„A jót a rossztól elválasztó vonal nem államokon, nem társadalmi osztályokon keresztül, sőt nem is politikai pártok között húzódik… hanem minden emberi szívben.”
Alexander Szolzsenyicin
Bölcsőtől az egyetemig
Bölcsőtől az egyetemig végigkísérni a roma gyerekeket és fiatalokat, hogy a társadalom teljes értékű tagjaiként sorstársaiknak jó példát és segítő jobbot nyújthassanak – ez is célja a kormányzati és egyházi összefogással megvalósuló társadalmi felzárkóztatási programoknak. Hogy miként valósulhat meg a kitűzött cél, arról a budapesti Ráday Házban megrendezett Összetartozunk romaintegrációs nap kerekasztal-beszélgetésein esett szó.
Elsőként a társadalmi felzárkóztatás különböző lépcsőfokait vették górcső alá azok a szereplők, akik hosszú évek, évtizedek óta a romaintegrációnak szentelik idejüket, energiáikat.
A felzárkóztatás elsődleges színtere az oktatás és a szociális hátránykompenzáció, de nem csupán az otthonról hiányzó játékok vagy fejlesztőeszközök pótlása a cél már a legkisebbek között végzett szolgálatban sem – erről Balogh Gyula, a nagyrábéi Tündér Lala Biztos Kezdet Gyerekház szakmai vezetője beszélt. Mint mondta, már hároméves kor alatt elkezdhetik abba az irányba terelni a gyerekeket és a szülőket is, hogy érdemes tanulni, fejlődni, mert kitartó munkával lehetséges akár az egyetemi diplomáig is eljutni.
Amikor a gyerekeknek nincs, aki segítsen a házi feladat megírásában, vagy épp nincs otthon számítógép és internet, akkor a tanodák nyújthatnak mentőövet, így a hátrányos helyzetű családok gyermekei már nem maradnak le törvényszerűen társaiktól az osztályban.
Hajdú Zsolt, az ibrányi Iránytű Tanoda vezetője elmondta: munkájuk csepp a tengerben, de annak a több mint száztíz gyermeknek, akik mellé az elmúlt több mint egy évtizedben odaállhattak, fontos lépcsőfok volt.
Tanodájuk különlegességét nemcsak az adja, hogy náluk működik az ország első gyermekfilmstúdiója, hanem az is, hogy roma szakkollégiumi hallgatók mentorálják a gyerekeket, akik nemcsak tudásukkal segítenek, de jó példát is nyújtanak számukra. Ezzel körbeér a szolgálat köre is: az egykori segítettekből segítők válhatnak.
Oláh Róbert története is ilyen: a Magyarországi Evangélikus Egyház felzárkózási koordinátora napszámosok gyermekeként látta meg a napvilágot, aki maga is keményen megdolgozott még a cipőért is, amiben iskolába mehetett, de azt is tudta: több van benne ennél.
Ma is vallja: a cigányságnak nem lehet csupán annyi a sorsa, hogy máról holnapra éljen. Ahhoz azonban, hogy valaki átlépje a nyomortelep határait, sok korlátot le kell győznie. Őt egy tanár, egy lelkész és a roma szakkollégium vezetője is segítette ebben, de még így is magas lépcsőfokokat kellett megmásznia az egyetemi diplomáig és azon is túl. Most azon dolgozik, hogy a cigányság társadalmi felzárkóztatását segítő programok összehangolt működését segítse, és a programban részt vevők is tudják: van még hova tovább haladniuk. Ezért indítottak például mentorprogramot középiskolások számára a nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégiummal közösen, hogy segítsék őket többek között az érettségire való felkészülésben, aminek eredményességétől a továbbtanulásuk is függ.
A hátránykompenzáció azonban nem ér véget a felsőoktatásban sem: dr. Hadnagy József főiskolai docens, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Roma Szakkollégiumának vezetője arról mesélt, hosszú évek óta hogyan fordítottak gondot kollégáival az egyetemisták meghallgatására.
A roma hallgatóknak a szakdolgozat megírása is nehéz, hiszen úgy kell tudományos szövegeket értelmezniük, hogy gyermekkorukban még könyvük sem volt otthon. Az egyik kulcs a felzárkózásra épp a roma kultúra kincseinek feltárása. Ezért is indítottak filmklubot az egri egyetemen, ahol a szakkollégisták romák életével ismerkedhettek meg, Papó mesél címmel elindított beszélgetéssorozatukban pedig idős roma házaspár beszélt az egyetemistáknak arról, hogyan éltek régen a cigányok, és hogyan élnek ma. A Roma Cooking Night főzőestjein pedig olykor háromszáz egyetemistát is megvendégelnek a roma szakkollégisták. Azt valamennyi érintett fontosnak tartotta leszögezni: stratégiai partnerekre szükség van, szakmai-módszertani kérdésekben épp úgy, mint a közoktatásban és a gyülekezetekben.
A gyülekezetek felelősségvállalásának fontossága rajzolódott ki a határon túli roma közösségek felzárkózásának kérdéseit taglaló második kerekasztal-beszélgetésen is. A többségi társadalom hasonló lelki és közösségi nehézségekkel küzd, mint a cigányság, ezért az értékátadásra érdemes hangsúlyt fektetni – mondta Sárosi Arthur, a Kolozsvári Diakónia igazgatója.
A gyülekezetek megkerülhetetlenek ebben, hiszen integrálni sem a fogyasztói társadalomba, hanem a gyülekezeti közösségbe és kultúrába szeretnék azokat, akikkel kapcsolatba kerülnek. Ehhez szükséges a gyülekezeti tagok és lelkészek bevonása is a felzárkóztatási programokba. De csak akkor vonhatók be ezek a szereplők, ha kellően nyitottak a közéjük érkezők befogadására. Ennek ellenkezőjének szomorú következményei a Kolozs megyei romák között egyértelműen kimutatható: ők egy-két generációval ezelőtt még beszélték a magyar nyelvet, ma már azonban csak nevükben magyarok. Ehhez nagyban hozzájárultak azok az egyházi közösségek, amelyek kiírták őket tagjaik közül, mert nem fizettek fenntartói járulékot. A romák, persze, oda mentek, ahol ingyen is elvégezték a keresztelési, esketési és temetési szertartásokat. Sárosi Arthur hangsúlyozta: az értékátadás nemcsak szavakkal történik – Isten szeretetét a cselekvő szeretetben tapasztalhatják meg az emberek.
Vannak, akik ennél is továbbmennek: nevelőszülőként veszik gondjaikba azokat a gyerekeket, akiket szüleik nem tudnak megfelelően ellátni. A kilencvenes évek óta végzi ezt a szolgálatot Utasi Jenő plébános, a Tóthfalusi Iskolaközpont alapítója.
Mint mondta, a templom, az iskola, a diákotthon és a sportakadémia testet, lelket, szellemet megmozgató közegébe plántálják a gyerekeket. A nevelőszülők helyzete azonban folyamatos küzdelem: miközben a vér szerinti szülők tiszteletére nevelik a gyerekeket, szembesülnek azzal is, hogy a kapcsolattartás időről időre visszaveti őket, olykor a távlati célok elérését is meggátolva.
Márkus András sepsiszentgyörgyi plébános arról beszélt: akkor döntötték el, hogy cigány gyerekek számára egyházi iskolát alapítanak, amikor a képes Bibliát lapozgatva kiderült, nyolcvan 4 és 20 év közötti gyermek és fiatal közül egyetlenegy sem tudta elolvasni a képekhez írt szöveget. Maguk a gyerekek fogalmazták meg, miért: két-három osztályt még el-elvégeztek a magyar iskolában, de rongyosak voltak, megverték őket, így egy idő után nem mentek többet.
Pásztor Rita, a Partiumi Keresztény Egyetem Hittudományi Tanszékének adjunktusa a hátrányos helyzetű romák és nem romák számára szociális kompenzációt nyújtó felnőttképzés tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal.
Mint mondta, azok a felnőttek, akik részt vesznek szociális programokban, sokkal jellemzőbben beíratják óvodába a gyermekeiket, akik így valószínű, hogy az iskolát is elvégzik. Az életstratégiájuk, a motivációik, a közösséghez való viszonyuk más, mint azoké a sorstársaiké, akiknél nem sikerül enyhíteni a lemaradás okozta károkat. A képzések a magyar és a roma résztvevők közeledését is elősegítik: ahogy ráébrednek arra, hogy szociális helyzetükből fakadóan hasonló nehézségeket élnek meg, nyitottabbá és együttérzőbbé válnak egymás iránt.
Ezt szolgálja az egyre több egyetemen megjelenő romológiaképzés is – többek között a budapesti református teológiai oktatásban is. A leendő lelkészeknek kötelező az ötéves képzés alatt legalább egyszer terepre menniük, ahol személyesen kapcsolódhatnak a roma közösségekhez. Erről már a beszélgetést moderáló Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke beszélt.
Mint mondta, a romák társadalmi felzárkózása össztársadalmi ügy, és nemcsak a magyarországi magyaroké. A Kárpát-medencei romaintegrációban a magyaroknak kitüntetett szerepe van, ez látszik Romániában és Szlovákiában is, ahol számos magyarajkú iskolát bezártak volna, ha az ottani magyar romák nem oda íratták volna be a gyermekeiket.
A romaintegrációs nap közös énekléssel, Kocsis Fülöp érsek-metropolita áldásmondásával és asztalközösséggel zárult. A Markusovszky téren felállított sátraknál az érdeklődők megismerkedhettek a cigány mesterségekkel és a roma divattal, találkozhattak roma alkotóművészekkel, tájékozódhattak az oktatási és felzárkózási programokról, és táncolhattak a Romano Glaszo együttes autentikus muzsikájára is.
Képek: Füle Tamás