eljutottunk az esküvőig. A polgári házasságkötésünk tizenhárom perc és húsz másodperc volt két edzés között. Az egyházi szertartásra azután már több időt fordítottunk” – mondta Fábián László.

Mónika így idézte fel a megismerkedésüket: „Egy tatai edzőtáborban futottunk össze először egy ajtóban. Elálltuk egymás útját, ellenkező irányba toltuk az ajtót, és nem tudtuk eldönteni, hogy most akkor ki vagy be. Végül sétáltunk egyet kettesben vagy másfél órát. Eléggé sötét volt, így nem láttam, hogy néz ki pontosan, csak az alkatát jegyeztem meg magamnak. Másnap derült ki, hogy öttusázó, de a neve akkor sem mondott nekem semmit. Később összefutottunk az öttusa-világbajnokságon, ahol én dolgoztam, ő meg versenyzett. Meglepő módon megnyerte a versenyt.”



Mónika két hónap után mutatta be párját édesapjának. „Apám egyszer csak kijön hozzám a szobából, és azt mondja: „Kislányom, gratulálok! Megkérte a kezedet!” Én meg nem értettem, miről beszél. Valójában három hónappal ezután kérte meg a kezemet. Késő éjszaka ért haza, és elkezdett matatni az ágy alatt. Előrántott onnan egy gyűrűt, nagyon megható volt. Én azt gondolom, hogy a közvélekedéssel ellentétben nem a nő az, aki forszírozza a házasságot.”

Férje úgy emlékezett vissza, hogy egy spanyolországi utazása során szánta rá magát erre a lépésre. „Egy edzőtáborban voltam kint. Ahogy sétáltam Barcelona utcáin, és azon gondolkodtam, milyen szuvenírt vigyek a páromnak ajándékba, egyszer csak szembejött velem egy ékszerbolt. Ekkor ébredtem rá, hogy el szeretném jegyezni Mónikát. Meg is vettem a gyűrűt.”



Felkészülni

Honnét tudhatja egy pár, hogy készen áll már a házasságra? – tette fel a kérdést Mohay Bence. „A készen állás azt jelenti, hogy hozok egy életre szóló döntést, amit nem fogok megkérdőjelezni” – fejtette ki Gorove László. Szerinte fontos ehhez tisztázni, hogy a házasság nem nevelőintézet, olyannak kell elfogadnunk egymást, amilyenek vagyunk. Időt kell hagyni a házasság előtt egymás megismerésére, de azzal is tisztában van, hogy az ő hét évük nem az ideális hossz ehhez. Azt javasolja, hogy legalább négy évszakot töltsenek együtt a párok, mielőtt a döntést meghoznák.



„Nekünk nem volt sok időnk ismerkedni, de sok minden már az ajtó tologatásakor, azaz az első találkozásunkkor kiderült’ – vélte Fábián László, aki azért bevallotta: kicsit maga is meglepődött a döntésén a barcelonai ékszerbolt előtt állva. „A felkészülésben annyiban szerencsém volt, hogy kétféle családból hoztam magammal tapasztalatokat. Az egyik a vér szerinti családom volt. Három anyukával nőttem fel, és a testvéremnek is három felesége volt. A másik családom a sporttársaim voltak, egy harminc-negyven emberből álló közösség. Mindkét helyen nagyon sokat tanultam a kapcsolatokról.” Felesége számára azonban a révbe érés nem a házassággal jött el, hanem két év múlva. „Amikor azt éreztem, hogy most már lehetne gyerekünk, akkor jött el számomra ez a pillanat” – mondta Mónika.



„Én annak idején úgy éreztem, hogy az az öt év felkészülés nagyon hosszú ideig tart” – emlékezett vissza Borbála, aki saját bevallása szerint inkább érzelemvezérelt, mint racionális. „Fontos, hogy a házasság dinamikus maradjon, ez őrzi meg a lángolást” – tette hozzá. Mártonnal annak idején jártak jegyesoktatásra, és a jegyeseknek szóló MÉCS napokra is. Ez utóbbit általában vízválasztónak tartják a párok életében: vagy szétmennek utána, vagy egy életre elkötelezik magukat egymás mellett. Márton meg is ijedt ennek a súlyától, de utólag hasznosnak érezte. Ő azt is fontosnak tartja, hogy a pár tagjai házasság előtt minél többféle helyzetben lássák egymást. Hozzátette: az ismerkedés nem áll meg a házasságkötéssel.



Hogyan kommunikáljuk a problémákat?

Mindenre nem lehet előre felkészülni. Mégis, mi az a hasznos tanács, amire jó lett volna, ha még a házasság előtt fölhívják a figyelmeteket, hogy ne nektek kelljen rájönni? – kapták meg a kérdést a beszélgetés résztvevői. „A gyerekekkel, munkahelyekkel újabb feladatok jöttek, ezeket közösen oldottuk meg, szépen összezárva. Ugyanakkor ennek az lett a következménye, hogy a feladatokra koncentráltunk a másik helyett, és elidegenedtünk egymástól. Egymás mellett éltünk csak, ez bukott ki a házasságunk tizedik évében, amikor Kriszta közölte velem, hogy nem is beszélgetünk” – emlékezett vissza Gorove László.

Felesége szerint a baj korábban kezdődött. Úgy látta, hogy már az összeköltözés után elindult ez a folyamat. „Bár csapatmunka volt közöttünk, az intimitást szinte csak az ágyban éltük meg, pedig nekem igényem lett volna több törődésre, odafigyelésre a mindennapokban is. Amikor ezt szóvá tettem, Laci úgy kétségbeesett, hogy a végén még nekem kellett vigasztalnom azzal, hogy nincs akkora baj azért.” Emiatt is vezették be a heti egy kötelező randevú intézményét az életükbe.



„Meg kellett tanulnunk egymást” – idézte fel az első házaséveket Mónika. „Néhány dologra csak menet közben jöttünk rá. Én az a típus vagyok, aki mindent kibeszél magából. Laci viszont úgy áll hozzá a legtöbb kihíváshoz, hogy nincs is semmi baj. Konfliktusok esetén sokszor a háttérbe vonulás volt a reakciója, amitől rosszul éreztem magam. Meg kellett tanulnom, hogy milyen stílusban kell vele beszélnem. Mivel folyamatosan változunk, a megismerés még ma is tart.” Fábián László felfogását hatéves kora óta határozza meg a sport, ahol ha azt mondták valamire, hogy nem jó, akkor az nem jó, és kész. Éppen ezért a házasságban is eleinte így reagált a problémákra. De most már igyekszik elraktározni ezeket a helyzeteket, és utólag végiggondolni őket. „Magamban rágódom rajtuk, de közben keresem az utat” – mondta.



Gépek mellett

Gorovééknél később komoly gondokat okozott a televíziózás is. Akkor is leültek elé, ha egyébként nem volt semmi olyasmi, amiért megérte volna. Amikor ráébredtek, hogy emiatt kevesebbet figyelnek egymásra, elhatározták, hogy megszabadulnak a készüléktől. „Kiraktuk a lakásból, hogy ne rontsa tovább a közös életünket” – árulta el Krisztina.



Márton számára a számítógépezés volt nagy kísértés. „Amikor Bence fiunk született, én elég sokat dolgoztam. Este tizenegykor jöttem haza, és azt gondoltam, keményen dolgozó családfenntartóként jogom van egy kis kikapcsolódáshoz. Leültem egy kalózos stratégiai játék mellé, és sokszor hajnali háromkor feküdtem csak le aludni. Ezalatt Bori kelt fel a kicsihez. Végül már nem bírta, és szólt, hogy ez így nincs rendben. Elsőre tiltakoztam, de később beláttam, hogy igaza van.” Borbála szerint ez a helyzet azért mérgesedhetett el, mert ő több gondoskodást igényelt volna a férjétől. „Levettem a gyűrűmet, és elé raktam azzal, hogy vagy ez, vagy a játéka” – emlékezett vissza.

Később felkeresték az őket a házasságra felkészítő atyát is, hogy segítsen nekik elrendezni a konfliktusokat. A helyzet annyira elmérgesedett, hogy eleinte nem együtt, hanem külön-külön mentek hozzá beszélgetni. „Miután megszületnek a gyerekek, minden logisztikai problémává alakult, amelyeket ki lehet pipálni egy listán” – mutatott rá Borbála. Végül sikerült felülkerekedniük ezen a krízissel teli időszakon, és legfontosabb tanulságként azt szűrték le, hogy egymás megismerése mellett rendkívül fontos az önismeret is.



Minőségi idő

A párokat ezután a legutóbbi randevújukról kérdezte Mohay Bence. Fábiánék elmesélték, hogy náluk a péntek délutánok szólnak az együtt töltött időről. Ezt a negyedik gyerek után vezették be, és azóta is rendszeresen megtartják. Most sem maradt el az aktuális alkalom. Van az úgy, hogy csak közös vásárlásra vagy mozizásra van lehetőség, de ez is számít. Amikor meg lehet, igyekeznek kettesben elutazni.

„Mi még a házasság hetének nyitó istentisztelete előtt utaztunk le Noszvajra, hogy legyen egy kis időnk egymásra. Így a református templomba már frissen, feltöltődve érkeztünk” – mesélte mosolyogva Krisztina. Számukra egyébként az egész házasság hete egy rendhagyó randevú: élvezik az interjúkat, a beszélgetéseket, a sétákat. De gondolnak arra, hogy a gyermekeik számára is legyen lehetőség rendszeres randevúkra, ezért hetente tartanak unokanapokat. „Egészen másképpen jönnek vissza ilyenkor a gyerekeink. Látszik rajtuk, hogy mennyire jót tett nekik” – mondta.

Borbálának és Mártonnak nincsen rendszeresre lefixált randevúalkalma, ők a gyerekek lefektetése után igyekeznek időt szánni egymásra. Ilyenkor fontos, hogy ez ne az ágyban történjen, hanem a fotelben, konyhaasztalnál, hogy ne alvás legyen belőle. A gyerekekkel való közös imák mellett kettesben is szoktak imádkozni. „A kicsik néha húzzák az időt elalvás előtt, emiatt sokszor egyre türelmetlenebb leszek. Nehéz nekik elmagyarázni, hogy nekik is jó, ha a szüleik több minőségi időt tudnak egymásra fordítani” – vallotta be Márton. A gyerekekkel is sok olyan közös programot szerveznek egyébként, amely számukra feltöltődés. Ilyenek például a biciklis kempingtúrák is.



„Mikor csináltatok utoljára valamit először?”

„Nemrég olvastam egy érdekes interjút a Gorove házaspárral. A legvégén azt kérdezték meg tőlük, hogy mit fognak kérdezni a következő pártól a jegyesoktatáson. Ők erre ezt felelték: „Mikor csináltatok utoljára valamit először?” Én most megfordítanám ezt a felállást, és megkérdezném tőletek ugyanezt” – vezette fel az utolsó témát Mohay Bence.

Gorovéék számára az egész házasság hete egy ilyen alkalom, hiszen ennyit még sohasem beszéltek magukról a nyilvánosság előtt. Fábiánéknak már eleve az is új helyzet, hogy idegenek előtt kell a kapcsolatukról beszélgetni. A Sapszon–Varga házaspár pedig inkább a jövőt tervezi: mindketten kerek életkort fognak betölteni a következő évben, ennek apropóján szeretnének elmenni kettesben egy többnapos biciklitúrára.



A beszélgetés végére kiderült, hogy a három párban minden különbözőség ellenére igen sok a hasonlóság. Talán olyan elemei ezek a házasságoknak, amelyek mindannyiunk életében visszaköszönhetnek. Éppen ezért nem árthat, ha mindezek alapján átgondoljuk saját kapcsolatainkat. Tegyük fel magunknak a kérdést, hogy mikor csináltunk utoljára valamit először a párunkkal együtt!


Fotók: Asszonyi Eszter