A lovat gépjárműre cserélték, páncélt sem viselnek, de a lovagot amúgy sem pusztán a viselet tette azzá, aki. Bár a hagyományos értelemben vett lovagság ideje régen lejárt, talán ezért léteznek ma is lovagrendek, melyek kisebb megszakításokkal egyenes ági folytatásai a középkorban alakult rendeknek. A csaknem ezeréves múltra visszatekintő, a máltai lovagokkal közös gyökerekkel bíró protestáns johannita lovagok korokon át, társadalmi berendezkedéstől függetlenül a rászorulók felkarolását és a hit védelmét tartották legfőbb feladatuknak. Hogy mit jelent ez ma, arról Bánffy Miklós, a lovagrend magyar tagozatának korábbi vezérlő kommendátora beszélt portálunknak.

„Feladatunk a rászorultság meglátása, akár fizikai, akár lelki-hitéleti módon. Persze, nem arról van szó, hogy átsegítetjük a nénit az úttesten akkor is, ha nem akart átmenni, hanem arról, hogy igyekszünk meglátni a szükségeket, és megtalálni a megfelelő lelki és anyagi forrást azok enyhítésére. A hit védelme pedig már rég nem fegyverkezést jelent, hanem inkább a keresztyén hit vállalását. Ez nem azt jelenti, hogy kiállunk az utcasarokra és kiabálunk, hogy van Isten, hanem próbálunk minden helyzetben úgy viselkedni, ahogyan az egy keresztyén embertől elvárható.”

A védelmezők
De hogyan is jött létre a protestáns lovagrend? Bánffy Miklós elmondta, a johannita és a máltai lovagrend közös őse 1099-ben alakult, akkor még ispotályos, vagyis kórházi szolgálatot végző rendként. Katonai renddé 1113-ban, pápai utasításra alakult. A johannita lovagok Keresztelő Jánosról kapták nevüket, melynek első változata „Keresztelő Szent Jánosról Elnevezett Jeruzsálemi Ispotályos Lovagrend” volt. A rend a mohamedán terjeszkedés miatt kiszorult a Szentföldről, először Ciprusra, majd Rodoszra tette át székhelyét.

„Rodoszon hosszú időt töltöttek a lovagok, nagy építkezéseket folytattak, de a törökök onnan is kiszorították őket. A lovagság vezető rétege egy darabig a Földközi-tenger medencéjében kószált. V. Károly császár telepítette le őket Máltára. Akkori nagymesterüket La Vallettának hívták, róla kapta a nevét a sziget mai fővárosa. A johannita lovagok a császár hűbéresei lettek, évente mindössze egyetlen vadászsólymot kellett beszolgáltatniuk. „Cserébe az volt a feladatuk, hogy megvédjék a Földközi-tenger nyugati medencéjét a török tengeri támadásoktól. Többször hadakoztak a török flottával; a legnagyobb, két hónapig tartó ostromban végül visszaverték őket a medence lakóinak örömére. A rend a reformáció idején kezdett szép lassan kettéválni. A főként déli országokból származó lovagok a pápa hitén maradtak, az északi országokban viszont sokkal inkább elterjedt a protestantizmus, ezért az onnan származó lovagok a ma is működő brandenburgi rendtartományban tömörültek. Ez a protestáns Johannita Rend, míg a Szent János-rend másik ágát a székhelyükről, Málta szigetéről elnevezett máltai lovagok alkotják máig is.”

Életük árán is
Hazánkban II. Géza király idején vette kezdetét a János-rendi lovagok ténykedése. „A király és felesége birtokot és különféle jogokat adományoztak a rendnek, sőt, a királyné még egy Johannita ispotály létrehozását is finanszírozta Jeruzsálemben. A Szentföldre keresztes hadjáratot vezető II. András idején még nagyobb támogatást élveztek. A király a szíriai Margat johannita lovagvárának évi 200 font ezüst járadékot biztosított. Az erődöt hosszú évek óta Major Balázs vezetésével egy kicsiny magyar régészcsapat tárja fel és készíti elő arra, hogy a világörökség részévé nyilváníthassák.”

Magyar johannita lovagok védték életük árán IV. Béla királyt is a muhi csatában. „A lovagok szinte kivétel nélkül elestek, de a király el tudott menekülni. Politizálni sosem politizáltak, egy alkalmat kivéve, amikor Károly Róbert idején a rozgonyi csatában harcoltak Aba Amádé ellen. Tevékenységük Nagy Lajos király idején volt a legkiterjedtebb, amikor 28 várral, erősséggel, ispotállyal, több hiteles hellyel is rendelkeztek hazánkban.”

A húszas évek lovagjai
A török időkben azonban hamar hanyatlásnak indult a lovagrend. „A török kiűzése után az ellenreformáció miatt a protestáns lovagrend nem nyerhetett tért, a katolikus Mária Terézia idején néhány Habsburg-udvar környéki máltai lovag szerette volna visszakapni a johannita, illetve máltai birtokokat, de azokat a törökökkel vívott csaták idején a Habsburg uralkodók elajándékozták tisztjeiknek és kedvezményezettjeiknek. Az udvar eltussolta a dolgot, lovagrend elveszítette rangját. A török idők után sem a máltai, sem a johannita ág nem tevékenykedhetett. Csak a 19. század második felében kezdtek a lovagrendek ismét magyar lovagokat felvenni. Az ezerkilencszázhúszas évek elején már harminc-egynéhány protestáns johannita lovagot számláltak hazánkban, valamennyien közvetlenül a Brandenburgi Rendtartomány tagjai voltak. Egyikük, Feilitsch Bertold báró addig szervezkedett, míg 1924-ben elérte az úrmesternél, hogy alakulhasson egy magyar tagozat. A báró felesége egyébként Bánffy Alice, dédapám, Bánffy Dezső miniszterelnök lánya volt.”

A visszatérés
A johannita lovagrend magyar tagozata megalakulását követően egyre több lovagot vett fel soraiba. A második világháború kitörésekor már több mint száz tagot számlált. 1946-ban Magyarországon minden rend működését betiltották, a johanniták emigrációban működtek tovább Nyugat-Európában és a tengerentúlon. „A rend 1992-ben költözhetett vissza Magyarországra, akkor írta alá az úrmester, vagyis a rend vezetője, valamint a magyar külügyminiszter az erről szóló megállapodást.”

Szolgálat és kitüntetés
A johannita lovagrend magyar tagozata jelenleg 106 főt számlál. Míg régen csak előkelőségeket vett fel tagjai sorába, az ötvenes évek óta a nemesi származás nem kitétel. „A világháború következtében jelentősen csökkent a nemesek létszáma, de ennél sokkal fontosabb, hogy nem a származási nemesség, hanem a lelki nemesség számít” – mondja Bánffy Miklós. Jelentkezni a rendbe azonban nem lehet. A lovagok hívnak meg maguk közé a johannita szellemiséggel rokon módon gondolkodó, hitüket gyakorló keresztyéneket, akik érzékenyek az elesettek szükségletei iránt, anyagilag függetlenek és példamutató családi életet élnek. Olyan köztiszteletben álló, protestáns férfiakat tüntetnek ki figyelmükkel, akikhez szívesen fordulnak az emberek.

A hölgyek
„Hölgyek nincsenek a lovagrendben, de nagy szükség van a hölgyeinkre – feleségeinkre és leányainkra. Elsősorban biztosítják számunkra a hátországot, valamint szociális otthonokban szerveznek szabadidős tevékenységeket idős ellátottak számára. A férfiak fizikai munkával és adományok szervezésével segítenek. Kórházi ágyakat, iskolai és kollégiumi felszereléseket sikerült eljuttatnunk különböző intézményekbe az elmúlt években Kárpát-medence-szerte.”

Önkéntes segítők
A segítés a johanniták védjegyévé vált, a kifejezetten erre a célra létrehozott Johannita Segítő Szolgálat 1988-ban alakult meg. Önkénteseik katasztrófahelyzeteknél állnak helyt, elsősegélyt nyújtanak, rendelkeznek akkreditált elsősegélynyújtás-oktató csapattal is. Mentőautójukkal nagyobb szabású rendezvényeken biztosítanak egészségügyi ellátást, a Csillagpont és a Szélrózsa találkozókon is visszatérő vendégek.

A fiatalokért
Az ifjabb generációk iránti felelősségvállalás egyébként is fontos számukra. Minden évben pályázatot hirdetnek protestáns középiskolák számára. A vállalkozó szellemű diákok hitéleti, történelmi, társadalmi vagy egészségügyi témában írnak dolgozatot. A lovagok a tisztesség és a becsület erényét szeretnék példaként állítani eléjük, és keresik azokat a tehetségeket is, akik később csatlakozhatnak a rendhez.

Nemzetben gondolkodnak
A magyar johanniták keresik a kapcsolatot az országhatárokon túl élőkkel is. Ódor László, egykori svájci nagykövet, a Kárpát-medencei altagozat vezetője kérdésünkre elmondta, szeretnék összekapcsolni a magyarságot, nem valamiféle nosztalgiából, hanem mert szolgálatuk által is közösségben lehetnek a nemzet más és más vidékeken élő szülöttei. A lovagok a többi közt támogattak olyan kollégiumot is, amelynek diákjai a körzetben egyedüliként abban az intézményben tanulhatnak magyar nyelven.

A közösségért
A közösségi vállalás sosem pusztán formalitás – tette hozzá az elöljáró. „Ma sokan úgy vélik, ha valaki valamit tesz, az azzal járó előnyök motiválják. Mi a rend hazaköltözésekor kinyilvánítottuk, hogy a közösségünk nem lehet érdekközösség, vagyis egymás révén nem juthatunk semmilyen előnyhöz. A miénk szellemi közösség. És bár komoly társadalmi megbízásokat vállaló tagjai is vannak a rendnek, nem rajtunk keresztül jutottak pozíciókhoz, és nem azért vannak köztünk, mert befolyásosak. Később kerültek egy-egy pozícióba, ugyancsak közösségi vállalásból.”

Értékközösség
Bár a klasszikus értelemben vett lovagság kora lejárt, a lovagiasság ma is kívánatos erény Ódor László szerint. „A lovagiasság nem csak azt jelenti, hogy kezet csókolok egy hölgynek. Mi nemcsak udvariasak vagyunk, hanem belső közösségünk is van, azonos az értékrendünk, amelynek a rászorulók iránti felelősségérzet is része. Rászorulónak minősül a tájékozatlan fiatal is, aki nem tudja, mihez kezdjen az életével. Az életünket tehát egy bizonyos rend szerint éljük, aszerint gondolkodunk, cselekszünk. Mindannyian valamilyen közös értékrend szerint ítéljük meg a dolgokat, és mivel ez másokra is jellemző, rendkívül fontos az empátia. Úgy jó párbeszédet folytatni, hogy miközben nem vagyok megalkuvó, azért fontos tudnom, hogy a másik milyen értékközösségből hallgatja azt, amit mondok. Rengeteg félreértés abból adódik, hogy ezzel nem számolunk. A másik fontos összefüggés a rendé és rendszeré. Mi rend vagyunk, ami németül Orden, de németül a System a rendszer, és angolul is. Magyarul viszont a rend és a rendszer egy egység; vagyis akkor van rend, ha rendszer van – ami nem más, mint valóságos értékközösség.”

Képek: Füle Tamás;
minap.hu