A kereszténység és az iszlám viszonya éles vitákat szokott kiváltani a közbeszédben, hiszen rendkívül sokoldalú problémakörről van szó, amely kapcsán a legtöbb ember csak egy-egy aspektust szokott figyelembe venni – emiatt az álláspontok egyre radikalizálódnak, sokszor a résztvevők számára észrevétlen módon. Ezért is felüdítőek az olyan vitaalkalmak, amelyeken a beszélgetőtársak nem cáfolják, hanem kiegészítik egymást, újabb szempontokat hozzátéve a teljes képhez.

Ilyen alkalom volt a Szólj be a papnak! sorozat január 24-i, debreceni rendezvénye is, amely provokatív módon a Kereszténység vs iszlám? címet kapta. A Berecz Péter vezette beszélgetés résztvevői – Hodossy-Takács Előd református lelkész, tanszékvezető egyetemi tanár (DRHE); Krakomperger Zoltán római katolikus pap, és Sayfo Omar Közel-Kelet-kutató (Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézete, Migrációkutató Intézet) – ugyanis sokkal inkább ráerősítettek egymás véleményére, még az általában eltérő nézőpontjaik ellenére is.



Eltérő kultúrák
„A különbség nem elsősorban iszlám és nem iszlám között van, hanem a szekularizálódott nyugati kultúra és a nem nyugati kultúrák egy része között” – magyarázta Sayfo Omar. „Egy egyiptomi kopt keresztény életében a vallásosság szerepe szinte egy az egyben ugyanolyan, mint a szomszéd muszlim életében. Az iraki keresztény vallási elöljáróihoz való viszonya sem tér el a muszlim szomszédétól. A kulturális különbségek számítanak. Ha megnézzük Latin-Amerikát, ott is láthatjuk, hogy a vallásosság alapvető része a társadalom életének.”

Hozzátette: a bevándorlásról szóló diskurzus egyre inkább eliszlamizálódik, és sok mindent tulajdonítunk az iszlámnak, ami nem vallásfüggő. A párhuzamos társadalmakhoz, a törvényekhez vagy a nőkhöz való viszony tágabb értelemben vett kulturális kérdés. Svédországban a beköltözött szír keresztények életmódja hasonló társadalmi problémákat és elközelkeletiesedett utcaképet okoz, mint Malmöben a muszlimoké. Nagy-Britanniában a karibiak vezetik a börtönstatisztikákat, Hollandiában pedig holtversenyben a keresztény szurinámiak és a marokkóiak. A probléma gyökere szerinte az Európán kívüli kultúrkörből nagy tömegben érkezett emberek jelenségéből ered.

„Mi Magyarországon a médiának köszönhetően úgy érezzük, mintha valamiféle óriási vallási ütközet zajlana” – mondta a bevándorlás problematikája kapcsán Hodossy-Takács Előd, aki felidézte, hogy első bevándorló-élménye Amerikában a mexikói katolikusokhoz köthető. Bár ő sem tudja a vallást leválasztani a kultúráról, hiszen szerinte nincs olyan, hogy egy kérdéskör tisztán kulturális vagy tisztán vallási lenne, itt sokkal inkább tágabb értelemben vett kulturális feszültséget lát. Hozzátette: az a pillanatnyi állapot, hogy a jelenség inkább kulturális, nem jelenti azt, hogy nem járja át a vallás, ahogy azt sem jelenti, hogy nem érhet el a politikum szintjére. Számára református emberként például nagyon furcsa volt, amikor rövid ideig a Közel-Keleten dolgozott, hogy a vasárnap munkanap.

Elhangzott az is, hogy a muszlim területeken az államhoz, a politikumhoz való viszony más, mint amilyenhez az európai nemzetállamokban élők szoktak. Íróasztal mellett megrajzolt államok törzseitől nem várhatjuk el, hogy országukban a mi államainkban lezajló folyamatokhoz hasonló történjen. Ők az államiságukat alapvetően máshogyan élik meg, éppen ezért nem tekinthetjük normatívnak azt a fejlődési ívet, amelyet mi Európában bejártunk.



Kitekintés az áldozati szerepből
A Közel-Keleten jelenleg mindenhol nő a keresztények lélekszáma, csak a társadalmon belüli arányuk csökken. A keresztényüldözések kapcsán Sayfo Omar elmondta: ahol nő a feszültség és gyengül az államhatalom, ott elsősorban a legvédtelenebb közösségek lesznek kitéve az üldöztetésnek. A közel-keleti keresztényeket elsősorban azzal lehet védeni, hogy támogatjuk azokat a rezsimeket, amelyek alatt élnek, bármit is gondolunk az adott rendszerről, mert amíg az stabil, addig a keresztények békében élhetik a mindennapjaikat. A Közel-Keleten a keresztények jellemzően a leggazdagabb közösségek, ráadásul erős kapcsolatrendszerük van más kontinensek keresztényeivel, ezért ők el tudnak menni ezekből az országokból. Egy átlagos muszlim nehezebben kap vízumot. A helyzet tehát összetett.

„Bár valóban nagy probléma a keresztényüldözés, inflálódni kezd ez a fogalom. Sokszor nemcsak az európai kontextusban, de az adott veszélyzónában is. Az áldozati szerepnek sok funkciója van: például az, aki áldozat, felhatalmazva érezheti magát több olyan cselekedetre, amelyre egyébként nem lenne felhatalmazva. Láthattunk versenyfutást a mártírszerepért a nemzetközi politikai színtéren is. Ha most Törökországban lennénk, arról beszélgetnénk, hogy miért növekszik az iszlámellenesség a világban. Talán jobb lenne meghagyni az üldözötti státuszt azoknak, akiket ténylegesen is üldöznek, tiszteletben tartva a szenvedésüket” – javasolta a szakértő.

Hodossy-Takács Előd nem tekinti keresztényüldözésnek a nyugati popkultúra keresztényellenes vadhajtásait. „Diszkomfort érzetet kelt, amikor pejoratívan értelmezik a kereszténységet, de ez nem jelenti azt, hogy engem üldöznek. Ha én ezeket keresztényüldözésnek tekinteném, relativizálnám a ténylegesen üldözött testvérek által átélteket” – fogalmazott. Nem szereti azt sem, ha a kereszténység teljes eltűnését vízionálják a Közel-Keletre. Ő elsősorban Istenre tekintve nézi ezt a folyamatot. „Ne feledjük, hogy majdnem kétezer évig nem volt palesztinai zsidóság, most mégis létezik Izrael! Az Örökkévalót ne hagyjuk ki a számításból, ezt azért mindenkinek szeretném a szívére helyezni. A keresztényüldözés minden tragédiájával együtt történelmi tapasztalatunk, de a tragédiák nem jelentik azt, hogy az adott keresztény közösség ne születhetne újjá.”

Igazságos háború nem létezik. Ugyan a védekezés lehet igazságos, de ez utóbbi esetben is először a békés eszközöket kell kimeríteni – reagált Krakomperger Zoltán arra a felvetésre, hogy meddig kell tűrni az üldöztetést. „Nyilván a Krisztusba vetett hit magába foglalja a vértanúság lehetőségét is, de nem attól kell félni, akik megölik a testet, hanem attól, aki a testet és lelket is a kárhozatba taszíthatja.” A beszélgetés során többen is egyetértettek abban, hogy amitől félnünk kell, az a hitetlenségünk, az igazi kérdés tehát az, hogy mi mikor találunk vissza keresztyén gyökereinkhez. Zoltán atya például kiemelte annak fontosságát, hogy életünket és vallásosságunkat egymásra kell hangolnunk a mindennapokban is. „Ne süthessék ránk azt, hogy csak világnézetileg vagyunk keresztények!”



Globalizmus és egység kérdései
A vitaest során többen is rákérdeztek a keresztény-iszlám közeledés lehetséges útjaira, és ez sokszor összekapcsolódott a globalizáció homogenizációs törekvéseinek kérdéskörével. Berecz Péter felidézte, hogy 2019-ben Ferenc pápa Abu-Dzabiban olyan közös nyilatkozatot írt alá az egyiptomi al-Azhar mecset főimámjával, amely szerint a vallások sokfélesége és különbözősége isteni bölcs akarat rendelkezése, amellyel Isten az embereket teremtette. Mekkora elmozdulás ez a korábbiakhoz képest az egymáshoz való közeledésben? – kérdezte beszélgetőtársait. Hodossy-Takács Előd szerint akkor van a sajtóhíreken túlmutató jelentősége egy-egy ilyen gesztusnak, ha az a mindennapi életben előremutató eredményekkel is jár.

„Azokon a területeken lettek erősek a különféle valláspótlékok, ahol a kereszténység kikopott. A muszlim társadalmak ugyan valóban vallásosabbak, de egyben rendkívül materialisták is. Hétköznapi szinten a célkitűzések, státuszszimbólumok sokkal inkább jelen vannak, mint az individualista Nyugaton” – magyarázta Sayfo Omar. Mekkában, a Kába kőtől körülbelül 500 méterre egy globális gyorséttermi lánc helyi éttermében lehet zarándok-menüt kapni azzal az ismert márkájú kólával, amelynek üvegezésében egy helyi üzletember érdekelt. Ugyancsak a közelben van egy szaudi francia bank, amely ugyan ebben a fiókjában nem, de más fiókjaiban szed kamatot, ami az iszlámban tilos. Az arab világban is nagyon erős az identitásvesztéstől való félelem, de ez egyúttal az elnyugatiasodástól való félelmet jelenti.

Újrafelfedezésre váró, lényeges eleme az egész emberi családnak, hogy testvérei vagyunk egymásnak – vélte Zoltán atya, aki téves elképzelésnek tartja, hogy egységes szupervallást kellene alkotnunk a meglévőkből. Szerinte ez azért nem jelenthet racionális cselekvési programot, mert a vallások – a keresztény egyházakat leszámítva – nem közös ősvallásból erednek. „Nem kerülhető ki, hogy istenismeretünk Krisztusra vezethető vissza.” A keresztyén ökumené létjogosultságát az adja, hogy a krisztusi család eredetileg egy volt, így teljesen jogos igény, hogy újra legyenek eggyé. A muszlimokkal folytatott viták során szerinte elkerülhetetlen, hogy magunknak is számot adjunk a hitismereteinkről: egy az Isten, de a Szentháromság egyben közösség is, mert Ő maga a szeretet. Lehet, hogy mindebből a muszlimot éppen annak üzenete fogja megszólítani, hogy Isten a szeretet.


A Kereszténység vs iszlám? című beszélgetés teljes hanganyaga meghallgatható ide kattintva.


Képek: Szabó Zsombor, pixabay.com