A reformáció emlékévében a katolikus–református párbeszédnek számos jó példája körvonalazódott, többek közt egy pódiumbeszélgetés, amelyet a budapesti református teológián tartottak Erdő Péter katolikus bíboros és Bogárdi Szabó István református püspök részvételével, valamint egy közös katolikus–protestáns bibliafordítás előkészületeinek megkezdése – sorolták a kerekasztal résztvevői. Zsengellér József református teológus, a Károli Gáspár Református Egyetem stratégiai rektorhelyettese, tanszékvezető egyetemi tanár hangsúlyozta: a szekularizált világban akkor válhat jellé a keresztyénség, ha az Ige közösen hirdettetik. Szűcs Ferenc nyugalmazott református lelkész, professor emeritus szerint az emlékév megerősíthetett keresztyén identitásunkban. „A reformáció mai üzenete, hogy Isten Igéjének meg kell szólalnia a mi életünkben is, és amikor az érvényesen szól, akkor változások történnek” – fogalmazott.

Egeresi László Sándor református teológus, egyetemi docens bizakodó abban a kérdésben, hogy lesz-e, mondjuk, 550. emlékéve a reformációnak.
„Ez az egyház annyi vihart túlélt, hogy az már majdnem istenbizonyíték, hogy még egyáltalán létezik. A kérdés az, hogy milyen lesz és kivel lesz” – jegyezte meg. Egy jelentős és tartósnak bizonyuló létszámbeli gyarapodást elért evangelikál gyülekezet, a kaliforniai Saddleback példájával illusztrálta, hogy mi lehet a növekedés kulcsa. „Nemcsak a lelkésznek, de a gyülekezeti tagoknak is el kell vinniük az evangéliumot szűkebb és tágabb környezetükbe. Mindenkinek égő fáklyának kell lennie!” Majd a gyülekezetalapító lelkészt, Rick Warrent idézve azt mondta: „A jó lelkész nem arról ismerszik meg, hogy minél több gyülekezeti tagot ültet be a templomba vasárnap, hanem arról, hogy hétköznap minél többet tud elküldeni a missziói munkába.” Egeresi László Sándor hozzátette: „Kevés templomba járni, és ugyanolyan életet élni, mint bárki. A személyes példaadásnak és a kisugárzott szeretetnek nyilvánvalónak kell lennie.” A lelkészi szolgálattal kapcsolatban pedig hangsúlyozta: egy teológus számára nem a bibliai nyelvek tanulása a legfontosabb – noha ő maga is bibliai héber nyelvet tanít –, hanem a bibliaismeret és az igehirdetés tantárgyak. „Mindannyian tudjuk, hogy amikor elmegyünk egy istentiszteletre, szeretnénk valamit kapni, várjuk, hogy a megfáradt lelkünkbe Isten cseppentsen valamit” – emlékeztetett. De nemcsak a vasárnapi istentisztelet, hanem a temetések, a családlátogatások és az iskolai hittanoktatás is olyan lehetőségek, amelyeket a lelkipásztoroknak nem szabad elszalasztania arra, hogy elhangozzék az evangélium – tette hozzá.

A jelenképtől a jövőképig
Az egyház jövője a jelenén múlik – jelentették ki a teológusok. Egeresi László Sándor arra hívta fel a figyelmet, hogy a konfirmáció után a gyülekezetekből eltünedező fiatalokhoz még kinyúlhat az egyház keze. Szerinte a városokba költöző, egyetemi tanulmányaikat megkezdő fiatalokkal fel kellene vennie az ott élőknek a kapcsolatot, és segíteni, hogy gyülekezetre találjanak új közegükben. Szerinte ebben egy adatbázis segíthetne, amely feltünteti, melyik gyülekezetből melyik felsőoktatási intézménybe kerültek fiatalok, hiszen belőlük nevelődhetne ki az igazi református értelmiség.

Szűcs Ferenc szerint fel kellene mérni egyházi életünk jelenlegi paramétereit, és ebből kiindulva lehetne keresni, hogy mit tehetnénk a jövő érdekében. Az oktatás szerinte is kulcskérdés. „Az iskolákban dől el, hogy milyen képet alkotnak a jövőről azok a gyerekek, akik most találkoznak az egyházzal, belőlük lehetnek ugyanis a jövő egyháztagjai.” A professzor hozzátette: Magyarország és Európa is kulturális-civilizációs átalakuláson megy keresztül, amelyben a keresztyénség jövője fontos kérdés lesz, és a demográfiai adatok alapján egyáltalán az is, hogy lesz-e jövendő Európa és benne Magyarország.



„Az Úristen nem azt ígérte meg, hogy a magyar református egyházat tartja meg a világ végezetéig, hanem hogy az egyházat” – idézte Juhász Tamás kolozsvári teológiai professzort Zsengellér József, majd hozzátette: még csak nem is az európai keresztyénségre vonatkozott az ígéret. „Személyes felelősségünk tudatában az lenne a legfontosabb, hogy önmagunkat adjuk lelkészként és gyülekezeti tagként is. Ne akarjunk keresztyént játszani, hanem hozzuk ide önmagunkat, és majd a Szentlélek gondoskodik arról, hogy a gyülekezetben keresztyénekké váljunk.” A budapesti teológia korábbi dékánja szerint érdemes az egyházi struktúrát is megvizsgálni, ha megújulást szeretnénk. „Mi hiába oktatunk vallástanárokat és hittanoktatókat, ha a lelkészik végzik ezt a munkát, ők meg nem kapnak állást. Miközben a lelkészek nem erre szánták az életüket, és esetenként nem is alkalmasak erre a feladatra.”

Flexibilitás és valódiság
A gyülekezetek növekedésének hátráltatója gyakran éppen a népegyházi jelleg. Szűcs Ferenc arról beszélt, hogy a történelmi egyházak ragaszkodnak hagyományaikhoz, mert „jobban köti őket az, hogy mi volt”, vagy, hogy „pillanatnyilag milyen szervezeti keretek között munkálkodnak”, mint a kisegyházakat. „Kevés a flexibilitás, ami a reformáció jellegzetessége volna, vagyis hogy arra mozduljunk, amerre az emberek vannak.” Az új gyülekezetek létrejötte azonban már efelé mutat – tette hozzá. „Az elmúlt években kiderült, hogy amit szórványnak tekintettünk, ott 800 református él. Ezek a közösségek előjöttek az ismeretlenségből és azóta templomokat építettek. Vagyis történt elmozdulás, de bátrabbaknak kellene lennünk.”

Egeresi László Sándor megerősítette: az egyre növekvő mértékű urbanizáció megkövetelné, hogy az egyház azokra a területekre összpontosítsa erőforrásait, ahol a munkavállalók élnek. Mint mondta, kutatásokat kellene végezni, és népességarányos missziói stratégiát kidolgozni. Zsengellér József a megújulás jeleként arról számolt be, hogy a budapesti református teológián a legkülönbözőbb gyülekezetszervezési módokra tanítják a pálya küszöbén álló lelkészhallgatókat. Hangsúlyozta: a lelkipásztoroknak és a gyülekezeteknek azt kell szem előtt tartania, hogy a gyülekezetbe betérők nem a református kegyesség látványos megnyilvánulásai iránt érdeklődnek, hanem Krisztust keresik – saját megváltásukat. Éppen ezért lehetséges, hogy könnyebb eredményeket elérni egy újonnan induló gyülekezetben, amelyet nem kötnek írott és íratlan társasági szabályok. „Egy már meglévő gyülekezet a tagjaitól függően tud befogadni vagy elrettenteni” – fogalmazott.

Politizáljon-e az egyház?
Az egyház belső megújulása mellett a kerekasztalon szó esett az egyház közéletre kifejtett hatásáról is. Arra a kérdésre, vajon az egyháznak mennyire kell hallatnia hangját a közéletben, eltérő válaszok születtek. Szűcs Ferenc szerint nincsen politikamentesség, hiszen mint mondta, mindannyian közösségben élünk, és a politika szó elsődleges jelentése a közéletiség. „Nem hiszek a közélettől mentes keresztyénségben, mert az nem keresztyénség igazán. A pártpolitikai elkötelezettség már kérdés, és okozott zavart a gyülekezetekben. Etikai, szociáletikai kérdésekben mindenképpen meg kell nyilatkoznia az egyháznak és a keresztyéneknek a Biblia alapján. Egy csomó ilyen kérdésben nem hallatjuk a hangunkat, pedig volna szerepünk a közéletben” – vélte.

Zsengellér József arról beszélt, hogy a közbeszéd és a világi média bármilyen nyilatkozatot képes visszájára fordítani és kijátszani a beszélő ellen. Vályi-Nagy Ervint idézte, aki szerint az egyház nem a centrumban, hanem a peremlétben tud igazán élni és tenni.

Egeresi László Sándor szerint nem az a kérdés, hogy egy lelkész politizáljon-e, hanem inkább az, hogy milyen alapon tegye, és ki vonja ezért felelősségre. „Ézsaiás próféta korának egyik leghíresebb és legaktívabb politikusa volt. Több királynak adott politikai tanácsokat. Megosztó volt? Igen. Nem vonhatjuk ki magunkat az alól a felelősség alól, hogy hallassuk a hangunkat.” Szerinte egy egyházi személynek nemcsak lehet, hanem kell is politizálnia, nem pártpolitikai szinten, hanem a bibliai mérce alapján. Azzal a felelősséggel kell nyilatkoznia, hogy az egyháznak van véleménye bizonyos kérdésekben. „A sumákolást, a hallgatást látom, amikor az egyháznak meg kellene szólalnia, és néma. Másik kérdés, ha ezt teszi valaki felelőssége tudatában, hogyan lehetne mégis felelősségre vonni, mert vannak azért rossz példák is. Nincs egyházfegyelem, nincs számon kérő ereje az egyháznak, hogy ezt a kérdést bibliai értelemben is tisztába tegye.”

Jakus Ágnes

Képek: Füle Tamás

A Sukorói Értelmiségi Kör jubileumi konferenciája a Református Kulturális és Közéleti Alapítvány támogatásával valósult meg.

Kapcsolódó cikkünk: 
Életképes közösség 
Értelmiségi kerekasztal-beszélgetésekkel ünnepelte fennállása tizedik évfordulóját a Sukorói Értelmiségi Kör az elmúlt hétvégén. A falubeli értelmiség a református lelkipásztor kezdeményezésére kezdett rendszeresen találkozni egy évtizeddel ezelőtt.