„Nem azért jöttem”  (Mt 10, 34)

Az Ószövetség Izrael háborúinak történeteként is olvasható. Maga a névszó, „Izrael” Jákób és egy ismeretlen „Valaki” tusájában születik, és az Istennel és emberekkel küzdő és őket legyőző Jákób nevévé válik: „Ekkor Valaki birokra kelt vele, egészen hajnalhasadtáig. […] Nem Jákób lesz ezután a neved, hanem Izrael, mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél.” (1Móz 32,25.29)

A bibliai elbeszélésben Isten kinyilatkoztatást hordozó népe nem szűnő harcot vív a környező népekkel, a háború, legalábbis a királyok koráig, szent, a Seregek Ura maga ad parancsot a harcra és szabja meg a feltételeket, sőt, táborba száll az övéivel. „Zúgás hallik a hegyeken, nagy nép zúgásához hasonló, országok morajlása hallik, összegyűlt nemzetek morajlása. A Seregek URa megszemléli a harcra kész sereget.” (Ézs 13,4) Isten népe folyamatosan harci helyzetben van, ráadásul a béke rövid ideig tartó időszakait belső küzdelmek szabdalják, amelyek lényegileg nem különböznek a külsőktől, hiszen vallási természetűek mind, az önmagát kinyilatkoztató Isten iránti hűségről, a törvény megtartásáról és a mindennapi életet átható helyes istentiszteletről szól valamennyi.

Mózest a világ legszelídebb emberének mondja ugyan a Tóra (4Móz 12,3), Isten embere mégsem késlekedik, ha bosszút kell hirdetnie az Örökkévalóért. Ha pedig átlépjük az Újszövetség küszöbét, akkor a magát „szelíd és alázatos szívűnek” (Mt 11,29) hirdető Jézus az elviselhetetlen keménységű és valahogy mindig megkerült és fölpuhított „nem azért jöttem”-beszéddel hívja el a tanítványait: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre. Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a leányt anyjával, a menyet anyósával, és így az embernek ellensége lesz a háza népe. Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, az nem méltó hozzám; aki jobban szereti fiát vagy leányát, mint engem, az nem méltó hozzám”. (Mt 10,34-37) Elképesztő erejű szavak: a vallásosság vasárnapi ebédek illatától belengett polgári értékrendjének és bármilyen önigazoló magatartásnak a lehető legszubverzívebb földúlása.

Pál apostol a szellemi természetű harcot, amelyet szerinte „nem test és vér”, hanem „erők és hatalmak” ellen vívunk, Krisztus magunkra öltésével látja keresztül vihetőnek, és az efézusi gyülekezethez írt levelében ezt is a hadviselés fogalomkörével írja le. Beöltözni „Isten fegyverzetébe” egyszersmind azt is jelenti, hogy harci helyzetbe kerülünk, azaz láthatóvá, és szándékainkat tekintve érthetővé, ugyanakkor sebezhetővé is válunk, következésképpen a felsorolt lelki javak – igazságszeretet, megigazulás, békesség, hit, üdvösség, éberség, Isten beszéde – nem pusztán egy személyes szellemi út spirituális attribútumai maradnak, és nem egyszerűen a személyes és közösségi megerősítést szolgálják, hanem a gyülekezet köréből való kilépést teszik lehetővé számunkra, hogy a „Lélek kardja, amely az Isten beszéde”, elvégezze a maga munkáját, bennünk és általunk (Ef 6,10–20). Isten „fegyverzete” nem az óvóhelyek, hanem a nyilvánosság öltözéke: „Mivelhogy ismerjük az Úr félelmét, embereket győzünk meg, Isten előtt nyíltan állunk.” (2Kor 5,11) Nem „legyőzünk”, hanem „meggyőzünk”, írja Pál – szeretném mindenképpen „megnyerni” őket, ezért mindeneknek mindenné lettem, írja (1Kor 9,20-22).

Annak, hogy a krisztusi „békesség evangéliumának” a hirdetői legyünk, a gondolkodásunk megváltozása a feltétele. „Ne gondoljátok”, szólítja fel Jézus a tanítványait, Pál apostol meg az evangélium titkának a „bátor” hirdetésére szánta el magát. Krisztus elhívott és valóságos helyzetekbe hozott tanítványának nincs veszítenivalója. A folyamatos harc szituációja az újszövetségi tanítás szerint maga a misszió, ami nélkül Krisztus egyháza a feltámadással párban álló lényegi megváltozás lehetetlenségének a mauzóleuma. Isten számára a demarkációs vonalak nem mozdulatlanok és nem átjárhatatlanok, és miközben arra szólít fel, hogy ne „igazodjatok ehhez a világhoz”, azt is mondja, hogy „változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata.” (Róm 12,2)

Jó szívvel tekintünk a táborra, mint a „megváltozott értelem” iskolájára, amelyet az apostoli „kiváltképpen való út”, tehát a krisztusi szeretet megvalósulásának a reményében nyitunk meg.

Visky András

Elhangzott a 28. Koinónia tábor megnyitóján (Hargita, 2018. július 30.).

Képek: Füle Tamás