„Az ember annál erősebb, minél inkább kiszolgáltatja magát.”
William Booth
Digitális vízözön
Másfél évesek okostelefonnal, mobilos játék miatt kirekesztett gyerekek, önmagukban bizonytalan, szorongó fiatal felnőttek. Mit tehetünk értük szülőként, segítőként, rokonként vagy barátként?
Tari Annamária pszichoterapeuta, Villányi Gergő pszichológus és Kiss Tibor kriminológus beszélgetett egymással a Saferinternet Magyarország és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által közösen szervezett VI. Internetkonferencián. A kerekasztal-beszélgetés az internet és a digitális eszközök által meghatározott jelenkori társadalmi trendek összefüggéseit járta körül, nagy hangsúlyt helyezve a közösségi médiának az emberi személyiségre és viselkedésre gyakorolt hatásaira.
Alfától a Veteránig
Korunkban hat generáció él együtt, akik eltérő módon viszonyulnak az okoseszközökhöz, a közösségi médiához és általában a digitális technológiákhoz. A generációk a klasszikus megközelítés szerint a következők:
- Alfa: akik 2005 után születtek
- Z: akik 1995-2005 között születtek
- Y: akik 1982-1995 közötti időszak szülöttjei
- X: a Z és Y generációk szülei, akik 1960-1982 között születtek
- Baby boomer: a második világháború és a Ratkó-korszak gyermekei 1940-1960 között
- Veterán: a legidősebb korosztály, akik 1940 előtt születtek
Az Y jelenti az első hibrid generációt, ők a „könyvespolc és a számítógép között születtek”, a Z generáció huszonévesei már jelen vannak a munkaerőpiacon, az ő „harmadik kezükben” ott vannak az okoseszközök. A legfiatalabbak az Alfa generáció tagjai, ők már digitális bennszülöttek. Ma az egy-másfél éves csecsemők 10-20 százalékának (!) is van saját okostelefonja – kezdte meg a beszélgetést Tari Annamária.
„Ez önmagában is érdekes és megdöbbentő, a valódi veszélyt azonban az jelenti, hogy jelenleg több a digitális eszköz, mint az eszközről szerzett tudás. Őszintén hiszek a szülői felvilágosításban, de azt is tapasztalom, hogy egyes szülők megrémülnek az eszközökben és az internetes platformokban rejlő veszélyektől, emiatt nem mernek szembenézni a tényekkel. A digitális iparág elöntötte a világot, de amíg az iparág előállítói 16 éves koruk előtt nem adnak okoseszközt a gyereküknek, addig mi, a hétköznapi emberek már a kisgyermekeknek is adunk okostelefont.”
Traumák között
A generációk közötti különbségek egyre jobban érezhetők a digitális eszközökhöz való viszony tükrében. Ilyenkor hajlamosak lehetünk jó vagy rossz generációkban gondolkodni, a fiatalabb korosztályt elítélni, az idősebbeket felmenteni, de valóban érvényes ez a megközelítés? Megoldást jelenthet, ha egyszerűen elvesszük az okoseszközt a gyermekektől, vagy eleve nem adunk a kezükbe?
Az egyes korosztályokat érdemesebb másnak, mint jobbnak vagy rosszabbnak látni, a valódi együttműködéshez nélkülözhetetlen a generációk közötti párbeszéd. A fiatalabb korosztálynak bizonyos szempontból jóval nagyobb kihívásokkal kell szembenéznie, hiszen óriási információmennyiség zúdul rájuk, ezt tovább nehezíti, hogy egyes internetes programokat kifejezetten a függőség kialakítása céljából terveznek – vitte tovább a beszélgetést Villányi Gergő.
„A gyermekek az igazi veszélyeztetettek. Hallottam 8-10 éves fiúkról, akiket azért közösítettek ki az osztályközösségből és váltak gúnyos megvetések célpontjaivá, mert nem játszottak az egyik mobiltelefonos játékkal. Az online kirekesztés traumája azonban nem csak a gyermekeket érinti, ez társadalmi jelenséggé vált. A kirekesztetteknek és megvetetteknek nem lehet azt mondani, hogy ne használják a digitális eszközöket, hiszen épp emiatt élnek meg traumákat, ezt nem szabad bagatellizálnunk.”
Zárt terek
Ezek a traumák szoros összefüggésben állnak különféle kriminológiai változásokkal. Az egyes bűnügyi mintázatok, amelyek azelőtt az idősebbekre voltak jellemzők, ma már a 18-25 év közötti korosztálynál is megfigyelhetők – ismertette a jelenkori tendenciákat Kiss Tibor. A zaklatás jelentősen megerősödött a kibertérben élő, 18 év alatti fiataloknál, számukra még nem egyértelmű, hogy az online világ egyes normái az offline térben nem érvényesek, sőt, erkölcstelenek.
„Ez a tudatos megkülönböztetés hiányzik az interakcióikból. A nyilvánosság megváltozott,ma hamarabb fejezzük ki a negatív érzéseinket, mint az információs kor előtt. A kibertérben tapasztalható agresszív megnyilvánulások száma jelentősen megnőtt, ez a kamaszoknál különösen is érezhető, ők nagyon könnyen kifejezik haragjukat, irigységüket, a bosszúálló magatartás is megerősödött náluk.”
Abban a hitben élünk, hogy az online tér szabadságot ad, hiszen bármit megtehetünk, bárkivé válhatunk, ehhez képest mégis megnőtt a kriminalitás. Ennek oka, hogy a közösségi média valójában zárt teret hoz létre, az összezártság nagyon jól megfigyelhető a kamaszoknál. Ha egy csoport tagjai huzamosabb ideig vannak együtt egy adott zárt térben, az agresszív megnyilvánulás esélye megnő, ez az online térre is igaz – erről már Tari Annamária beszélt.
„A szabadság égisze alatt a tinik egyre jobban összezsúfolódnak, olyan csoportba szerveződnek, amely egy másik, nagyobb csoportot kezd el követni. Ma a legnagyobb ilyen közösségeket influenszereket követő csoportok jelentik, ezek érzelmi hatása nagyon erős. Egyes amerikai kutatások azt mutatták ki, hogy a kamaszok 40 százaléka közelebb érzi magához az adott influenszert, mint a saját barátait. Korunk influenszerei nagyon hamar meg tudják változtatni a trendeket és a követendő értékeket, követőik pillanatok alatt alkalmazkodnak ezekhez a változásokhoz.”
Árnyék helyett rivaldafény
A kortársnyomás régebben is erőteljesen hatott a tinikre, ma ez a profilképek által létrejött megfelelési kényszerrel párosul. Egyre több 18 év alatti fiatal jelenik meg az amerikai plasztikai sebészeten azzal a céllal, hogy arcukat olyanná változtassák, amilyen a profilképük. Egészen elképesztő végletekről is hallunk, az egyik maláj kamaszlány az Instagramon szavaztatta meg saját öngyilkosságát. Ez a világ tökéletességet diktál, a különféle programok, filterek segítségével a kilencéves kislányból kisminkelt 18 éves, a tizenhárom éves fiúból lezser srác lesz – folytatta a beszélgetést Villányi Gergő.
„Különösen nagy veszélyt jelent a fiatalokra nézve, hogy minél többet nézik a képernyőt, annál kevésbé tudnak érzelmeket leolvasni és kifejezni a való életben. Az empátia kifejezése egyre nehezebb, komoly erőfeszítésbe kerül tudatosítanunk, hogy az online térben is hús-vér emberekkel beszélünk.”
A gyerekek nagyon korán ki vannak téve teljesen szükségtelen érzelmi traumáknak, ezeket az élményeket nem az élet hozza, hanem a közösségi média teremti meg. A digitális információs korszak előtt a gyermekek verbális keretek között éltek, a fejlődésüket zavaró információk kevéssé jutottak el hozzájuk – reagált Tari Annamária.
A kamaszok árnyékban éltek, azaz nem kerültek rivaldafénybe, erre szükségük is volt, hiszen a kamaszkori átalakulások a pattanásokról, a különféle testszagok megerősödéséről, a végtagok megnyúlásáról szólnak, ehhez biztonságos árnyéktér szükséges. Régen egy kamasz körülbelül 30-40 főt ismert közelebbről az iskolában, egyeseket kedvelt, másokat utált, némelyekkel közömbös volt. Ma a kamaszok óriási rivaldafényben élnek, követőik több százan vagy ezren vannak – egy tinédzser nincs felkészítve a tömeges ellenszenvre vagy szimpátiára, valójában egyikünk sem képes ezeket elhordozni.
„Ha egy 10 éves kislány napi másfél óránál többet használja a közösségi médiát, akkor olyan fokú irigységet, rivalizálást él át, ami túlságosan mély és maradandó nyomot hagy a lelkében. Hiába várjuk el, hogy 20 évesen önmagával elégedett nő, talpraesett fiatal legyen, ehelyett a depresszív érzések áradatának terheit látjuk rajta. Minden mentális megméretés túlságosan hamar jelenik meg az életében, hatalmas mennyiségben, ennek elhordozásához egyikünk sem lenne elég felkészült.”
Amit nem szabadna világgá kürtölni
A kibertér a párkapcsolatokra is erőteljes hatást gyakorol. A különféle párkapcsolati konfliktusok kikerülnek a közösségi média platformjaira, tömegek tudnak meg olyan intim részleteket, amelyek még a legbelső baráti körökre sem tartoznának. A nők hajlamosabbak a konfliktust ilyen módon kitárni, ez azonban felér egy árulással, lehetetlen helyzetbe hozva a másik felet – ezt már Villányi Gergő mondta.
„Az online eszközök hozzászoktattak az állandó online jelenléthez, ez türelmetlenséget szül. Elégedetlenek vagyunk, ha a másik fél nem reagál elég gyorsan, ezt egyesek árulásként élik meg. Itt alapvetően kötődési problémáról beszélünk, de nem lehet várni a párunktól, hogy napi 24 órás online figyelmet biztosítson számunkra. A közösségi médiának mintha szentesítő funkciója is lenne, némelyek szerint ha a Facebookon nem jelenik meg a kapcsolat, akkor olyan, mintha nem is létezne. Ezek olyan kommunikációs problémákat okoznak, amelyeket élő beszédben nagyon hamar megoldhatnánk.”
A vízözön előtti idők
A kerekasztal-beszélgetés során a lehetséges megoldásokról is szó esett. Mit tehet a szülő, ha gyermekei a Z vagy az Alfa generációkhoz tartoznak? Tehetetlenek vagyunk a helyzettel szemben, vagy, ahogy minden történelmi korban, úgy ma is adhatunk jó válaszokat a társadalmunkat és szűkebb környezetünket érintő problémákra?
Három hétköznapi tevékenység önmagában is jótékony hatással bír az információktól, közösségi médiától terhelt központi idegrendszerre: klasszikus zene hallgatása vagy hangszertanulás, nyomtatott könyv olvasása, sportolás. Természetesen ennél átfogóbb megoldásokra van szükség, de már ezek is segíthetnek a szakemberek szerint – osztotta meg jó tanácsként Tari Annamária.
Olyan családi nyaralásokra lenne szükség, amikor a családtagok két-három hetet teljesen offline körülmények között töltenek el egymással, ilyenkor nagyon hamar fény derül a kapcsolatok minőségére és mélységére. Rengeteg kidobott idő telik el a képernyő bámulásával, olyan tevékenység ez, amelyet nélkülözhetetlennek érzünk, de valójában nincs szükségünk az állandó, céltalan görgetésekre.
„Emlékszünk még a vízözön előtt időkre, amikor a délutánt és az estét nem a telefonok előtt töltöttük? Hogyan kommunikáltunk egymással, milyen közös programokat szerveztünk, miről szóltak a beszélgetéseink? Szerintem nagyon bátor szülő az, aki megérti a valódi, offline kapcsolódás fontosságát, és a kapcsolatok működtetését minőségi időként próbálja megélni. Ma még mindig offline világban kell helytállnunk, kommunikálnunk, érzelmeket olvasnunk és kifejeznünk. Ezt a gyermekünknek is meg kell tanítanunk, számára is fontos a valódi kapcsolódás, a türelem, meg kell tanulnia, hogy nem dől össze a világ, ha egyedül van és nincs, aki percenként megerősíti őt lájkok, üzenetek formájában.”
Kíváncsiság, biztonságos online tér
Villányi Gergő szerint a kapcsolatok helyreállításához és a fiatalabbak megértéséhez nélkülözhetetlen az őszinte kíváncsiság és érdeklődés. Ha a szülő megérti, gyermeke miért épp ahhoz a csoporthoz tartozik, hogyan zajlik a kommunikáció a csoportban, a gyerek miért azt az influenszert nézi, akkor a bizalom és az empátia is könnyebben kialakulhat a szülő és gyermeke között.
„A kíváncsiság építően hat, hiszen ezáltal sok mindent megtudhatunk a másikról. Meg kell értenünk, hogy az online tér komoly felelősséggel jár, kommentjeinknek súlyos következményei lehetnek. Ma már több film is foglalkozik ezzel a témával, például a Remélem legközelebb sikerül meghalnod, vagy a FOMO, ezek súlyos korrajzok, amelyek kitűnő alapjai lehetnek későbbi beszélgetéseknek.”
Kiss Tibor zárszóként az online szülői jelenlétre hívta fel a figyelmet. Amikor nem értjük, vagy nem akarjuk megérteni gyermekünk viselkedését, és nem vagyunk jelen az online térben, akkor nem tudunk szülőként mögötte állni a kibertér veszélyes helyzeteiben sem. Minden embernél nélkülözhetetlen az alapvető immunitás, ez nemcsak testi, hanem lelki és szellemi értelemben is érvényes, ezt minden gyermeknek ki kell alakítania. A mi feladatunk, hogy kellő ismerettel, empátiával, bizalommal és érdeklődéssel legyünk jelen az életükben.
„Nem tudunk mindenütt ott lenni, de ha már offline szülők vagyunk, akkor az online térben is jelen kell lennünk. Nagyon üdvös lenne, ha családi profilt, csoportot hoznánk létre, ahol biztonságos teret alakíthatunk ki családtagjaink számára. Itt is nélkülözhetetlen a kíváncsiság, amely ha bizalommal társul, azt eredményezheti, hogy gyermekeink mindent megosztanak velünk, azt is, amit nem értenek, ami bántja, frusztrálja őket. Mi leszünk az elsők, akik segítünk feldolgozni az őket ért traumákat, bántalmazásokat vagy a pozitív élményeket. Legyünk ott mindig, amikor szükség van ránk, legyünk valódi szülők, segítők, rokonok, barátok mind az offline, mind az online térben.”